6 évnél régebbi cikk

Így néz ki most a Sóstói Stadion - videó a cikkben
Fehérvár Médiacentrum fotójaÍgy néz ki most a Sóstói Stadion - videó a cikkben

Az egyszer biztos, ha elkészül, a stadionon nem múlik majd a foci hangulat, hiszen ennyire pucér formájában is lehet érezni: a pályához közelebb hozott lelátótól igazi katlan lett/lesz a Vidi-pálya. Az épülő Sóstói Stadionban jártunk.

A Sóstói Stadion lelátója már szerkezetkész, hamarosan a tető burkolása következik, majd októbertől a székek is a helyükre kerülnek. Az már most, ilyen csupasz állapotában is érezhető: a hangulat az épületen nem múlik majd, egyértelműen jót tett a stadionnak, hogy a közelebb került a lelátó a pályához.

 A fejépület alapozásával is készen vannak, hiszen ahogy augusztus közepén mi is megírtuk, Székesfehérvár közgyűlése súlyos statikai problémák miatt a Sóstói Stadion korábbi főépületének lebontása mellett döntött. A kivitelező enyhe decemberben reménykedik, és akkor a szerkezet jelentős részével készen lesznek, télen pedig a belső munkálatokkal hajrázhatnak.

 A külső közművesítéssel is jól haladnak, kész a csapadékvíz elvezetés és biztosított, hogy a tetőről összegyűjtött, a pályaöntözés után megmaradt esővíz, tisztítást követően az északi-tóba folyhasson. A Sóstói Stadion háta mögött pedig 300 millió forint állami forrásból 87 személygépkocsi és 13 autóbusz befogadására alkalmas parkoló készült, ami nem csak meccsnapokon, mint vendégparkoló funkcionál majd, hanem a Sóstói Természetvédelmi Terület látogatóit is kiszolgálja, sőt a városba érkező turistabuszoknak is parkolási lehetőséget biztosít. Itt már csak a növények elhelyezése hiányzik: 60 fa és 200 cserje kerül még idén földbe.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek