6 évnél régebbi cikk

Egy különleges recept a hideg téli estékre
Egy különleges recept a hideg téli estékre

Amikor megláttam a hozzávalókat ehhez az ételhez, legjobban a lila burgonya lepett meg, lehet, hogy nagy hiányosság, de én nem tudtam, hogy létezik ilyen. Aztán a sütőtök, na nem azért, mert arról sem hallottam még, hanem mert a hozzávalókat elnézve nem igazán tudtam hova tenni a tök szerepét. Na de lássuk hát ennek az isteni finom ételnek a receptjét.

Az első képen az étel hozzávalóit láthatjátok: sütőtök, sör, narancs, méz, gyömbér, lila burgonya, vaj, csülök (szuvidolva). Ebből pedig már össze is lehet rakni fejben a mai főszereplőnk nevét: sörben-mézben pácolt csülök sós-mézes sült tökben.

A szuvidolás előnye, hogy néhány perc alatt készre tudjuk sütni húsunkat, ami omlós, és puha lesz, de ha nincs módunk ennek a technológiának az alkalmazásra, akkor is el tudjuk készíteni ezt az ételt, a csülköt a szokásos módon süssük aranybarnára, vagy sütőben, vagy serpenyőben, ki hogyan szokta.

Amikor már majdnem kész, adjuk hozzá a mézet, locsoljuk meg sörrel, majd pirítsuk össze.

A csülköket kivesszük, majd beledobjuk a serpenyőbe a narancsot, a gyömbért és a lila burgonyát, hozzáadjuk a vajat, majd 2-3 percig pirítjuk, és kész is.

Már csak a tálalás van hátra, ami valljuk be, nem hétköznapi.

A sütőtököt mézzel bekenve, sózva sütőben megsütjük, tálaláskor pedig belehalmozzuk a csülköt, a lila burgonyát és a narancs gerezdeket, majd meglocsoljuk a maradék szafttal. (Tuille-al, és salátával díszíthetjük.) Jó étvágyat!

 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek