7 évnél régebbi cikk

Letartóztattak két férfit, akik az Iszlám Államhoz akartak csatlakozni
·Bűnügyterror·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotójaLetartóztattak két férfit, akik az Iszlám Államhoz akartak csatlakozni
·Bűnügyterror·Utolsó frissítés: undefined

Előzetes letartóztatásba helyeztek két férfit a Székesfehérvári Járásbíróság terrorcselekmény előkészülete bűntett gyanúja miatt.

A két férfi a gyakorikeredesek.hu internetes portálon 2014 októberétől 2015 januárjáig az Iszlám Állam (ISIS) nevű fegyveres terrorszervezethez való csatlakozásról és merényletek elkövetéséről váltott üzeneteket. Az egyik gyanúsított tanácsokkal látta el a másikat a csatlakozás módjáról és a lelepleződésről. A két férfi ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Oknyomozó Iroda büntetőeljárást indított. 

Az egyik férfi már 2015 januárjában Isztambulba utazott a terrorszervezethez való csatlakozás végett, azonban Törökországban elfogták, és visszatoloncolták Budapestre. A Facebookon  2016 júliusában buzdított az Iszlám Államhoz való csatlakozásra, felkínálta a segítségét is, valamint terrorcselekmények elkövetését helyezte kilátásba.

A két gyanúsítottat végül előzetes letartóztatásba helyezték, mert fennállt szökésük és elrejtőzésük veszélye. Ezen bűncselekmények miatt, mint ahogyan azt a Székesfehérvári Törvényszék szóvivője, Varga Noémi elmondta az MTI-nek, a két férfi akár 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek