6 évnél régebbi cikk

Öt vár Fehérvár közelében, amit télen is érdemes megnézni
·Hírekkirándulás·Utolsó frissítés: undefined
Öt vár Fehérvár közelében, amit télen is érdemes megnézni
·Hírekkirándulás·Utolsó frissítés: undefined

Ha kimozdulnánk már egy picit, de ezúttal a természet és a kinti programok helyett bentit választanánk, akkor legyünk várkapitányok és várúrnők. Összegyűjtöttük öt olyan izgalmas várat, ami télen is nyitva tart, és Székesfehérvár 120 kilométeres körzetén belül áll.

Thury-vár

Az elmúlt évtizedben szépen ráncba szedték a várpalotai Thury-várat, úgyhogy ha egyetlen kiállítás sem mozgat meg minket, akkor is érdemes elmenni és megnézni a legalább 600 éves falakkal büszkélkedő épületet belülről. Ráadásul igazi kuriózumot rejtenek a falak, az országban egyedülálló, épen maradt világi falfreskót is megnézhetjük.

A szokásos helytörténeti kiállítás mellett pedig több érdekes, állandó tárlatból választhatunk: van például katonaruházati kiállítás, ami a honfoglalástól napjainkig mutatja be az aktuális mundérokat, valamint vasaló és Yart fajáték kiállítás is. Remek program egy szürkébb januári délutánra.

 Ide kattintva virtuális sétára is indulhatunk!

 

Vajdahunyad vára

Amennyiben a főváros felé indulnánk, ezúttal most ne a Budai várat válasszuk úti célnak. A Vajdahunyadvár már mint épület is izgalmas, hiszen ezer év magyar építészetét egyesíti egyetlen épületben, minden egyes részletét, tornyát, kapuját valamelyik másik váréból másolták le. Az épületben Európa legnagyobb mezőgazdasági gyűjteménye működik, ami gyerekekkel is érdekes lehet, megnézhetjük hogyan gazdálkodtak a rég letűnt korok itt élő népei, van ló kiállítás, megismerkedhetünk a háziállatok kialakulásával, Magyarország növényeivel, természeti értékeivel.

Ráadásul ha télen megyünk, akkor a vár szomszédságában elhelyezkedő, és emiatt Európa egyik legszebb panorámájúnak tartott korcsolyapályáját is kipróbálhatjuk. Érdemes egy egész napot szánni a programra.

Ha ide kattintasz, virtuális sétán megnézheted, mi vár rád! 

 

Tatai vár

A tatai vár is hat évszázad építészeti jegyeit viseli magán, a természeti környezet is magával ragadó, szóval ha mégis kimerészkednénk, akár csak egy fél órára a szabadba, akkor sétáljunk egyet az Öreg-tó környékén is. A tatai várban több állandó kiállítást is megnézhetünk, érdekes a római és középkori kőtár, valamint Tata történelmét és a környék fazekas és vízimolnár munkásságát bemutató tárlatok.

A tatai várat is végigkirándulhatjuk virtuálisan a vissza a múltba túrán, de egy PC-re telepíthető alkalmazással a múltba is visszautazhatunk.

 

Szigligeti vár

A Balaton-környék egyik legszebb várának története sem mostanában kezdődött, ugyanis a 13. század első felében indult az építése. A különleges panorámájú Szigligeti vár főszezonja kétségkívül a nyár, azonban télen is nyitva tart és érdemes is meglátogatni, mert ilyenkor is kínál érdekességeket: megnézhetjük például, hogyan nézett ki és funkcionált egy barokk-konyha.

Természetesen a Szigligeti várban is barangolhatunk virtuálisan, ha ide kattintunk!

 

Sümegi vár

A Sümegi vár az ország egyik legszebb, viszonylag épen megmaradt középkori erődje, amelyet az elmúlt évtizedekben ugyancsak alaposan rendbe tettek. A főszezon persze Sümegen is a nyár, a történelmi lovasjátékok ideje, de meglehetősen hosszú a látnivalólista akkor is, ha télen kirándulunk arra. A közelmúltban készült el a püspöki lakószoba és tanácsterem az Öregtoronyban, illetve az alsó szinten a korabeli konyha és éléskamra, megújult a darabont szoba, a sütőházba, a bognár- és kovácsműhelybe pedig újabb, korabeli tárgyak kerültek.

Persze a legizgalmasabb a történelmi élménypark, ahol a középkori várak életét, a korabeli harcok menetét, az ostromok fegyvereit testközelből, interaktívan ismerhetjük meg, próbálhatjuk ki.

 
Borítókép: youtube.com
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek