6 évnél régebbi cikk

A Vidi volt a teremtornák királya - II. rész
Fehérvár Médiacentrum fotója
Képes Sport (1979)
A Vidi volt a teremtornák királya - II. rész

Míg manapság a VOK-ban rendezett Videoton Baráti Kör teremfoci tornára járunk, addig a 70-es években a Képes Sport Kupák királyának, a négyszeres győztes Vidinek szorítottunk az esztendő utolsó napjaiban - múltidéző, második rész.

Ahogy a Vidi fő vadászterületének számító Képes Sport Kupa múltját megidéző minisorozatunk első részében írtam, a fehérváriak teremben nagymenőnek számítottak a hetvenes években. A Vidi 1975-ben és 1976-ban is megnyerte a parkett küzdelmeit, innen folytatjuk múltidézésünket.

A kétszeres címvédő piros-kékek 1977 végén Tatabánya felé vették útjukat, ahol a házigazda mellett a Vasas és az MTK szállt versenybe a trónfosztás reményében. A Vidi az első meccsén 4-4-es döntetlent játszott a Vasassal, a felek lerúgták az ilyenkor kötelező büntetőpárbajt is, ebben a fehérváriak bizonyultak jobbnak. A Tatabányát gond nélkül verte a sóstói legénység 3-0-ra, az MTK ellen azonban csak 1-1-re végzett, ráadásul a hetespárbajt is elveszítették Burcsáék. Ezért, (no, meg a Vasas ellen, 4-1-es vezetésről döntetlenre adott meccsért) nagy árat fizetett a fehérvári gárda, a körbeverések miatt a házigazdák mögött ezúttal csak az ezüstérem jutott, meg vigasztalásul egy különdíj, Kovács József lett ugyanis a torna legjobb játékosa.

1977 (Képes Sport Kupa, Tatabánya, december 28–30.)

Videoton–Vasas 4–4 (4–1), 7 m-esekkel: 5-3
Videoton: Kovács L. – Nagy II, Kovács J., Karsai, Burcsa, Szabó J. Cs.: Czeczeli, Májer, Fejes, Baranyi, Végh.
G: Burcsa (3.), Czeczeli (9.), öngól (13.), Fejes (18.)

Tatabánya–Videoton 0–3 (0–2)
Videoton: Kovács L. – Végh, Kovács J., Nagy II, Burcsa, Karsai. Cs.: Szabó J., Czeczeli, Májer, Fejes, Nagy III.
G: Kovács J. (1.), Nagy II (15.), Burcsa (40.)

Videoton–MTK-VM 1–1 (0–1), 7 m-esekkel: 0-3
Videoton: Kovács L. – Végh, Kovács J., Nagy II, Burcsa, Karsai. Cs.: Czeczeli, Májer, Fejes, Szabó J., Baranyi.
G: Kovács J. (40.)

A torna végeredménye: 1. Tatabánya 6 pont (11–6), 2. VIDEOTON 6 pont (8–5), 3. Vasas 4 pont, 4. MTK-VM 2 pont.
Legjobb játékos: Kovács József (Videoton).

A trónjától megfosztott Vidi nem várt sokat a csúcs újbóli meghódításával, 1978-ban visszaült trónjára. A Képes Sport Kupára ekkor a Győri ETO otthonában került sor, a fehérváriak előbb Karsai duplájával 2-1-re megverték a Ferencvárost, majd gólnélküli döntetlen után büntetőkkel a győrieket. Az utolsó meccsen a szünetben még vezetett a Tatabánya, ám a második félidőben a sóstói fiúk fordítottak, és 3-2-es sikerükkel harmadszor nyerték meg a sporthetilap teremtornáját. És ha már triplázás: Kovács József, aki igazi teremspecialistának bizonyult, zsinórban harmadszor lett a téli kupák legjobb játékosa, ráadásként pedig a legjobb kapus is a Vidiből került ki Kovács László személyében.

1978 (Képes Sport Kupa, Gyôr, december 27–29.)

Videoton–FTC 2–1 (2–0)
Videoton: Kovács L. – Kovács J., Végh, Nagy II, Karsai, Burcsa. Cs.: Tieber, Novath, Baranyi, Fejes, Olajos.
G: Karsai (7. és 40.)

Videoton–Rába ETO 0–0, 7 m-esekkel: 3-1
Videoton: Kovács L. – Olajos, Kovács J., Végh, Nagy II, Burcsa. Cs.:  Fejes, Horváth G., Garamvölgyi.
K.: Olajos (2.)

Videoton–Tatabánya 3–2 (1–2)
Videoton: Kovács L. – Fejes, Kovács J., Végh, Burcsa, Horváth G. Cs.:  Flórián, Novath, Tieber, Baranyi.
G: Végh (13. és 23.), Burcsa (25.)

A torna végeredménye: 1.  VIDEOTON 8 pont, 2, FTC 6 pont,  3. Tatabánya 3 pont, 4. Rába ETO 1 pont.
Legjobb kapus: Kovács László (Videoton).
Legjobb játékos: Kovács József (Videoton).

1979-ben nem ment ilyen jól a játék, a Debrecen és az MTK mögött mindössze harmadik lett a Vidi (igaz, Burcsa Győző 6 találattal a legjobb mesterlövészként zárt), egy évvel később aztán negyedszer is trónra ült a fehérvári gárda, tette mindezt nagy magabiztossággal. Az aktuális címvédő hajdúságiakat 6-2-re, a házigazda Zetét 6-1-re ütötték ki a fehérváriak, akik harmadik meccsükön magával a magyar válogatottal néztek farkasszemet. A válogatott keret ugyan a szünetben még 2-1-re vezetett, a Vidi azonban fordított és 3-2-re megnyerte a meccset, negyedik tornagyőzelmét aratva. A legjobb kapus Disztl Péter, a legjobb játékos pedig Karsai László lett.

1980 (Képes Sport Kupa, Zalaegerszeg, december 28–30.)

Videoton–Debreceni MVSC 6–2 (2–0)
Videoton: Disztl P.  – Csuhay, Baranyi, Burcsa, Csongrádi, Karsai. Cs.:  Végh, Szabó J., Májer, Disztl L.,  Vadász.
G: Baranyi (2), Karsai, Szabó J., Disztl L., Májer

ZTE–Videoton 1–6 (0–2)
Videoton: Disztl P. – Csuhay, Végh, Csongrádi, Burcsa, Karsai. Cs.: Májer, Vadász, Novath, Ambrus, Eller.
G: Ambrus (2), Karsai, Csuhay, Burcsa, Csongrádi

Videoton–Válogatott keret 3–2 (1–2)
Videoton: Disztl P.  – Csuhay, Végh, Csongrádi, Burcsa, Karsai. Cs.: Májer, Vadász, Ambrus, Szabó J.
G: Végh, Burcsa, Karsai.

A torna végeredménye: 1. VIDEOTON 9 pont, 2. Válogatott keret 6 pont, 3. ZTE 3 pont, 4. DMVSC 0 pont.
Legjobb kapus: Disztl Péter (Videoton).
Legjobb játékos: Karsai László (Videoton).

1981-ben rendeztek még egy Képes Sport Kupát, itt a magyar csapatok közül már csak a Videoton és a DVTK lépett pályára, mellettük a szlovák vonalat a Tatran Presov és a Lokomotív Kosice képviselte. A vidi itt csupán a negyedik lett, és ezzel véget is ért a KS Kupák nagyszerű menetelése. Évekkel később még visszatértek az élvonalbeli kluboknak kiírt téli teremtornák, majd egy rövid hattyúdal után végleg eltűntek a futballtörténelem süllyesztőjében.

A Videoton szurkolói viszont büszkén tekinthetnek vissza e sorozatra, kedvenceik négyszer (1975, 1976, 1978, 1980) nyerték meg a KS Kupát, ráadásul két ezüst- és egy bronzérem is jutott. A tornák történetében Karsai László volt a legjobb fehérvári góllövő 16 találattal, míg Burcsa Győző 11, Csongrádi Ferenc 10, Kovács József 9 gólig jutott. Érdekesség, hogy két olyan játékos is volt, aki mind a négy kupasiker során ott volt a csapatban, Karsai László és Végh Tibor, míg Fejes Gábor, Kovács József és Kovács László háromszoros győztesnek mondhatja magát.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek