7 évnél régebbi cikk

Egy jó pofa tanksör jöhet?
Fehérvár Médiacentrum fotójaEgy jó pofa tanksör jöhet?

Azok közé tartozom, akik csak nagyon ritkán isznak alkoholt és akkor is jobbára sört. Szakértőnek így abszolút nem számítok, de szerencsére jók a kapcsolataim ezen a téren...

Merthogy több barátom is szenvedélyes sörfogyasztó, ami azonban nem jár együtt azzal, hogy részegesek is lennének. A sörfogyasztásnak ugyanúgy létezik kultúrája, mint a bor, vagy más italok esetében.

Ennek a kultúrának a legfrissebb "találmánya" az úgynevezett tankos, vagy tartályos sör. A technológia lényege, hogy ötszáz vagy ezer literes fémtartályokba steril plasztik zsákokat helyeznek, amit szintén steril rendszeren keresztül tartálykocsikból töltenek fel jellemzően pasztőrözetlen sörrel.

A fémtartályokat zöld fénnyel megvilágított, optimális hőfokra hűtött helyiségekben tárolják, a sört pedig nem szén-dioxiddal csapolják, hanem préseléssel. A fémtartályokba kerülő nagynyomású levegő összenyomja a zsákot, a sör tehát extra szén-dioxid nélkül, eredeti állapotában, rendszeresen karbantartott és tisztított rendszeren keresztül kerül a korsóba. Italunk így megőrzi eredeti ízét és beltartalmi értékét, azaz a lehető legkellemesebb arcát mutatja felénk.

Az eljárást a Velké Popovice-i gyár dolgozta ki először, mára azonban a legfontosabb piaci szereplők mindegyike alkalmazza. Így például a Pilsner is, amelynek tanksörét augusztus 21-ig a Magyar Király Hotel előtt is meg lehet kóstolni.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek