7 évnél régebbi cikk

Ilyen lehetett lovaskocsival menni annak idején, avagy kisvonattal jártuk be Fehérvárt
·Utazáskirándulás·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotójaIlyen lehetett lovaskocsival menni annak idején, avagy kisvonattal jártuk be Fehérvárt
·Utazáskirándulás·Utolsó frissítés: undefined

Vonatoztak már Fehérváron? Ha nem, mindenképpen tegyék meg, sőt ajánlott egy-két, esetleg három gyerkőcöt is magunkkal vinni, mert az élmény megsokszorozódik.

Utoljára négy éve ültem fel a fehérvári kisvonatra, nagyobbik fiam csábított a kalandra, ami – tekintve, hogy a kisebbik már a pocakomban terebélyesedett – inkább túlélőtúrának tűnt, mint békés városnézésnek. Az idő rohamléptekben telt el azóta, és szerencsére a fehérvári utak állapota is javult, úgyhogy legutóbb engedtem, hogy az azóta már majdnem négyévessé cseperedett kisebbik is kikövetelje a neki járó vonatozást.

Elhatároztuk tehát, hogy egy utolsó nyári kirándulást teszünk a hegyre. (Hogy mennyire magasan van az Öreghegy, azt csak azok tudják, akik biciklivel, és – ahogy mi – kisvonattal másszák meg.)

A Tourinform Iroda szombat délelőtt tízre írta ki az indulást, így aztán – a szokás hatalma – éppen csak beestünk az iroda ajtajába, hogy jegyet vegyünk. Jobban jártak az „inkább előbb érkezem” típusok, mert meglepően nagy volt a sor, és bizony nagy fejtörést okozott volna az időközben négy fősre duzzadt gyerekseregnek beadni, hogy ma mégsem utazunk. Mert az ember sasszézhat jobbra, tipeghet balra, a mindenre elszánt turistákat lelhetetlen megkerülni.

Nem telt el kis idő, és már fenn is ültünk, igaz, csak háttal, de – nézzük a jó oldalát – legalább szemből már nem csap az út szele. Mivel kellemes harminc fok volt, jól esett az enyhe huzat, aki viszont érzékeny rá, mindenképpen húzzon a fejére valami szélvédő alkalmatosságot! A Bory várba is a Belvároson keresztül vitt az út, így megcsodálhattuk az ódon macskaköves utcákat egész fel a Bazilikáig, majd a megyeházánál egy balkanyarral hamar a Várkörúton siklottunk végig.

Az autósok nem, de mi azért örültünk, hogy végre hússzal roboghatunk végig a Berényi úton: igazi békebeli érzés, ilyen lehetett lovaskocsival menni annak idején, amikor még Fehérvárnak szőlőskertje volt. A Bory várat ebben a szőlőskertben és nyaralóövezetben kezdte el megalkotni gazdája.

Amikor a kicsiknek Bory Jenőről meséltem, eleinte kétkedve néztek rám, aztán megkérdezték: „Hogyan lehet az, hogy egy embernek női és férfi neve is van egyszerre?” Na ez az, amire én például nem gondoltam, mint ahogy arra sem, hogy az idegenvezető hölgyet megkerülve a srácok a csúcson kezdik a nézelődést, a legmagasabb torony legfelső emeletén. Innen csak Damoklész kardja csábította le őket, s míg rohantam utánuk, igyekeztem minél több részletet megcsodálni Bory Jenő nyári munkáiból.

Az eredetileg építész, később szobrászművész év közben ugyanis a Képzőművészeti Főiskolán tanított, és azt a remekművet, ahol ma turisták ezrei fordulnak meg hetente, ő negyvenegy éven át hol egyedül, hol feleségével, hol néhány segédmunkás segítségével a nyári szünetekben hozta létre.

A várat a Nő ihlette: Bory Jenő a feleségéhez írt költeményeket, a róla mintázott szobrokat, domborművek, a neki faragott köveket komponálta bele a meseszerű épületbe, amelyben a szecesszió, a klasszicista vonalak és a gótika is különös harmóniában van egymással. Miközben ezen töprengtem, rájöttem, hogy a hely kiváló a bújócskához is, a gyerekek ugyanis eltűntek.

Keresésük alatt irigykedve néztem a padokon hűsölő nyugdíjasokat, akiknek talán arra is volt lehetőségük, hogy a falakon és a padlón megbújó részletekben elmerüljenek. Végül elértük a vissza járatot, hazafelé pedig minden autósnak integettünk, hiszen nem minden nap jár vonattal az ember Fehérváron.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek