2017. augusztus 18. péntek Ilona
Menü

Ilyen lesz II. (Vak) Béla koronázása a 2016-os Királyi Napokon

Apa és fia - két karakter, egy színész

Száraz Dénes a Koronázási Szertartásjátékokon (Fotó: Lőrincz Miklós)

A forró hangulatú középkorban nem voltak ritkák a trónviszályok. Így kezdődik II. (Vak) Béla király története is, akit idén, a Koronázási Szertartásjátékon Száraz Dénes alakít.

Mielőtt rátérnénk a 2016-os Királyi Napokon megrendezésre kerülő előadásra, nézzük meg, milyen múlttal is rendelkezik az 1131-ben, Székesfehérváron megkoronázott vak király.

A történet

Több mint száz évvel államalapítás után vagyunk, az 1100-as évek fordulóján. Béla apjának, Álmos hercegnek apját és nagybátyját (I. Géza és I. (Szent) László) is királlyá koronázták, és mivel bátyját, Kálmánt papnak szánták, ő következett volna a trónutódlásban. Végül azonban, egyházpolitikai kérdésekből kifolyólag Szent László mégiscsak Kálmánt tette meg örököséül, aki Európa egyik legműveltebb uralkodójaként vált ismertté – innen ragadt rá a Könyves elnevezés. Álmos sem volt rest, az évek során minden erejével igyekezett megfúrni bátyját. Sikertelen próbálkozásainak eredményeként, árulás vádjával Könyves Kálmán végül nem csak öccsét, de annak fiát, az akkor hét éves Bélát is megvakíttatta, hogy megakadályozza esetleges trónralépésüket, és biztosítsa fia, II. István nyugodt uralkodását.

megvakittatas_kepes_kronika
Álmos herceg és fia, Béla megvakíttatása, Képes Krónika (Fotó: wikipedia.org)

A terv jónak bizonyult, de korántsem tartósnak. Álmos a fiú uralkodását is megpróbálta rövidre zárni, ráadásul mivel nem született örököse, halála után Bélát koronázták meg. Szóval csak-csak beértek a próbálkozások, mi több, ezzel a későbbi Árpád-házi uralkodók is Álmos leszármazottai lettek. Utódai pedig tettek arról, hogy Könyves Kálmán egy ideig különböző beszéd- és testhibákkal éljen tovább a krónikákban.

ii_vak_bela_kepes_kronikaII. (Vak) Béla a Képes Kórnikából (Fotó: wikipedia.org)

A hatalomváltással persze újabb véres események kezdődtek – enélkül nem is lenne középkor a középkor. Kezdődött azzal, hogy kivégezték azokat, akik felelősek voltak, vagy lehettek Béla megvakíttatásáért – állítólag ebben erősen benne volt feleségének, a szerb származású Ilona királynénak a keze. Kálmán törvénytelen fia, Borisz is jelentkezett a hatalomért, és ezen a ponton lehet elsütni a "leverte, mint vak a poharat" szólásmondást. Aztán a külpolitikában is meg kellett húzni a határokat, pontosabban inkább szövetségesekkel kiszélesíteni azt a Boriszt támogató Lengyelország ellen. Ezután területileg is terjeszkedtek, és maguk mellé állították az egyházat is.

veres_aradi_orszaggyules_kepes_kronikaVéres aradi országgyűlés, amikor lemészárolták Könyves Kálmán híveit, Képes Krónika
(Fotó: wikipedia.org)

Nagyvonalakban ez az a történet, ami II. Béla király élete és uralkodása mögött áll. Idén, 2016-ban a Jóban rosszban Tamás atyája, a sokat idézett Soproni reklám arca, Száraz Dénes fogja alakítani a vak királyt a Királyi Napok keretében lezajló előadáson.

Száraz Dénes, mint Vak Béla

Míg 2015-ben Könyves Kálmán története elevenedett meg, addig idén riválisának fiát, Bélát koronázzák meg a székesfehérvári Királyi Napokon, azon belül is a Koronázási Szertartásjátékokon. A két előadást azonban nem csupán a történelmi szálak kötik össze. A Könyves Kálmánról szóló előadásban Álmos herceget alakító Dénes ugyanis, 2016-ban a királlyá koronázott örököst formálja meg a Szabadtéri színpadon.

"Ahhoz, hogy Vak Béla királyt kell játszanom, nem járul hozzá, hogy a tavalyi évben én formáltam meg az édesapját, Álmos herceget. II. Béla akkor még egy kisfiú volt, az ő története onnan indul, hogy Könyves Kálmán megvakíttatta. Az valóban egy jó dolog, hogy ismerem az előzményeket, de különösebben nem könnyíti a helyzetemet a karakterformálást illetően."- mondta a színész a Fehérvár Magazinnal készített interjúban.

150813_22-23_Szertartasjatek011Száraz Dénes alakítja II. (Vak) Bélát a Koronázási Szertartásjátékokon (Fotó: Nagy Zoltán Péter)

A fehérvári Vörösmarty Rádió is megkereste a színészt az esemény kapcsán. A kérdésre, hogy kiknek ajánlaná a darabot, a következőket mondta:

"Minden olyan embernek, aki érdeklődik a magyar történelem iránt. Diákoknak főleg, mert magamból kiindulva, amikor középiskolás voltam, én is jobban szerettem színházba menni és ott megismerni a történelmet különböző történelmi játékokból, előadásokból, mint az órán végighallgatni a tanárt. [...] Főleg a fiataloknak ajánlom, akár a húsz év alattiaknak, hogy lássák, honnan jövünk, kik vagyunk, hogy régen hogyan működtek a dolgok. És természetesen minden korosztálynak, főként azoknak, akik eddig nem nagyon érdeklődtek a történelem iránt. Így talán kedvet kapnak hozzá."

Száraz Dénes egyébként a Királyi Napokon kívül is erősen kötődik Fehérvárhoz: négy évig volt a Vörösmarty Színház tagja, így bevallása szerint mindig örömmel tér vissza a városba.

Éppen ezért, az előadás előtt még egy alkalom adódik arra, hogy meghallgassuk gondolatait a karaktert és a műsort illetően. Száraz Dénes ugyanis ma délután 5 órára érkezik a Vörösmarty Rádió stúdiójába, és marad is egy érdekes és izgalmas beszélgetés erejéig. A rádió elérhető online a www.vorosmartyradio.hu weboldalon, a beszélgetés után pedig mi is frissítjük cikkünket.

Bela_II_Litho_2Moricz von Schwind: II. (Vak) Béla, 1828

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Eseménynaptár

  • img
    Nemzetközi Néptáncfesztivál - felvonulással és gálaműsorral búcsúztak
  • img
    Határvadászok - toborzási helyszínek
  • img
    Tovább emelkedik jövőre az ápolási díj alapösszege
  • img
    Európa Liga - Gól nélküli döntetlent ért el Belgrádban a Videoton
  • img
    A hímzésé a főszerep - megnyílt a Mesterségek ünnepe
  • img
    Hőség - Fejérben ma is figyelmeztetnek
  • img
    Barcelonai gázolás - Több mint húsz országból vannak külföldi áldozatok
  • img
    Barcelonai gázolás - Agyonlőttek négy feltételezett terroristát egy üdülőhelyen
  • img
    Egyre többen fizetnek érintéssel Magyarországon