6 évnél régebbi cikk

Induljunk digitális kirándulásra!
Fehérvár Médiacentrum fotójaInduljunk digitális kirándulásra!

Most, hogy itt a jó idő és végre túl vagyunk az első olyan, már-már nyárias hétvégén, amit nem rontott el egy fránya hétvégi ciklon, érdemes körülnézni, hová is lehet menni kirándulni a jövő hét végén. De annál is érdekesebb talán az, hogy mit is vigyünk magunkkal. Persze adja magát a kérdés, hogy kirándulni vagy piknikezni? Ez persze szubjektív, mint ahogy az is, hogy ki, mit visz magával egy kirándulásra, túrázásra?

A hátizsák, a  pléd, az inni- és ennivaló, no meg a kellemes időtöltéshez szükséges alkalmatosságok alapértelmezettek. Én persze kocka létemre a telefonomat is viszem magammal. Jó előre fullra feltöltve, hogy ne menet közben lehelje ki utolsó amperét. Sokan meglepve kérdezhetik, hogy az okostelefon meg minek? Igazán leszakadhatnánk a Facebookról legalább a természetben. És milyen igazuk van! De higgyétek el, egy kirándulás során is lehet hasznos, sőt még talán praktikus is egy ügyes alkalmazásokkal felvértezett okosteló! Mert ha már egyszer a technika a rendelkezésünkre áll, akkor azt használjuk úgy, hogy az a hasznunkra váljon, sőt akár még úgy is, hogy tanulhassunk belőle!

Kockulás a természet lágy ölén

Szerintem sokan nem is gondolnak bele abba, hogy a zsebünkben lapuló okostelefon hány olyan érzékelővel van felruházva, melyek segíthetik életünket. Merthogy ezeket a szenzorokat a hétköznapokban nem is nagyon használjuk. Ilyen például a GPS és a magnetométer, csak hogy a két legfontosabbat említsem, ami egy kiránduláshoz jól jöhet. Persze van még ezeken kívül is, de most nem akarnék belemerülni a telefonok rejtelmeibe, inkább mutatom azokat a lehetőségeket, melyek használatával egyszerűbbé vagy érdekesebbé, esetleg biztonságosabbá tehetjük a kirándulásunkat.

Tervezés

Az első, ami egy túra előtt felmerül, hogy mikor, hova és milyen idő is lesz. A helyszín kiválasztásához ott a Google Térkép. Manapság szerintem nincs olyan androidos telefon, amire ez ne lenne gyárilag telepítve, de ha akad, akkor is telepíthetjük akár a Googel Play Store-ból, akár az Apple Store-ból. Elég csak körülnézni a térképen és szerintem özönleni fognak a lehetőségek. Ráadásul, ha eltévednénk, akkor a Google Térkép akár oda is navigál minket. Az időjárás itt most csak abból a szempontból fontos, hogy a túrázás alatt ne érhessen minket meglepetésként egy hirtelen kialakuló zivatar. Erre is akad számtalan lehetőségünk, egy korábbi írásomban ezt a kérdést már alaposan körbe is jártam.

GPS és társai

Endomondo, a meghatározó fitneszmonitorzó alkalmazás

Egy kirándulás alkalmával a GPS-t nem csak arra használhatjuk, hogy autónkkal elérjünk a kiszemelt túrázóhelyre. Ennél sokkal több lehetőség rejlik a műholdas helymeghatározásban. Az talán már sokaknak feltűnt, hogy telefonunk időről időre meglep minket azzal, hogy mennyit is caplattunk a városban, vagy a plázában és kiírja a lépésszámunkat. Ezt a funkciót leginkább a fitneszalkalmazásokból ismerjük, melyek jellemzően szintén telefonunk beépített szoftverei (ilyen például a Samsung Health). És itt már akkor kezd értelmet nyerni a dolog, merthogy a megfelelő célalkalmazással arra is van lehetőségünk, hogy túrázásunk teljes útvonalát naplózzuk és hazaérve megnézzük a térképen, hogy pontosan merre is jártunk, mennyit is gyalogoltunk. Ha erre esetleg az Endomondo alkalmazást használtuk, akkor egy sor elemzést is elvégez nekünk a program, mint például az elégetett kalóriát vagy a gyaloglással, futással eltöltött időt, esetleg a megtett távolságot, de a megfelelő kiegészítőkkel akár még a pulzusunkat is tudja naplózni.

Túrázás közben

Ha már elindultunk a kiszemelt túraútvonalon, akkor is van lehetőségünk arra, hogy ne tévedjünk el. Bár szerintem azért van annak egy diszkrét bája, amikor kétségbeesve keresgélünk egy észre nem vett jelzés után a fák törzsén, de nem vagyunk egyformák. Szóval erre meg itt van a TTRmAPP, mely a Magyar Természetjáró Szövetség fejlesztése. Az alkalmazás Androidra érhető el és segítségével még akár a kezdő túrázók is könnyen nekivághatnak az Országos Kékkör valamelyik túrájának. Az akár offline is működő térképes navigáció a tervezés mellett folyamatosan frissülő túraajánlatokat kínál, de közeli programokra, eseményekre is felhívja a figyelmünket. Az Országos Kékkört az MTSZ szakemberei az elmúlt időszakban nagy pontosságú GPS-ekkel mérték fel, és nemcsak az útvonalat, hanem a Kékkör mentén található, turisták érdeklődésére számot tartó látványosságokat, érdekes helyszíneket, pecsételőhelyeket is közzétették az adatbázisban. Az alkalmazás használatával biztosra mehetünk ott is, ahol a Google Térkép már nem segít, mert eltévedni nemcsak az országúton lehet, hanem a “kerekerdő” közepén túrázás közben is. Én sajnos kipróbálni nem tudtam, mert valami rejtélyes hiba folytán állandóan kilépett a program és leállt.

A turistautak.hu közössége folyamatosan frissíti és aktualizálja a térképek adatbázisát

De mint mindennek a TTRmAPP-nak is van konkurense. Megnézve az alkalmazás Play Store értékeléseit (megint bebizonyosodott, hogy ezek mennyire értékes infók lehetnek) figyeltem fel a turitsautak.hu oldalra, ahol akad más alternatíva is. Ilyen például a Locus Map és a Oruxmaps. Mindkettő elérhető a Google Play áruházból, előbbi ingyenesen.

A turistautak.hu Magyarország leggyorsabban fejlődő nonprofit térképportálja, ingyenesen hozzáférhető, igényes elektronikus térképszolgáltatásokkal. A közösség által folyamatosan karbantartott, a papír turistatérképeket nagyszerűen kiváltani képes térképadatbázis az egész országot lefedi. Az oldalon megtalálhatók a térképek Garmin és Magellan PNA-kra, valamint androidos okostelefonokra letölthető változatai, amelyek remekül működnek is. Igaz a Locus Map angol nyelven érhető csak el, de kárpótlásul ott van a játszi könnyedséggel letölthető és az alkalmazásban használható országos túratérkép. Egyébként a program használata nem követeli meg az oxfordi magasságú angol nyelvtudást, tehát csak bátran előre!

Játék, tanulás, megfigyelés

Ha pedig már kezdünk fáradni, akkor lazíthatunk is. Erre pont megfelelő lehet a geocaching is. A geocaching lényege, hogy egy jól lezárt ládikát elrejtenek egy véletlenszerűen kiszemelt, valamilyen szempont szerint megismerésre, felfedezésre érdemesnek ítélt helyen, és egy erre alkalmas GPS-készülékkel a megfelelő módon rögzítik a rejtekhely pontos koordinátáit. Ezeket az adatokat feltöltik a geocaching.hu oldalra, majd más játékosok letöltik azokat okostelefonjuk térképalkalmazására és a GPS-koordináták segítségével igyekeznek megkeresni a rejtekhelyet.

Maga a kincsesláda nem más, mint egy vízhatlanul záródó háztartási dobozka (kindertojás, orvosságos doboz, vagy hasonló), amely elég nagyocska ahhoz, hogy elférjen benne egy napló-füzet, egy kétnyelvű üzenet a megtalálónak (akár a véletlenül odatévedőnek is), és valami apró kis ajándék, ami a megtalálót illeti. Ebből persze az is következik, hogy a kincsvadásznak egy másik apró ajándékot kell magával vinnie, és a rejteket megtalálva a dobozban lévő tárggyal kicserélni, hogy a következő sikeres játékosnak se kelljen üres kézzel távoznia. Természetesen ehhez is akad olyan alkalmazás, ami élvezetessé és mobillá teszi a játékot, ez pedig a g:hu.

De ha a játék helyett inkább tanulnánk vagy csak a természetet figyelnénk, akkor ahhoz igen hasznos segítség lehet a madarak hangját felismerő Madárhatározó.  Az ingyenesen letölthető okostelefonos madárhatározó alkalmazás a hazánkban előforduló 157 leggyakoribb madárfaj terepi azonosításához nyújt segítséget 269 színes illusztrációval, 203 madárhanggal és részletes fajleírásokkal. Magyarország első madárhatározója, letölthető androidos készülékre és iPhone-ra is. Végre egy alkalmazás, amit zsebre téve és a szabadba indulva, akár túrázás közben is lehet használni!

Madárlexikon, akár hasznos oktatási eszköz is lehet

És végül, hogy vihessünk magunkkal haza valami finomságot, szedjünk gombát! De nem mindegy, hogy milyet! Természetesen erre is van már a gombaszakértőkön túli kütyüs megoldás, merthogy itt a HungiFungi, mely nem más, mint egy a mobilunkba költözött kirándulás közben is használható, nagyon frappánsan és jól összerakott gombahatározó.

A program egy nagyon részletes információkat tartalmazó lista a Magyarországon fellelhető gombafajtákról. De, ami igazán 21. századivá teszi, az a részletes, a gomba tulajdonságai alapján több paraméterrel is leszűkíthető keresőfunkció, a minden gombafajtához csatolt több nagyfelbontású, zoomolható fotó, meg a hasonló gombákra mutató linkek a leírások alatt.

De azért HungiFungi ide vagy oda, ha nem rendelkeznek gombaszakértői végzettséggel, a begyűjtött gombákat fogyasztás előtt mindenképpen mutassák meg szakértőnek!

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek