6 évnél régebbi cikk

6 tipp a nyaralás utáni depresszió elkerülésére
Fehérvár Médiacentrum fotója
garai.orsolya
6 tipp a nyaralás utáni depresszió elkerülésére

Hamar eltelik az a pár hét, amit pihenéssel töltünk. Hogyan mentheted át a nyaralás érzését a hétköznapokba? Íme néhány könnyen megvalósítható ötlet.

Miért is szeretünk nyaralni? Ne már! Mindenki tudja a választ: mert nem kell dolgozni. De tényleg ez a válasz? Csak ennyi lenne a lényeg?

Szerintem te is érzed, hogy ennél többről szól ez a történet. Mert az is szeret nyaralni, aki amúgy szívesen dolgozik, aki megtalálta a hivatását, akinek nem nyűg a hétfő. (Megérne egy pár sort az is, hogy hogyan juthatunk el idáig, hogy lehet a munkánk a hivatásunk, de azt majd egy másik alkalommal.)

Szóval mit is szeretünk a nyaralásban? Az újdonságot, a másságot, a szabadon választott változást. Aki nyitottabb az újra, az idesorolja még a felfedezést, a kaland érzését, az utazást is. Úgy is mondhatnám, hogy nyaralás alatt még az óvatosabbak is hajlandóak  feszegetni azt a bizonyos komfortzónát. És jól teszik, mert ha nem feszegetjük, akkor szép lassan megkeményednek a falai, és bezárnak, aztán besavanyítanak minket.

365 napból olyan kevés az a 20-25 amikor valóban szabadságon vagyunk. Ilyenkor sokszor azért nem tudunk feltöltődni, mert mindent be akarunk pótolni, mert már szinte ki vagyunk éhezve a másra, az újra, a rutin megtörésére. Így aztán nem ritka, hogy van, aki feltöltődés helyett csalódást él meg ilyenkor. Pedig olyan csodás, amikor pihenünk, amikor megújulunk, amikor töltekezünk.

 

(Fotó: Fairmont Moments)

Hogyan lehet a nyaralásérzést  átmenteni a hétköznapokba? Hogyan lehet időről időre megélni az újdonság élményét az év többi időszakában? Nem kell 11 hónapot várni erre, az újdonságot a hétköznapok részévé tehetjük, néhány egyszerű komfortzóna tágító gyakorlattal:

1. Csúcs jó hangulatúak a nyári fesztiválok, fellépők, szabadtéri estek… Ha szereted őket, akkor keresd meg a hétköznapi alkalmakat ezekre! Koncertek, jó kis sportesemények vagy színházi előadások? Egész évben lehet, és érdemes módot találni rájuk.

2. Tervezzetek be negyedévente egy rövid kiruccanást. Nem az ott alvás a lényeg, hanem a kimozdulás. Kedves szülők! Ápoljátok a kapcsolatot életetek párjával. Töltsetek egy-egy hétvégét csak kettesben, csak egymással, mint a régi szép időkben. Újítsátok meg a kapcsolatotokat is! Nem mindig könnyű megoldani, tudom. De megéri!

3. Fedezzetek fel új helyeket! Érdemes új éttermet, kávézót, cukrászdát kipróbálni, nem a jól ismert helyen vacsorázni. Jó érzés, amikor már ismered az étlapot, és a pincéreket, de egy új hely, a nyaralási vacsorák hangulatát teremti meg. Miért ne lehetne legalább havi egy kimenő napot megszervezni a pároddal, valóban kettesben, csemeték nélkül? Amikor nem csak új helyeket fedeztek fel, hanem a másikat is, hogy újra és újra visszataláljatok egymáshoz.

 

(Fotó: Lanier Islands)

4. Írd össze a top kaland és úti cél listádat. Hová mennél el szívesen? Milyen élményt próbálnál ki? Legyen felírva, még akkor is, ha most nem tudod, honnan lesz rá fedezet. Ha leírod, ha „felvállalod” magad előtt, megtetted az első lépést a megvalósulásuk felé. A kalandlista egyik másik tétele, pedig lehet, hogy itthon is kipróbálható: szabaduló szoba, falmászás, lovaglás – tudom nem túl extrémek, de nem is mindenki a vagányság miatt várja a nyarat. Egy-egy hétvégi programnak, a nyaralásérzés, az újdonság varázsa kedvéért tökéletesek.

5. Ismerkedés, barátkozás, beszélgetés épp úgy részei a nyaralásnak, mint a kimozdulás. Helyben is találhatsz rá alkalmat, ha keresed. Bővítsétek a baráti kört! Érdemes nyitni a kollégák, a gyerek baráti köréhez tartozó szülők, szomszédok felé. Egy mosoly, pár semleges mondat, aztán holnap egy kicsit több… Nem könnyű elkezdeni, de bele lehet jönni.

6. Neked van otthon csocsóasztalod, vagy darts-od, esetleg léghokid? Nekem nincs, pedig imádok játszani. Az ilyen kis meccseket gyakran a nyaraláshoz kötjük, ott próbáljuk ki, ugyanúgy, mint a búvárkodást, csónakázást, és egy csomó új mozgásformát, készséget. Miért ne lehetne a hétköznapokban is valami újat tanulni, újdonságot kipróbálni? Mindig is meg akartál tanulni gitározni, zongorázni, festeni, vagy valami hasonló? Egy új hobbi, egy új tanulni való nem csak frissítően hat a hétköznapokra, de némi gyakorlással még sikerélményt is nyújt.

 Ha volt olyan gondolat, ami olvasás közben megfogott, megérintett, az biztos nem véletlen. Talán itt az idő kipróbálni! Pál Feri szerint:

„2 fő vágy mozgat minket: a szenvedély, és a biztonsági vágy. A biztonság gyermeke az unalom. Tanuld meg a szenvedély kultúráját, hogy elkerüld az unalmat! Veszítsd el néha a fejed, de ne hagyd, hogy elguruljon!”

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek