Negyven év a Felsővárosi Oviban
Negyven év a Felsővárosi Oviban
Negyven év a Felsővárosi OvibanAhogy a fazekas alakítja az agyagot türelmes mozdulatokkal, következetesen, úgy formálja a gyermeki lelket az óvónő bölcs törődéssel, szeretetteljes útmutatással. Negyven év alatt pedig száz meg száz ember személyiségén hagy nyomot, akik közül oly sokan aztán a gyermekeiket viszik vissza hozzá: tegye emlékezetessé számukra is a közösségben töltött első éveket. Ilyen négy évtizedet tudhat maga mögött Bisztriczné Macz Éva, aki több kollégájával együtt nyugdíjba vonulása alkalmából polgármesteri elismerő emlékérmet vehetett át az idei városi pedagógusnapon. 2006-ban Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata kiemelkedő intézményvezetői munkájáért főtanácsosi címet adományozott részére.
Éva néni – nem tudom őt másként szólítani, mert nekem is mindig az óvó nénim marad – teljes pályafutását a Felsővárosi Óvoda nevelőtestületében töltötte 1977. szeptembere óta. Sőt, ő maga is ebbe az óvodába járt kislánykorában!
„Felsővárosi születésű vagyok, a Móri úton nőttem fel. Gyakoriak itt az olyan családok, akik három vagy akár négy generáció óta is az óvodába járnak. Úgy emlegetjük őket egymás között a kollégákkal, hogy jönnek az unokáink… ” Bizony Éva nénihez már tényleg jönnek az unokák, ez is az egyik fő oka annak, hogy szeptembertől megválik szeretett hivatásától: szólítják a nagymamai teendők. „Bizony, megnyit a mamabölcsi! – nyugtázza nevetve. – Igyekszem most az unokáimnak visszaadni azt az időt, amit a gyerekeimnek a munka miatt nem tudtam megadni. Mindenben számíthatnak rám, igazodom hozzájuk. A lányom (Szabó-Bisztricz Anett, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. – a szerk.) visszamegy dolgozni, a kisebbik unokám Emma most lesz egyéves, én pedig örömmel segítek nekik mindenben.”
(Fotó: Simon Erika)
Valahogy úgy képzelem, hogy aki egész pályafutását olyan korú kisgyermekek között tölti, akik hisznek a mesékben, a csodákban, a Télapóban, maga is jobban meg tudja őrizni lelkének tisztaságát, pozitív életszemléletét. Szerencsére Éva néni meg is erősít ebben. „Személyiségem alapvető része a feltétlen és megelőlegezett bizalom. Ezzel fordulok vezetőként a kollégáim felé is. A gyerekekben pedig nem lehet csalódni. Általuk türelmesebbé váltam magánemberként is. A végtelen elfogadás, a gyermek mindenekfelettisége akkor csúcsosodott ki bennem, amikor magam is édesanya lettem. Akkor tudatosult bennem igazán, menyire igényli a gondoskodást, a testi közelséget az a kis pici hároméves, aki óvodába kerül. Minden gyermek egyedi és megismételhetetlen, és a velük töltött pillanatok is azok. Akkor és ott kell helytállni, a megfelelő módon visszajelzést adni a gyerekeknek, mert amit elmulasztunk, bepótolni már nem tudjuk.” – fogalmazta meg hitvallását az óvónő.
Negyven évvel ezelőtt, amikor a székesfehérvári óvónőképző szakközépiskola elvégzése után munkába állt Felsővároson, óriási óvónőhiány volt a városban, ugyanúgy, mint most. „Aki szeretett volna továbbtanulni a főiskolán, csak levelezőn tehette meg, és azonnal munkába kellett állni. Mélyvízbe csöppentünk, nem volt akkoriban gyakornoki idő meg mentor óvó néni… Hasonlóan fiatal óvónőtársammal együtt egy nagylétszámú, negyvenkét fős csoportot kaptunk. A mai gyerekből már negyvenkettővel nem is biztos, hogy elbírnánk. Generációról generációra sokat változtak a gyerekek. Leginkább az ingerküszöbük növekedett meg. A mai gyerekek sokkal több információhoz jutnak, több programon vesznek részt, sokkal látványosabb eszközökkel lehet őket lekötni. Másrészt a családok nevelése is jóval liberálisabb a szabályok betartatását illetően. Az óvodai nevelés is nagyot fejlődött: az individuum tisztelete sokkal erőteljesebb, most már minden gyereknek az egyéni tempójához igazítjuk a tevékenységeket, és a csoportszoba eseményei is párhuzamosan zajlanak.”
A gondoskodást és a figyelmet a sok száz gyerek után Éva néni most már a saját unokáinak adhatja tovább, akikkel igyekszik következetes nagymama lenni. „A családban én vagyok a racionális beállítottságú. Hagyom a gyerekeknek, hogy amihez már megvannak a képességeik, azt igenis hajtsák végre egyedül. A Mama ráér kivárni, amíg felöltöznek…”
