6 évnél régebbi cikk

5 + 1 ajándék apák napjára
Fehérvár Médiacentrum fotója5 + 1 ajándék apák napjára

Június harmadik vasárnapja apák napja – legalábbis nálunk. Ha elfelejtetted, adunk néhány ötletet arra, milyen ajándékkal lepheted meg az utosló pillanatban. Bár lehet, hogy csak egy telefonhívás is elég – legalábbis ezt mutatja a statisztika: ilyenkor bonyolítják le a legtöbb R-beszélgetést (olyan telefonhívás, melynek költségeit a hívott fél viseli).

Az az apák napja, amit június harmadik vasárnapján ünneplünk, világi ünnep. Az apáknak azonban katolikus vallási ünnepet is szentelnek: március 19-ét Szent József napját.

A világi ünnepet egy hálás amerikai lány kezdeményezte, akinek az édesapja, a polgárháborús veterán, William Jackson Smart 9 gyermeket nevelt föl egyedül, miután második felesége a hetedik közös gyermekük születésekor meghalt. Sonora Smart Dodd hallott arról, hogy már megünneplik az anyák napját, s ez indította arra a meggyőződésre, hogy bizony az ő édesapja, és úgy általában az apák is megérdemelnék a saját ünnepnapot. 1910-ben a helyi hatóságok is a kezdeményezése mellé álltak, és – bár nem Sonora édesapjának születésnapján, hanem június 3. vasárnapján, 1910. június 19-én – megtartották az első apák napját.

A kezdeményezésnek olyan népszerűsítői akadtak, mint az akkori amerikai elnök, így hamar elterjedt az ünneplése, már 1924-ben javasolták, hogy a napot nyilvánítsák nemzeti szabadnappá. Végül az ünnepet hivatalosan 1972-ben Richard Nixon ismerte el.

Az apák napját manapság már szinte mindenütt a világban megünneplik, de különböző időpontokban. Ami talán a legviccesebb, hogy az angolok 9 hónappal az anyák napja előtt köszöntik az édesapákat. Nálunk viccesen azt javasolták, legyen Ivó napja az apáké, de aztán maradt az amerikaival azonos időpont. Amire azért nem árt valami ajándék:

Rajz + üveg
Kisgyerekek esetében ugyanúgy működik a csodás rajz és/vagy felirat apának ajándékba, mint anyák napján, de azért azt nem javasoljuk, hogy mellé virágcsokrot vegyél. Inkább egy üveg bort vagy apa kedvenc italát.

Saját "rajz" saját díszítésű kerettel  (fotó: HBA)

Apafia, apalánya fotó
Ez működik minden életkorban. Apa pedig az íróasztalát, az amellett lévő falat vagy az éjjeliszekrényét is díszítheti velük.

Az íróasztalon jól mutat egy ilyen közös kép a szalagavatóról  (fotó: HBA) 

Egy jó könyv
Azt ugye tudod, hogy minden férfinak meg kell legyen Szun-ce: A háború művészete című írása? De ha nem akarsz harcot, most itt az alkalom Bedő Imre: Férfienergia című könyvét ajándékozni. A könyv állítólag elvezet a férfiasság gyökereihez, hogy mi tesz valakit olyan férfivá, aki valódi támasza, társa lehet a nőnek, példaképe, mintája a gyereknek, pillére a társadalomnak.

A könyv mindig jó ajándék  (fotó: HBA)

Valami autós
Egy ajándékban az a jó, hogy nem hasznos. De azért lehet a haszontalanságok közt is találni olyat, ami mégis jól jöhet – mondjuk az autóban. Lehet az például egy fűthető masszázsülés, autós öltönytartó, inverter, vagy mondjuk egy szivargyújtós melegentartó acélbögre. Vagy épp egy modellautó, egy öntapadós sárkány- vagy skorpióembléma…

Az autó mindig a férfi felségterülete, kell hát bele néhány kényelmi elem is  (kép: fmc)

Valami kütyü
Italadagoló benzinkút (persze viszkivel feltöltve), poláris penna, viszkihűtő kövek, dizájnhomokóra, olyan viszkispohár, aminek gömbölyű az alja, telefont mintázó kispárna, legóbögre, mobilhoz csatlakoztatható telefonkagyló, édességet adagoló játékgép, USB-s pohárhűtő a laptop mellé, fütyülős kulcstartó, elektromos nyakkendőszervező… szinte végtelen a haszontalanul hasznos kütyük sora.

"Hasznos holmik" a mindennapokhoz és a lazuláshoz  (kép: fmc)

Házisör készítő készlet
Hát, ha valami, ez igazán rendben van. Képzeld el, amint édesapád két dologgal dicsekszik a barátainak: azzal, hogy ő készítette a sört, amit isznak, és azzal, hogy a készletet a fiától kapta…

Az a jó a sörkészítő felszerelésben, hogy évekig használható (kép: fmc)

 

 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek