6 évnél régebbi cikk

Remekelt a fehérvári Ninja Warrior
Fehérvár Médiacentrum fotójaRemekelt a fehérvári Ninja Warrior

Nagy sikerrel fut a TV2 műsorán hétfőnként a Ninja Warrior Hungary nevű játék, mely kimondottan nehéz erőnléti és ügyességi kihívás elé állítja a bátor jelentkezőket. A selejtező - nevezzük így - akadálypályáit egy fehérvári fiatalember, Ódor Attila is sikerrel teljesítette.

Ez pedig nagy szó, mivel számos jelentkező bukott el pillanatok alatt a majomlétra vagy épp a pokoli torony jelentette kihívásokon. A 33 esztendős, értékesítőként dolgozó Attila azonban nem, ebben pedig segítségére volt komoly sportolói múltja is.

- Rengeteget sportoltam már korábban is, ráadásul mostanában épp olyan edzésformát végzek, mely az ilyen akadályok teljesítéséhez a legjobb alapot adja. Ez a street workout, talán így ismerik a legtöbben. Versenyeztem is ebben, de most már inkább a fizikai erősítést előnyben részesítő ágát végzem, mellette pedig helyet kap a mindennapjaimban a falmászás, illetve további extrém sportok.

Attila egy netes felhívást látva döntötte el, hogy jelentkezik a műsorba. Gondolkodás nélkül meg is tette, ugyanis mindenképpen ki akart próbálni egy ilyen pályát.

- Láttam a műsor amerikai verzióját és mindenképpen ki akartam próbálni magam. Nem a nehézség, hanem a trükkös megoldások jelentik a komolyabb kihívást, az edzések, amiket csinálok, pont erre készítenek fel. Ami a dolog nehézségét adta, az az, hogy előtte nem volt lehetőség kipróbálni a pályát, ismeretlenül kellett végigmenni. Ezt nem lehet lemodellezni előtte, nincs rá lehetőség. Megmutatták a pályát, bejárhattuk, de kipróbálni csak élesben lehetett. Hogy izgultam-e? Igazából nem. Ahogy az ember halad előre a korban, egyre több tapasztalatot gyűjt és egyfajta személyiségfejlődésen megy keresztül. Nem zavart a környezet, a kamerák, korábban is versenyeztem és volt szerencsém megtapasztalni az ilyen miliőt. Egy minimális lámpaláz azért volt, hiszen mégis egy országos kereskedelmi televízió műsorában szerepeltem, de a rajtot követően, az első lépések után meg is szűnt ez a kis lámpaláz.

Ódor Attila tulajdonképpen nagyobb megerőltetés nélkül jutott tovább a selejtezőből, mint mondja, ennél sokkal jobb időre is képes lehetett volna, azonban tudta, a műsor ezen szakaszában még nem számít a gyorsaság.

- Mindenképpen számoltam azzal, hogy továbbjuthatok. Tudtam, hogy nem bízhatom el magam, illetve hogy itt most még nem számít az idő, azok a pályák később jönnek, így csak arra figyeltem, hogy biztosan végigmenjek. Biztos voltam benne, hogy így továbbjutok, nem kapkodtam, szerintem ha figyelek az időre, akkor kétszer ilyen gyorsan is meglett volna.

Hamarosan a verseny következő szakasza is eljön, Attila addig is készül szorgalmasan. Mint elmondta, most egy kicsit a trambulinos edzések kerülnek majd előtérbe, mert ezen a téren még fejlődnie kell, a Ninja Warrior Hungary pedig nem az a műsor, ahova felkészületlenül érkezhet az ember.

Mi mást is mondhatnánk? Hajrá, Attila!

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek