7 évnél régebbi cikk

Minden idők 10 legjobb karácsonyi reklámja
·Kultkarácsony·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotójaMinden idők 10 legjobb karácsonyi reklámja
·Kultkarácsony·Utolsó frissítés: undefined

Karácsonykor mindent el lehet adni egy jó reklámmal. De tényleg. Lassan mondom: M-I-N-D-E-N-T. Aztán majd az ünnep után döbbenünk rá, hogy miket fel nem vásároltunk vagy vásároltak nekünk. Szerencsére a reklámügynökségek kreatívjai egyre inkább érzik, hogy nem feltétlenül egy-egy akciós terméket kell értékesíteni ilyenkor, hanem márkaépítésre is kiválóan alkalmasak a karácsonyi reklámok.

Ennek a felismerésnek köszönhetően a címben is meghatározott minden idők legjobb karácsonyi reklámjai közül a többség - szerintünk - mostanában készült. Van persze egy régi nagy öreg, a karácsonyi reklámok alfája és omegája, amit nem hagyhattunk ki erről a listáról, de a többi szinte kizárólag az utóbbi évek termése. Többségük egy igen egyszerű, akár társadalmilag is fontos üzenettel (pl. magány) foglalkozik és fogalmazza meg azt könnycsatornákig hatoló módon. Ami pedig igen nehéz. Bár az igazán minőségi karácsonyi reklámokat jellemzően nagyobb költségvetéssel készítik, még ez sem garancia arra, hogy a nézőből elővarázsolják azt az érzelmet, amire a hirdetés alapvetően építeni szeretne.

De ha megvan az emóció, akkor végünk van: az a reklám (és rajta keresztül a márka) megfogott minket, várni fogjuk a tévében, keresni fogjuk az interneten. És ami a végcél: kicsit könnybe lábadt szemmel lépjük át majd legközelebb a bejárati ajtaját. Aztán újra. Meg újra. És újra. Egészen a következő szezonig, amikor újra eljön a karácsony hangulata.

Vannak ennek a műfajnak nagy királyai, és még nagyobbak. Őket mutatjuk meg ebben a posztban, nem sorrendben, hanem csak úgy, mert mindegyik darab teljesen másban erős. Nagyon húzós mezőny következik, papírzsepi a biztonság kedvéért legyen kéznél.

EDEKA (2015)
Itt van rögtön tavalyról az egész lista egyik legjobbja. 2015-ben biztosan a német áruházlánc reklámja volt az, ami hangulatában, mondanivalójában a legjobban sikerült, még ha kicsit morbid is. Idén is még bőven nézhető, és valószínűleg még hosszú évekig a legjobbak közé tartozik majd. A németül nem beszélők kedvéért angol felirat is van a reklámon, ha direkt a Youtube-on nézzük.

eBay (2012)
Ez az a karácsonyi reklám, amit eddig nem sikerült egyszer sem röhögés nélkül megnézni. Tipikusan az a fél perc, amiben minden egyes alkalommal felfedezel egy apróságot és vinnyogva pörgeted vissza és merevíted ki a képernyőt, hallgatod újra, vagy csak figyeled a gesztust kikockázva.

Tesco (2013)
A Tesco azt a hangulatot csípte nyakon 2013-as karácsonyi reklámjában, amit mindenki szeretne az ünnep alkalmával otthonában érezni: szerető család, nevetgélés, közös sütés-főzés, béna pulcsik. Szóval semmi különös, csak az érezhető összetartozás és a szeretet. Aki látta a Fel! című rajzfilmet (és különösen annak az első pár percére gondolunk), az egészen biztosan imádni fogja ezt a kisfilmet is. Aki meg nem látta, az most biztosan kíváncsi lett és ezután megnézi. Bocs. :)

Sainsbury's (2014)
Ha ez egy olyan lista lenne, ahol van első, akkor a Sainsbury's karácsonyi reklámja jó eséllyel pályázna erre a helyre. Hogyan lehet megfogni a karácsony lényegét úgy, hogy egy darab karácsonyfa, egy fia pulyka, egy lumennyi tipikus ünnepi szín sem szerepel benne, mégis annyira karácsonyi az egész, mint semmi más? Hát így:

WestJet (2013)
Kevés eredetibb reklám van a listán, mint ez. Ami biztos viszont: ez a legőszintébb mind közül. Már csak azért is, mert minden emberi reakció, amit látunk benne, valóban megtörtént, ott és akkor. A kanadai légitársaság Télapója ugyanis néhány éve az egyik karácsony napi járatának kapujánál egy fura dobozon keresztül arról kérdezte a gyanútlan utasokat, hogy mire vágynak a leginkább. A gép felszállt, ami utána jön attól pedig mindenkinek tátva marad a szája. 

Guinness (2011)
Az ír fekete sör arra az érzésre építi öt évvel ezelőtti karácsonyi reklámját, ami novemberben már bőven téma az emberek között: fehér lesz-e a karácsony idén? A legnagyobb csoda persze az, ha szenteste esik, és olyankor még a dublini kocsmák is bezárnak. Mármint nem a hóesés miatt, hiszen az zöld szigeten is elég ritka vendég. Hangulatból mindenesetre jeles. Kösz, Guinness!

Harvey Nichols (2013)
Azt mondják, amikor ajándékot vásárolunk, egy kicsit magunknak is vesszük azt. De mi van akkor, ha vásárlás közben nem kicsit, hanem inkább nagyon magunknak vásárolunk? A Harvey Nichols karácsonyi reklámja ezt a helyzetet mutatja be. pontosabban ennek a végeredményét, amikor szeretteink a fa alatt kicsomagolják a meglepetéseket. Az igazi ajándék számukra ebben a helyzetben - de különösen ebben a reklámban - a mi boldogságunk lehet. 

Pizza Hut (2015)
Jó, hát ilyen aztán tényleg csak Amerikában történhet. De ott aztán nagyon. Elég egy pizzát rendelni, és gyanútlanul kinyitni az ajtót és erre ez történik. Ha bírtad a WestJet fenti reklámját, ezt is szeretni fogod. Őszinte reakciók és a karácsony igazi hangulata, amit egy pizzafutár szállít házhoz. De nem egyedül...

NBA (2013)
Fogalmunk sincs, hogy elsőre (kizárt) vagy hányadikra sikerült ezt felvenni. A tippünk az, hogy néhány sonkás szendvicset azért bevágott a stáb, mire ez így összejött. Ráadásul vágás nélkül, egyszerre, nagyjából tempóban, a végén LeBron James láthatóan spontán slusszpoénjával... Jár a keksz a kosarasoknak, meg annak is, aki ezt így kitalálta.

John Lewis (2014)
Akárki akármit mond vagy gondol, a karácsonyi reklámok legnagyobb királya a John Lewis. A brit áruház hagyományosan az egyik első, aki az adott évi ünnepi kisfilmjét megjelenteti, amiből mára esemény, hír lett: a legnagyobb portálokon vezető hír az aktuális reklám megjelenése, és rendre tízmilliók nézik meg mindegyiket. A tényleg nagyon színvonalas filmek közül nehéz volt választani (lehet, hogy majd egy külön posztot is szentelünk csak a John Lewis karácsonyi reklámjainak), de valamiért ez a kis magányos pingvin kattant be a leginkább. Meg kell zabálni, komolyan!

+1. Coca-Cola (1990)
Ez előtt is voltak karácsonyi reklámok és utána is született jópár. De ez az 1990-es Coca-Cola hirdetés az, ami a műfaj Cadillac-je. Így aztán ezen a listán is helye van, és talán annyira nem is fogott még rajta az idő vasfoga, hogy ne passzolna a fentiekhez. A karácsonyi kamiont azóta is mindenki lesi és igazi tömegvonzó esemény, ha felbukkan a városában. A dal pedig legalább annyira a karácsony része lett, mint a Kiskarácsony, nagykarácsony, a halászlé, a pulykasült, a Reszkessetek, betörők! vagy az összes többi karácsonyi klasszikus. Igen, ez a jó szó: ez a reklám egy klasszikus.

 
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek