6 évnél régebbi cikk

Diákbőrönd kézről-kézre
Fehérvár Médiacentrum fotójaDiákbőrönd kézről-kézre

Mára a legtöbb régi gimis hagyomány szinte teljességgel feledésbe merült. Jó, persze mondhatni, hogy ott a bolondballagás vagy a királyválasztás meg az azt megelőző hét kampányőrülete, de mi a helyzet az ízig-vérig diákok által kreált tradíciókkal? Na, a Ciszterci Gimnázium vándorbőröndje pont ilyen.

Felfedezőkörútjára a bőrönd egészen pontosan 1982-ben indult, amikor is az akkori József Attila Gimnázium végzős tanulója, Sárvári Géza úgy döntött, hogy a bolhapiacon beszerzett bőröndjét a tablófotójával és egy alapítólevéllel (Bőrönd Tulajdonosok Baráti Társasága) együtt továbbadja az őt követő évfolyam egy, általa legkarizmatikusabbnak tartott fiú iskolatársának. (Sajnálom lányok, de erről most lemaradtok.) Szóval a tablófotó a bőröndbe került és ezzel kezdetét vette az utazás.

Az ezt követő évek során a kezdeményezés hagyománnyá, a hagyomány pedig legendává nőtte ki magát. Eredetileg arról szólt a fáma, hogy az alapító fiával zárult volna a kör, ám ő nem lett ciszteres, így a mai napig minden évben egy újabb fotóval bővül a kofferban őrzött kollekció. Ebben az évben Pupkay Árpád következett a sorban, aki elmondta, különösen megtisztelő számára, hogy közel 90 emberből pont ő örökölte az ereklyét. Majd hozzátette, a bőrönd már csak egyfajta szimbólumként funkcionál, korára való tekintettel már nem egy ideje használ sem tesicucc-, sem pedig kajatárolóként, és amelyet nagy becsben fog őrizgetni a következő gazdacseréig.

A bőrönd és új gazdája   (fotó: Pál Loránd)

A korábbi bőröndtulajok rendkívül boldogok és felemelőnek tartják, hogy bekerültek ebbe az elit körbe és az elmúlt évek sikertelenségei után azon dolgoznak, hogy összehozzák a relikvia útját végigkövető társaságot. Ki tudja, talán a közeljövőben újra összeáll a bőröndbrigád.

Az idei bőrönd-átadást a Fehérvár Televízió kamerái is rögzítették:

 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek