7 évnél régebbi cikk

Milyen virágot vigyünk a temetőbe?
Fehérvár Médiacentrum fotójaMilyen virágot vigyünk a temetőbe?

Közeledik a halottak napja. Ilyenkor sokan azon gondolkozunk, milyen virágot vigyünk szeretteink sírjához. Melyik virág az, amelyik tartós, nem fagy el éjjel és hervadása sem pillanatok alatt történik? Vágott vagy gyökeres fajtákat válasszunk? Esetleg köttessünk koszorút?

Kezdjük a koszorúkkal. A koszorú nagyon praktikus megoldást jelent, hiszen ez számít a sír legtartósabb díszének ilyenkor - persze a mécseseken kívül. Választhatunk az előre elkészített darabok közül a kertészetekben, virágboltoknál, október közepétől már nagyon sok típust árulnak többféle méretben, dekoráltságban és árfekvésben. Székesfehérváron és környékén jelenleg 990 forinttól kaphatók, a legdrágábbat pedig 4000-ért láttam, de az igazán hatalmas volt és különlegesen díszített.

Köttethetünk saját ízlésünknek megfelelőt, vagy akár készíthetünk házilag is, a koszorú alap egyszerűen beszerezhető. Mohás változatára gyűjthetünk a kertben vagy a közeli parkban, erdőben makkot, tobozt, különböző színes terméseket (lehetőleg a nem romlandó fajtákból,  jó választás például a csipkebogyó), érdekesen csavarodó pici ágacskákat, de az év elején kiültetett karácsonyfánk véletlenül letört karjait is használhatjuk díszítéshez. A rögzítést gyantával tudunk megoldani - én egy virágboltos barátnőmtől kértem kölcsön régen egy ilyen pisztolyt, amikor kreatívkodni támadt kedvem.

Koszorúvásár az Alba Plázánál (Fotó: Pápai Barna)

Ha valami élőbbre vágyunk, akkor ültessünk virágokat, amelyek kevés gondozást igényelnek, tűrik a szárazságot, a hideget és meleget, hiszen valószínűleg nem lesz időnk minden nap kijárni a sírhelyet rendbe tenni. A legismertebb Magyarországon talán a krizantém, amely akár fél méter magasra is megnő, bokros növény. Szereti a nedves földet, a 15 fokos környezetet. Nyáron és ősszel nyílik.

A japán szellőrózsa is jó választás, egy méterre is nyúlhat, évelő növény, szereti a napfényes és a félárnyékos helyet is. Igénytelen, nyár közepétől szeptemberig tündököl rózsaszín virágjaival.  Közkedvelt még a kerti árvácska, erdei ciklámen, erica, kövirózsa, törpe őszirózsa, varjúháj is, melyek mind szárazságtűrők, fénykedvelők és szinte semmilyen gondozást nem igényelnek. Sőt, még segítenek is a talajt gyommentesen tartani, mert zárt csoportot alkotnak. Előnyös tulajdonságuk továbbá, hogy kőedényben is nagyon jól fejlődnek. A kövirózsa például egy maroknyi földet is képes körbe burjánozni. Kiemelném még a kerti árvácskát is, mert egészen a havazásig gyönyörködhetünk szépségében. Ez a kétnyári virág szintén jól tűri a hideget, de azért takarjuk be, ha nagy fagyok jönnek.

Íratlan szabály, hogy a fiatalon elhunyt hozzátartozó nyughelyéhez világos színű növényeket kell ültetni, az idősebbekéhez pedig sötétebb színűeket. Figyeljünk a kontrasztra is: ha világos színű a sírkő (fehér, világos szürke), akkor a sötétebb árnyalatokra koncentráljunk, a sötét tónusú kőnél pedig (sötétszürke, fekete, mélybarna, mélyvörös) a világos árnyalatokat célozzuk meg. Ültetéskor a fejfa mellé kerüljenek a magasabb növekedésű virágok és bátran alkalmazzunk szegélynövényeket is, hogy bekeretezzük a sírt, és rendezett képet kapjunk.

Jól mutatnak a talajtakaró növények is ennek a sírkeretnek a kitöltésében, például a gyapjas tisztesfű, amely nagyon finom bársonyos levelű. Ide sorolhatjuk a szépséges csenkeszt, a félárnyékot kedvelő kis métenget, az igénytelen hamvas cipruskát, illetve a homogén felületet adó hamvas törpemargitvirágot is. Ez utóbbinál azért tudni kell, hogy mindössze pár évig él, viszont esztétikai értéke kiemelkedő.

Ültethetünk virágot is, válasszunk strapabíró növényeket (Fotó: pinterest.com)

Régen fákat és örökzöld növényeket is előszeretettel ültettek a sírokhoz - szimbolikus jelentésük miatt is -, viszont hazánkban már olyan sűrűn helyezik el egymás mellé a sírköveket, hogy azok szinte összeérnek. Gondolni kell tehát arra, mi lesz, ha megnő a növény, ezért a terebélyes lombozatúak helyett az alacsony vagy törpe növekedésű növényekre koncentráljunk. A madárbirs például élénk narancssárgán pompázik ősszel, bogyói sokáig díszelegnek az ágakon, levelei fényesek. Körülbelül 0,5-5 magasra nő meg oldal vagy függőleges irányban, így ennél a cserjénél (is) ügyeljünk a helyigényre. A japán dérbabér rendkívül ellenálló, viszont meszes talaj esetén ne ezt válasszuk. Tavasszal a vöröses bimbói fehér virágokká változnak. Ajánlott két bokrot is beszerezni, mert a legtöbb bérbabér külön bokrokon termi a hím és a nőnemű virágokat.

Nyáron sötétzöld, télen vöröses színben pompázik a csarab. Ez a 20-60 cm-es törpecserje lilás rózsaszínű virágokban díszeleg, és ő se szereti a meszes talajt. A Juniperus conferta levelei gyönyörű zöldek, levelei puhák, szúrós szélűek. Ágai sűrűn nőnek, szinte minden talajt szeret és a forróságot is jól bírja. Elnyomja a gyomokat, így különösen kedvelt a temetőkben. Japánban őshonos és egész évben ültethető, 30-45 cm magasságig kúsznak egymásra az ágai.

Az illatos barátcserje magasra, 2-3 méterre is megnő. Nevéből következtetve nem lepődünk meg talán azon az információn, hogy a kolostorkertek egyik kedvelt növénye volt. Gyógyhatású, régen nőgyógyászati panaszokra is használták és még szúnyogriasztó hatása is közismert. Virágai rendkívül illatosak, lila színben pompáznak 10-15 cm-es füzéreken omlanak alá. A bukszusról se feledkezzünk el. Szívós, télálló és neki aztán jöhet a meszes talaj. Sövényként is megállja helyét és nem válogat a napfényes vagy az árnyékos helyek között. A fenyőfélék esetében viszont csakis földlabdás, vagy termesztőedényben nevelkedett példányokat ültessünk ki, mert a gyökerükön gombafonal szimbióták élnek.

Örökzöld növényeknél az alacsony vagy törpe növésűekre koncentráljunk 
(Fotó: aristidsgardendesign.blogspot.hu)

Ha nincsen időnk az ültetéshez és koszorút sem szeretnénk vásárolni, akkor választhatunk a vágott virágok közül is. Ebben az esetben viszont tartsuk szem előtt, hogy a vágott virág bizony vizet igényel.

Nézzük meg, hogy milyen állapotban van a váza, amelybe el szeretnénk helyezni. Alaposan mossuk ki, hogy nehogy virágunk romlásnak induljon a vázában megtelepedett baktériumok miatt. Vehetünk tápsót is, hogy sokáig szép legyen a növény. Ha tehetjük, nyugodtan áldozzunk fel e célra pár csepp a vodkát, mivel ez is gátolja a vízben lévő algák, baktériumok sokszorozódását. Ha sajnáljuk a nemes nedűt, akkor egy kis tonik is megteszi. Vannak, akik azt mondják, a vízbe ejtett réz tartalmú fémpénz is jó megoldást jelent, mivel a réznek is hasonló hatása van a baktériumokra.

A virágot magát is kellő gondoskodással válasszuk ki, a már említett krizantém vágott változata például hetekig szép marad.

A sorozat összes cikkét ide kattintva olvashatod el: Biokertészet

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek