6 évnél régebbi cikk

Akkor talán szedjük elő az őszi ruháinkat
Fehérvár Médiacentrum fotójaAkkor talán szedjük elő az őszi ruháinkat

Meglepetés: ősz van. Erre bizony senki nem számított, így, szeptember közepén. Márpedig ez az ősz elindult, de úgy istenesen. Vasárnap már csak azok látták a napot, akik repülőre ültek. Szép, szürkéskék felhőréteg takarta el a várost. És ez így lesz szinte egész héten.

Végre lehet öltözködni! Elég volt már az elmúlt három hónapból és abból, hogy egyfolytában csak vetkőzni kellett a hőség miatt. Megjött az ősz, és vele együtt az olyan ruhadarabokat is elő kell ásni a szekrény legmélyéről, mint a kapucnis pulóverek, a sálak, a dzsekik, a kabátok, a csizmák és a bakancsok. Az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-nek küldött heti előrejelzése szerint igazi forrócsokizós, paplanalábújós idő lesz egész héten szeptemberi hűvössel, záporokkal és köddel. Óriási. Kopipésztelem a részleteket:

Hétfőn a ködfoltok feloszlása után hosszabb-rövidebb időre mindenütt kisüt a nap. Délután a Dunántúlon vastagszik meg egyre nagyobb területen a felhőzet, és ott este már eső, zápor is valószínű. A leghidegebb órákban 5-11 fok lehet. A nappali maximumok 16-22 fok között alakulnak, a nyugati határnál lesz a hűvösebb.

Kedden többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar is kialakulhat. Délkeleten helyenként megerősödik a szél is. A minimumhőmérséklet 9-14 fok között valószínű. Napközben általában 13-19 fokig, de a Tiszántúlon még 20-25 fokig is felmelegedhet a levegő.

Szerdán is több helyen alakul ki eső, záporeső. A Dunántúlon megerősödik, keleten megélénkül a légmozgás. Keleten süthet ki rövid időre a nap. A leghidegebb órákban 8-13 fok lehet. A legmagasabb hőmérséklet 13-19 fok között alakul, de a Tiszántúlon 20 fok is lehet.

Csütörtökön többfelé erős lesz a szél, keleten több helyen, a Dunántúlon szórványosan eső, zápor is várható. A legalacsonyabb hőmérséklet 8-13, a legmagasabb hőmérséklet 14-19 fok között valószínű.

Pénteken is többfelé erős, néhol viharos lesz a szél. Emellett az ország északkeleti harmadában több helyen várható eső, zápor. Másutt nem valószínű csapadék és több-kevesebb napsütés is lehet. A leghidegebb órákban 5-12 fok lehet. Napközben 13-19 fokig melegszik a levegő.

Szombaton és vasárnap szórványosan alakulhat ki eső, zápor, de már néhány órára a nap is kisüt. Szombaton még többfelé, vasárnap néhol lehet erős a szél. A leghidegebb órákban 7-12 fok lehet. A nappali maximumok 14-20 fok között alakulnak.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek