2018. február 21. szerda Eleonóra
Menü

Feketén foglalkoztató székesfehérvári cégek is vannak a NAV újabb listáján

Feketén foglalkoztató székesfehérvári cégek is vannak a NAV újabb listáján
Képünk illusztráció (Fotó: pexels.com)

Székesfehérvári építőipari vállalkozás, szépségszalon, pékség és hamburgerező is szerepel a NAV most közzétett listáján, ahol az adóhatóság a be nem jelentett alkalmazottakat foglalkoztató cégeket tette közzé.

A 4155 feketén foglalkoztató vállalkozás között összesen 28 székesfehérvári cég szerepel a most közzétett NAV-feketelistán. A listára azok a vállalkozások és magányszemélyek kerültek fel, akik vagy amelyek esetén jogerős és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek.

A NAV honlapján közzétett adatok, a név mellett a székhely és adószám ráadásul legalább két évig elérhetőek maradnak. Ha azonban az érintett ismételten vét a szabályok ellen, akkor újra kezdődik a feketelista-időszámítás.

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

Eseménynaptár

  • VárosKép – Balsay István lesz a vendég
    VárosKép – Balsay István lesz a vendég
  • A világ legnagyobb víz alatti barlangrendszere - ősmaradványokat és maja szentélyt rejt Mexikóban
    A világ legnagyobb víz alatti barlangrendszere - ősmaradványokat és maja szentélyt rejt Mexikóban
  • Frontex: idén is erős migrációs nyomásnak lesznek kitéve a dél-európai országok
    Frontex: idén is erős migrációs nyomásnak lesznek kitéve a dél-európai országok
  • OGY - a háziorvosi ellátásról és az önkormányzatiság jövőjéről tartanak vitát
    OGY - a háziorvosi ellátásról és az önkormányzatiság jövőjéről tartanak vitát
  • Magyar Hírlap - Félmilliárdos támogatás vadászati fejlesztésekre
    Magyar Hírlap - Félmilliárdos támogatás vadászati fejlesztésekre
  • Havazás - figyelmeztetés Fejérre
    Havazás - figyelmeztetés Fejérre
  • Ingyenes tárlatvezetés
    Ingyenes tárlatvezetés
  • Csökkent az ára
    Csökkent az ára
  • Kedvezmény - ingyen utazhatja körbe Európát akár több száz magyar fiatal
    Kedvezmény - ingyen utazhatja körbe Európát akár több száz magyar fiatal
  • Választás - aláírások - a Fidesz jelöltjei összegyűjtötték
    Választás - aláírások - a Fidesz jelöltjei összegyűjtötték
  • Január 13 - a vallásszabadság napja lett
    Január 13 - a vallásszabadság napja lett
  • HÍRADÓ 2018. február 20.
    HÍRADÓ 2018. február 20.
  • Erdogan: a török tüzérség visszavonulásra kényszerítette a szír kormánypárti erőket
    Erdogan: a török tüzérség visszavonulásra kényszerítette a szír kormánypárti erőket