2018. október 23. kedd Gyöngyi
Menü

Visszatértek a Seuso-keddek!

Visszatértek a Seuso-keddek!
(Fotó: Kiss László)

November 7-e az első alkalom, melyen újabb titkokat tudhatunk meg a több mint ezerhatszáz éves rejtélyes kincsekről. Az ingyenes beszélgetéssorozat, a Seuso-kedd a Városháza dísztermében folytatódik 17 órától.

Nádorfi Gabriella régész és Dézsy Zoltán filmrendező lesznek az első vendégei az újrainduló Seuso-kedd kerekasztal beszélgetés sorozatnak. Látrányi Viktória, a Fehérvár Médiacentrum hírigazgatója kérdezi a két szakembert a műkincsegyüttes ókori és újkori történetével kapcsolatosan. Ahogyan a korábbi kiállításhoz kapcsolódóan, most is ingyenes lesz a beszélgetéssorozat, a Városháza Dísztermébe várják a látogatókat.

"Számtalan rejtély, titok övezi mind a mai napig a Seuso-kincset. Ez egy olyan történet, amely nem ereszti az embert és ha elkezd vele foglalkozni, egyre többet akar tudni. - fogalmazta meg Látrányi Viktória hírigazgató. -  A Szent István király Múzeum és a Fehérvár Televízió közös rendezvénye a Seuso-kedd ezúttal is arra vállalkozik, hogy hétről-hétre újabb részletekkel ismertesse meg az érdeklődőket. Bízom abban, hogy az elkövetkező hetekben is sokan csatlakoznak majd hozzánk és látogatnak el az előadásokra. Első alkalommal a Városháza Díszterme ad otthont a programnak. Ma 17 órától Nádorfi Gabriella régész és Dézsy Zoltán oknyomozó riporter, filmrendező lesz a vendégünk. Várunk mindenkit szeretettel a programra."

A több mint ezerhatszáz éves kincsekhez kapcsolódó talányok, a megoldatlan gyilkosság, a megtalálásuk rejtélyes története mind-mind még nagyobb figyelmet irányítanak a leletegyüttesre, mely nem csak hazánkban, de az egész világon is előkelő helyen szerepel az ókori Rómával kapcsolatos értékek között. Most ismét szakemberek segítségével kerülhetünk közelebb a Seuso-kincsek rejtélyének megoldásához.
 

Az ingyenes kerekasztal beszélgetésekből, a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is sorozat lesz.

A vándorkiállítás, melyen egy bő hét alatt több mint ötezren fordultak meg Székesfehérváron, november 19-éig látogatható városunkban.

 

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Galéria

Ez van

A hét embere

  • Elhunyt Ujfalussy Gusztáv Ottó ciszterci szerzetes
    Elhunyt Ujfalussy Gusztáv Ottó ciszterci szerzetes
  • Kórházban is megtanulhatjuk az újraélesztést
    Kórházban is megtanulhatjuk az újraélesztést
  • Vakvezető kutyából is hiány van
    Vakvezető kutyából is hiány van
  • Óraátállítás - még nem döntött a kormány
    Óraátállítás - még nem döntött a kormány
  • Megérezte a járattörléseket a Ryanair
    Megérezte a járattörléseket a Ryanair
  • Egyre több Ladát vesznek
    Egyre több Ladát vesznek
  • Felelős gazdik - feltételekhez kötnék a kutyatartást
    Felelős gazdik - feltételekhez kötnék a kutyatartást
  • Nem az ellátást kell fizetni!
    Nem az ellátást kell fizetni!

Eseménynaptár

  • Már most érezhető a brexit negatív hatása
    Már most érezhető a brexit negatív hatása
  • Hálózatkutatás magyar vezetéssel
    Hálózatkutatás magyar vezetéssel
  • Középvállalati fejlesztési program - több mint 200 vállalkozás érintett
    Középvállalati fejlesztési program - több mint 200 vállalkozás érintett
  • Zenekadémia - újra megszólalt a Voit-orgona
    Zenekadémia - újra megszólalt a Voit-orgona
  • Brexit - már csak egy akadálya van
    Brexit - már csak egy akadálya van
  • Egyre többen kötnek utasbiztosítást belföldön is
    Egyre többen kötnek utasbiztosítást belföldön is
  • Fimünnep premier előtti vetítésekkel
    Fimünnep premier előtti vetítésekkel
  • Tisztul a levegő
    Tisztul a levegő
  • Kárpátalja - eljárás indult a magyarellenes plakátok miatt
    Kárpátalja - eljárás indult a magyarellenes plakátok miatt
  • Pocokinvázióra figyelmeztet a Nébih
    Pocokinvázióra figyelmeztet a Nébih
  • Németh Szilárd - most is érezhető a rezsicsökkentés
    Németh Szilárd - most is érezhető a rezsicsökkentés
  • Október 23. - gyűjteni kell az emlékeket
    Október 23. - gyűjteni kell az emlékeket
  • Október 23. - ünnepi megemlékezés és utcaszínház
    Október 23. - ünnepi megemlékezés és utcaszínház