7 évnél régebbi cikk

Tudtad, hogy az első magyar CD-t Fehérváron készítették?
Fehérvár Médiacentrum fotója
stefan.agnes
Tudtad, hogy az első magyar CD-t Fehérváron készítették?

És az István, a király van rajta. 1988 decemberében készült, kereskedelmi forgalomba soha nem került, és míg számos székesfehérvári háztartásban olyan alapvető kellék ez a lemez, mint egy kiló kristálycukor, addig az ország többi részén talán soha nem is hallottak róla.

Emlékszem, amikor egy téli estén édesapám hazaállított egy, a bakelitekhez képest parányi lemezzel. A Hungaroton adta ki a PR1917 sorszámú CD-t, a Videoton székesfehérvári üzemeiben kezdődött meg a sorozatgyártás 1988 decemberében. A gond csak annyi volt ekkoriban, hogy a lejátszásra alkalmas eszközökben a lakosság nem bővelkedett. Nekünk sem volt olyan berendezésünk, amivel meg tudtuk volna hallgatni, hogy mi van ezen a fura, tükrös izén. Mi Commodore 64-es számítógépet hoztunk Bécsből, a Mariahilfer Straßéról, nem ilyen CD-s magnót, hiszen azt sem tudtuk, hogy mi az. Ezért aztán oda került, ahova gyaníthatóan a legtöbb ilyen lemez akkoriban: a családi vitrinbe. 

Mondanám, hogy egészen 1993-ig, amikor a születésnapomra egy olyan rádiós magnót kaptam, aminek a tetején már volt CD-lejátszó is, de nem lenne igaz a kijelentés. Az első dolgom egyáltalán nem a vitrinben porosodó CD meghallgatása volt. Az addigra úgy beépült a nappali világába, mint akármelyik porcelánszobrocska: eszébe sem jutott senkinek onnantól még évekig (!!!), hogy ugyan hallgassunk már bele, mit is tettek erre a lemezre '88-ban. Sokkal jobban érdekelt akkoriban a magyar és külföldi rockzene legjava. 

Közben egyébként is egy rakás dolog került még a vitrinbe és folyton át kellett pakolászni a CD-t, meg a mindenféle csetreszeket is. A családi oltár gazdagodott ugyanis egy focilabdával is, amit még valamikor 1994 őszén nyertem, miután az egyik fehérvári rádióban helyesen tippelve eltaláltam a Parmalat FC-Békéscsaba meccs végeredményét. Szóval így nézett ki az üvegvitrin a nappalinkban: használt focilabda és sosem használt CD a felső polcon, meg persze üvegpoharak. Aztán pár év múlva valahogyan eszembe jutott, hogy az nem csak simán egy Szent Koronát ábrázoló kép, hanem valamiféle hanganyag is van rajta.

Az István, a király CD borítója (Fotó: Horváth Reni)

A borító belső oldala (Fotó: Horváth Reni)

Nyilván ez 1988-ban ultramodern volt, a dizájn pedig szuperszexi, de mire odáig jutottam, hogy belehallgassak, már rendesen megkopott a menősége. Nem úgy a minősége. Bár a musical és az opera egyáltalán nem az én világom, azért ez mégiscsak más: egy parányi magyar zenetörténelem. Ezért aztán a legmenőbb dolog talán már akkor is ez a felirat volt benne, amit magán a lemezen olvashatunk:

Az első Magyarországon gyártott CD (Fotó: Horváth Reni)

"Magyarországon - 1988 decemberében - ezt a CD-lemezt gyártották először sorozatban. Ez a lemez a gyár alapítói: a Videoton, a Magyar Hitelbank RT és a Hungaroton megbízása alapján - az államalapító Szent István halálának 950. évfordulójára emlékezve - az " István, a király" rockopera részleteit rögzíti. és a lemezt a Videoton technikai korszakváltásának emlékére nyújtjuk át Önnek."

A felirat felett pedig a No.1. jelzi, hogy ez itt bizony az egyik egyes számú, amire minden fehérvári büszke lehet. Még akkor is, ha sokaknál még most is csak porosodik a vitrinben vagy esetleg már egy doboz alján. 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek