7 évnél régebbi cikk

Hétvégén kezdődik a Versünnep
Fehérvár Médiacentrum fotója
kovacs.v.orsolya
Hétvégén kezdődik a Versünnep

Lezárultak a jelentkezések, a hétvégén elkezdődik a VIII. Fehérvári Versünnep.

Március 17-én lezárult a idei Fehérvári Versünnep jelentkezési határideje. A kétfordulós verseny első fázisaként a válogatók, a jelentkezők meghallgatása szombaton 10 órától lesz a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.

A tavalyi Versünnepen Börcsök Olivér Benjamin győzelmét ünnepelték (Fotó: Simon Erika)

A Versünnepre idén is szép számmal, mintegy 35-en jelentkeztek a város középiskoláiból - mondta Látrányi Viktória, a verseny egyik szervezője. A résztvevők közül tizenheten székesfehérváriak, tizennyolcan pedig a megyei településeiről – Mórról, Iszkaszentgyörgyről, Enyingről – sőt még távolabbról is érkeznek: Várpalotáról, Siófokról és Kecskemétről is volt jelentkező, aki székesfehérvári középiskolába jár. Gimnazisták, szakmunkásképzős és szakközépiskolás tanulók egyaránt a zsűri elé lépnek szombaton. Sokan közülük első alkalommal mérettetik meg magukat, de a tavalyi döntőből ismert versenyzők is jelentkeztek.

Az előadásra kerülő versek között szerepelnek majd Ady Endre, Tóth Árpád, Babits Mihály, Juhász Gyula, Petőfi Sándor, Wass Albert, Reményik Sándor, Radnóti Miklós, Dsida Jenő, Francoise Villon vagy Lackfi János költeményei is. Többen neveztek Arany János-költeménnyel az emlékév keretében, még A walesi bárdok is szerepel az előadandó versek között.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek