6 évnél régebbi cikk

Miért ne köpd ki a szőlőmagot?
Fehérvár Médiacentrum fotójaMiért ne köpd ki a szőlőmagot?

Nincsen ősz szőlő / szüret nélkül. E finom, lédús gyümölcsöt pár évvel ezelőtt még „meghámoztatta” velem a lányom: lehúzatta héját, kikapartatta a magot belőle, majd mohón nyelte az édes, lágy húst. (Miközben a tenyeremből a csuklómhoz csorgott a ragacsos lé, és nem voltam túl boldog tőle…) Aztán elmagyaráztam neki, hogy a héj s a mag is rendkívül egészséges, kár kidobni, vagy a hörcsögöknek felkínálni vacsorára.

A szőlőről mindenki tudja, hogy gazdag A-, B-, E- és C-vitaminban, ásványi anyagokban (káliumban, foszforban, vasban, kalciumban, magnéziumban, jódban, klórban stb.) és nyomelemekben. A kék szőlő héjában lévő resveratrol az Alzheimer-kór kezelésében nyújt segítséget, valamint a rák és a szívbetegségek kialakulásának megelőzésére is használható.

(Fotó: sesl.com.au)

A szőlő legértékesebb része a szőlőmag, mert ebben koncentrálódik e növény valamennyi jótékony összetevője. Az orvoslás már több száz évvel ezelőtt felismerte a szőlőmagban rejlő gyógyerőt, s azóta is feldolgozzák őrleményként (magliszt, por), olajként és  esszenciaként.

Az összegyűjtött magból először kipréselik az olajat, majd megőrlik. A szőlőmag egészben vagy „szimplán szétrágva” nem tudja kifejteni jótékony hatását, ezért szükséges a porítás. Így tudnak a benne lévő hatóanyagok a felszínre kerülni, és így nagyobb felületen (és egyszerűbben) képesek nagy felületen érintkezni a bélrendszerükkel. Sőt, a felszívódás is könnyebben megy így végbe.

Van olyan ismerősöm, aki a napi vitamin-coctail elkészítésekor nemcsak zöldségeket / gyümölcsöket tesz a turmixgépbe, hanem szőlőmagokat is!

Fotó:( streetkitchen.hu)

Dr. Szentgyörgyi Albert mondta ki először, hogy a szőlőmag tartalmazza valószínűleg a legtöbb természetes antioxidánst. (1936-ban írt a szőlőmag emberi szervezetre kifejtett kedvező hatásáról.)

A legtöbb hatóanyagot a kék szőlő magja tartalmazza. Az ebből előállított kivonatokat hatékonyan alkalmazzák mellrák, bőrrák, leukémia visszaszorításában. Mivel nagy mennyiségben tartalmaz antioxidáns hatású E-vitamint és oligomeric proanthocyanidin-t (OPC), ezért alkalmas a rák kialakulásának megelőzésére.

A rákellenes hatást a Department of Pharmaceutical Sciences University of Colorado Health Sciences Center Denver kutatói az elsők között vizsgálták: vastagbéldaganat-kutatásuk során a tumor 44 százalékkal lett kisebb nyolc hét alatt a szőlőmag-kivonatnak köszönhetően!

A rákmegelőző tápanyagokban is élen jár a szőlő (Fotó:  pinterest.com)

A Department of Biochemistry and Molecular Biology at New York Medical College és a University of California és a University of Wisconsin at Madison kutatásai pedig bebizonyították, hogy a szőlőmag resveratrol tartalma különösen nagy segítséget jelent a melanoma legyőzésében.

A szőlőmagban sok a linolénsav is, amely a sejtek egészséges működéséhez is szükséges. Csökkenti a szisztolés és a diasztolés vérnyomást és az LDL koleszterin szintjét is.

Ha folyamatosan fogyasztunk szőlőmagkivonatot, akkor leapad a szemgyulladásunk, nő a látóképességünk, a kontrasztérzékenységünk, s csökken a szürkehályog kialakulásának esélye. Ez az információ kifejezetten fontos lehet azok számára, akik sokat ülnek számítógép előtt!

 

Szemünk, ízületeink és kötőszövetünk egészségét is óvja! (Fotó: polyphenolics.com)

A kivonat ízületi gyulladás, visszértágulat, aranyér ellen is bevethető. Gyógyítja a kötőszöveti betegségeket is, mivel erősíti a bőrünkben lévő kollagént. Segít megőrizni bőrünk rugalmasságát, nedvességtartalmát, s így a ráncok kialakulását is késlelteti.

A szőlőmagból készült őrleményt házilag is elkészíthetjük!

Ehhez nem kell mást tennünk, mint szüret után beáztatni lavórba mindazt, amit a présben maradt. Kavargatni egy darabig, majd megvárni, míg a mag leül a lavór aljára. Egy szitával szedjük le a héjat a víz tetejéről, a magokat pedig terítsük szét egy ponyván, és szárítsuk meg. A száradt magokat tároljuk üvegekben, és frissen őröljük meg (akár egy kávédarálóban), amikor épp szükségünk van rá! Tehetjük a süteménybe is, vagy kenyérbe dagasztva – ízlés szerint.

 

Ha megőröljük, a szőlő magját süteménybe, kenyérbe is tehetjük! (Fotó: nowfoods.com)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek