7 évnél régebbi cikk

Fehérváron csaptak össze a legügyesebb mérnökhallgatók
Fehérvár Médiacentrum fotójaFehérváron csaptak össze a legügyesebb mérnökhallgatók

Egy vízturbina elkészítése volt a feladat Európa legnagyobb, mérnökhallgatók számára rendezett csapatversenyének regionális selejtezőjén, amelyen cseh, szlovák és magyar hallgatók között dőlt el a továbbjutás sorsa. A diákok két kategóriában nevezhettek: konstrukciós kategóriában egy generátort kellett alkotniuk, míg esettanulmányi kategóriában egy komplett, angol nyelvű üzleti tervvel kellett előállniuk.

Köztudott, hogy semmi sem olyan egyszerű a való életben, mint ahogy azt az iskolában tanultuk. Ezt különösképpen a BME hallgatói tapasztalhatták Európa legnagyobb, mérnökhallgatók számára rendezett csapatversenyén csütörtöktől péntekig. Ők ugyanis más szakmai előképzettséggel érkeztek, mint ellenfeleik, így a megalkotandó víz által hajtott turbina kicsit több fejtőrést okozott nekik, mint cseh és szlovák ellenfeleiknek.  A megmérettetésen egyébként negyven-negyven cseh, szlovák és magyar mérnökhallgató vett részt.

A helyszínt és az alapanyagokat a szivattyúiról ismert Grundfos Kft. biztosította, ezért nem csoda, ha minden csapat kapott egy-egy szivattyút, egy-egy hatalmas dézsát tele vízzel, meg egy költségvetést, a vízturbinához hiányzó dolgok beszerzésére. 

És mert nemcsak a gyakorlati tudás, hanem az elméleti problémamegoldó képesség is fontos, a verseny másik felében egy angol nyelvű esettanulmányt kellett prezentálni a cég előírásai alapján.

Mivel a magyar csapat inkább a művégtagokkal, mintsem turbinákkal foglalkozó biomechanikus hallgatókból állt, a verseny kezdetén kisebb időzavarba kerültek a hiányzó gyakorlat miatt, de a társaság összeszokottságának köszönhetően túllendültek a nehézségeken. Közel három éve, még elsőéves korukban ismerkedtek meg egymással és azóta már többször indultak ezen a versenyen: a tavalyi helyi fordulót is ők nyerték meg.

Az idei verseny győztese a cseh csapat lett, akiknek az augusztusi végső megmérettetésre nem kell sokat utazni, hiszen Brnóban lesz.

 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek