6 évnél régebbi cikk

Már a Vörösmarty Színház is okos
·TechKocka·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotójaMár a Vörösmarty Színház is okos
·TechKocka·Utolsó frissítés: undefined

Nem tudom ki, hogy van vele, de én imádom a fehérvári kötődésű dolgokat. Ez biztos annak tudható be, hogy életem eddigi részét itt éltem le. Sőt, ha jobban belegondolok tősgyökeres vagyok, itt is születtem. Ráadásul nem is igen kívánkozom el innen. Szóval legyen szó bármiről is, engem mindig is vonzottak az olyan dolgok, lehetőségek, melyeknek ha kicsit is, de köze van Fehérvárhoz.

Nemrég itt az fmc.hu-n is utánajártam, mik azok az okostelefonos appok, melyek egy fehérvárinak jól jöhetnek. Akkor még nem került bele a listába az az alkalmazás, melyet nem olyan rég szúrtam ki a neten böngészve, pedig ha akkor ez már létezett volna, biztos, hogy ez lett volna az első helyen. Egy ízig-vérig fehérvári, mondhatni hiánypótló alkalmazásról beszélhetünk és ráadásul hatalmas ötlet is: a Vörösmarty Színház is beköltözött az okostelefonunkba. Az alkalmazás ráadásul mindkét nagy platformra, Androidra és iOS-re is elérhető egyaránt.

Gyorsan körül is néztem a neten, hogy vajon létezik-e hasonló alkalmazás, és büszkén mondhatom, hogy kuriózumról beszélhetünk. Nem túl sok színház büszkélkedhet kis hazánkban ilyen ügyesen és tartalmasan összeállított alkalmazással. Én egyedül a Vígszínház nevű alkalmazást találtam csak a témában, ami értelemszerűen a Vígszínház fejlesztése és tematikájában, felépítésében hajaz a mi színházunk applikációjára.

A Vörösmarty Színház mobilapplikációja hasznos funkciókkal, naprakész színházi hírekkel, és érdekességekkel igyekszik nyomon követni a színház mindennapjait. Hetente jelentkeznek színészstaféta rovattal (bár ez a szekció most éppen nyári szüneten van), melyben a színház színészei egymástól kérdeznek, ezzel bepillantást engedve életükbe, munkájukba, a kulisszák mögötti világba. Így talán olyan kérdésekre is választ kapunk, amelyek régóta motoszkálnak bennünk, de még nem volt alkalmunk feltenni őket. Ám nem csak ennyit tud az “okos-Vörösmarty”. Sokkal többet is álmodtak az app szerkesztői, ezzel igen magasra téve a mércét az egyelőre még nem létező konkurenciának.

A frappánsan KulisszAPP névre keresztelt alkalmazást szerintem minden fehérvári színházba járónak érdemes kipróbálnia, aztán meg ott is hagyni a telefonon a sok egyéb haszontalan, csak helyet foglaló alkalmazás mellett. Ez egy tényleg használható, nem csak sima jegyrendelős program. Ja, mert amúgy jegyet is lehet rendelni a segítségével, melyről mailben kapunk visszaigazolást, melyet aztán el is fogadnak a színházban. Tulajdonképpen ez innentől egy elektronikus színházi jegyértékesítési rendszer is. Tudom ilyen (is) létezik már a neten, sőt még mobilos app formájában is, de olyan, hogy ez helyi szinten intéződjön, függetlenül a nagy jegyrendelős portáltól, azért az elég menő.

Nagyon trendi kezelőfelület és rengeteg információ, ez a KulisszAPP. Már csak azt kell észben tartanunk előadás előtt, hogy
"Kellemes kikapcsolódást kívánunk Önöknek és mobiltelefonjaiknak!"

A Vörösmarty Színház mobil alkalmazásával tényleg a zsebünkbe költözik a színház egy kicsi része, hiszen egy sor, igen hasznos funkció található meg benne. Az app a rendszeresen színházba járók kihagyhatatlan társa lesz. Talán még azok is találnak benne érdekes olvasnivaló témákat, akik még nem színházfüggők. Az alkalmazást nagyon egyszerű kezelni: átlátható funkciókkal, szép kezelőfelülettel és nagyon részletes, sokrétű tartalommal igyekszik kiszolgálni a színházba járókat.

A program menüje nem bonyolult, pár soros tematikus felbontásba szedték a szerkesztők a fontosabbakat, melyek mögött kibonthatóak a tartalmak. A Híreink szekcióban értelemszerűen a színházi élet híreit találjuk, benne a színészek szülinapjával, a fehérvári teátrum vidéki fellépéseivel, és nyereményjátékokkal. Itt bújik meg a már említett színész kérdez színészt rovat is, bár szerintem ez megérdemelne egy külön menüt is, így elég macerás visszakeresgetni a korábbi “interjúkat”, sőt én még talán egy kereső lehetőséget is feldobnék a címlapra, de nem osztom az észt, ettől még nagyon is szerethető az alkalmazás.

A Bemutatók és a Színészek részt nem kell taglalni. Itt minden fellelhető az éppen aktuális és a korábbi darabokról, illetve színészeinkről. De tényleg részletesen, fotókkal, videókkal, előadás infókkal, a színészeknél még pályakép, díjak, elismerések és korábbi szerepeikről is olvashatunk.

Az alkalmazás nem foglal túl sok helyet okostelefonunkon, így egy régebbi modellel is kényelmesen használható, arra viszont figyeljünk, hogy a rengeteg hasznos infó nethasználattal töltődik a telónkra.

A Jegyrendelés menün már túl vagyunk, ezt már említettem, hogy szuperül működik és megy a bankkártyás fizetés. És itt jön a legérdekesebb része az egész appnak, az Értesítések menüpont. Itt találhatóak meg azok az értesítések, melyeket a színház küld nekünk, az általunk előre beállított preferenciák alapján. Tudunk értesítéseket fogadni globálisan, vagy csak egy-egy előadás vagy bérlet tekintetében is. Hasznos funkció, kiváltképp, ha például előadás előtt pár órával derül ki, hogy adott színdarab elmarad valami oknál fogva. De természetesen fellelhető az almenükben a színház éppen aktuális havi műsora, sőt a Kapcsolatok között még Google Térképes navigáció is indítható, ha éppen valaki nem Fehérvárról indulna a Vörösmarty Színházba.

Összességében tekintve a KulisszAPP egy óriási ötlet, profin kivitelezve, ráadásul még így, a nyári szünet idején is folyamatos, friss tartalmakkal. És igaz, a következő évad még nem kezdődött el, de az ősz nagy valószínűséggel kedvenc előadása, a A Pál utcai fiúk már fent van a KulisszAPP-ban. Premier: szeptember 16.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek