7 évnél régebbi cikk

Jó dolog a medvehagyma, csak a gyöngyvirággal ne keverjük össze!
Fehérvár Médiacentrum fotójaJó dolog a medvehagyma, csak a gyöngyvirággal ne keverjük össze!

„Miről fogsz írni a Biokertészeti rovat következő részében?” – tette fel a kérdést Fiers Gábor kollégám, s mielőtt még elkalandoztam volna a lengedező tulipánok, illatos jácintok és vidám nárciszok képzeletbeli világa felé – nemhiába, itt a jó idő, s mindenki várja, hogy színes festékkel szórja meg a természetet a Tavasz -, már jött is a javaslat: „A medvehagyma jó téma lenne!”

S valóban: bár közel sem okoz olyan illat-orgiát, és látványban sem éri be a krókuszok üdeségét, a barkák báját, azért mégis van oka annak, hogy sokan kutatnak utána az erdőkben – vagy az árnyasabb kertekben (ha valaki előre gondolkozott, és belefogott a termesztésébe).

A nagy érdeklődés hátterében pedig az áll, hogy ezt az évelő növényt, amely a nedves, árnyas erdőkben, savas talajon érzi jól magát, nemcsak a barna medvék fogyasztják előszeretettel (még a föld alól is képesek kiásni - ahogyan a vaddisznók is, oly’ nagyon vágynak utána), hanem az emberek is lelkesen gyűjtögetik, hogy aztán finom ételeket készítsenek belőle.

Íze és illata a fokhagymára emlékeztet, fűszernövénynek számít. Használható levesekhez, salátákhoz, húsokhoz, főzelékekhez, készülhet belőle pesto, öntetek, vagy akár pogácsa is.

(Forrás: mindmegette.hu)

Íze mellett gyógyhatása is kiemelkedő: méregtelenítő, jót tesz érelmeszesedés ellen, csökkenti a vérnyomást, fertőtleníti a gyomrot és serkenti a bélműködést. (Természetes gyógymód-kedvelők figyelem! Hamarosan külön blogbejegyzés is születik e téma kapcsán! )

E növény elnevezésének oka is itt van elrejtve az előbbi mondatokban: a néphagyomány szerint a medve, amikor először kibújik a barlangjából, ezt a növényt kutatja fel, hogy új erőre kapjon, s kitisztítsa vele a szervezetét a hosszú téli álom után.

A medvehagyma a tölgyes, bükkös, gyertyános erdők aljnövényzetében található meg (főként). Szereti a nedvességet és az árnyékot. Tömegesen előfordul a Mecsekben, Gerecsén, Zselicen, Orfű környékén. Leveleket kora tavasszal hoz, áprilisban-májusban virágzik, nyár közepére pedig elszáradnak a hajtások. Hagymája hosszúkás és tojásdad alakú.

Emberi fogyasztásra és gyógyászati célokra a zöld részeket (fiatal leveleket) és a hagymát tudjuk felhasználni. Nyugat-Európában védetté nyilvánították, olyan tömeges méreteket öltött már a gyűjtése. Hazánkban – a védett területeket kivéve – még nem tiltott leszakítani.

Ne keverjük össze a gyöngyvirággal! (Fotó: biokontroll.hu)

Viszont, hogy ez így is maradjon, óvjuk ezt a növényt (is!) - ahogyan az ibolyánál is felhívtam erre a figyelmet : egy-egy tőről csak a levelek felét szedjük le, hogy virágozhasson a növény, és a magokat el tudja szórni, tehát a szaporodás biztosított legyen!

A gyűjtés során nagyon figyeljünk arra, hogy ne keverjük össze a mérgező levelű gyöngyvirággal, vagy a kikericcsel, mert e figyelmetlenség halált okozhat! (Pár éve az egyik ismerősöm apukája sajnos azért halt meg, mert a rántottájába gyöngyvirág-levelet aprított medvehagyma helyett…)

Hogyan lehet megkülönböztetni a két növényt?

A medvehagyma és a gyöngyvirág levelei nagyon hasonlítanak egymáshoz. Mindkét növény szereti az árnyékot, s élőhelyük is hasonló: árnyas erdőkben érzi jól magát. A kikerics a napos réteket, mezőket szereti.

A medvehagyma 20-25 cm-re nő. Leveleinek fokhagyma illata van. (Dörzsöljük meg a leveleket, s érezni fogjuk, jó helyen járunk-e.) A levelek 3-4 cm szélesek, ívesen visszahajlíthatók. A gyöngyvirág levelei 6-10 cm szélesek, nincsen illatuk, és fényes a felső felületük. A kikerics 20-30 cm-es, lándzsás, húsos leveleket növeszt.

(Forrás: Kell egy recept)

Figyeljük meg a virágzatot is: a medvehagyma kis, fehér, csillag alakú virágai a szárcsúcson fejlődnek, s fokhagyma szagúak. A gyöngyvirág virágai egymás felett nyílnak, harang alakúak, édes, bódító illatot árasztanak. A kikericsen tavasszal nem találunk virágot, mert ősszel virágzik.

Ha további bizonyságokat is keresünk, akkor ássunk le a földbe kicsit: a medvehagymának hagymája van, a gyöngyvirágnak szétfutó gyökérzete, a kikericsnek pedig gumója.

Ha csak otthon eszmélünk rá arra, hogy nem a megfelelő növényt szedtük le, akkor mossunk alaposan kezet, és dobjuk ki a „gyűjtést”. Ha már ettünk belőle, akkor menjünk azonnal orvoshoz, mert kis mennyiségben fogyasztva is súlyos szívproblémák merülhetnek fel, amely halállal járhat! A gyöngyvirág szívglikozidjai és szaponinjai a vérkeringésre, a szívműködésre hatnak. Már 2-3 levél is súlyos szívműködés-zavarokat okozhat. Ezen kívül rendszertelen pulzus és hasi fájdalmak is felléphetnek.

A medvehagyma fűszeres íze akkor a legintenzívebb, amikor még nem virágzik. Van, aki a virágot is leszedi: a bimbóknak kicsit borsra emlékeztető íze van, salátába keverhető. A gumó kicsit lágyabb, selymesebb hagymás ízzel bír, s ugyanúgy lehet felhasználni, mint a fokhagymát.

A legkedveltebb növényrész a levél. S hogy milyen finomságok készülhetnek belőle? Erről írok legközelebb!

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek