6 évnél régebbi cikk

Kikopott a házasságból a tartalom?
Fehérvár Médiacentrum fotója
Kiss László
Kikopott a házasságból a tartalom?

A tavalyi év első három negyedévében Fejér megyében 1820 házasságot kötöttek, ami az országos adatokhoz hasonlóan néhány százalékkal kevesebb, mint az előző évben. A jelenség hátterében többek között a házasság, mint társadalmi intézmény valamint a nemi szerepek változása áll.

„Papír nélkül is boldogok vagyunk!" – mondta egy fiatal, kétgyermekes nő, aki gyermekei apjával lassan hat éve él együtt. A házasság kérdése már többször felmerült. Beszélgettek róla, hogy mi lenne, ha egyszer összeházasodnának, de a dolgot ennyiben is hagyták. Az anyuka, mint majdnem minden nő, örülne, ha a párja végre feltenné a nagy kérdést. Bár erre egyre kisebb esélyt lát. Az meg milyen, ha ő hozza fel...

Házasság helyett élettársi kapcsolat

Magyarországon a párkapcsolaton alapuló 2,2 millió család tizenkilenc százalékában élnek élettársi kapcsolatban, míg húsz évvel korábban ez az arány öt százalék körül mozgott. Fontos változás, hogy korábban a férfiak és nők a válás vagy a megözvegyülés után választották ezt az együttélési formát, ezzel szemben napjainkban a házasságot megelőző vagy azt helyettesítő megoldásként preferálják.

Séllei Györgyi szexuálpszichológus, mediátor úgy látja, a nők a férfiakhoz képest jobban forszírozzák a házasságot, mert a gyerekvállalás terheit nagyrészt ők cipelik, és sokkal szívesebben szülnek, ha már szentesítették a kapcsolatot. Egy férfi ennek a súlyát nem biztos, hogy előre átérzi. Egy jó kapcsolatban a papír egy jóleső gesztus, míg egy rosszban maga a kényszer.

Félelem a válástól

A mostani harmincasok nehezebben köteleződnek el azért is, mert nagy eséllyel a saját bőrükön tapasztalták meg, milyen elvált szülők gyerekeként felnőni. Felnőttként ezt mindenképpen szeretnék elkerülni, ezért nem tartják annyira fontosnak a papírt.

Az amerikai Cornell Egyetem és a Közép-oklahomai Egyetem szociológusai is ugyanerre az eredményre jutottak. A kutatásukból kiderült, hogy az együtt élő párok több mint kétharmada azért nem esküszik meg, mert fél attól, hogy egy későbbi válás milyen társadalmi, érzelmi és gazdasági következménnyel járna. A jobb módú megkérdezettek szerint az együttélés nem más, mint a házasság előszobája. A szerényebb körülmények között élők a házasságot inkább csak formalitásnak tekintették, ami csak megnehezíti a rossz kapcsolatból való kilépést.

 „Felnőtt gyerekek”

„Régen a házasság intézménye egy férfi és egy nő első együttlétét szentesítette. Ez a tartalom mára már eltűnt, hiszen a párok nagy része már az esküvő előtt is él szexuális életet. Ráadásul a férfi és női szerepek is rengeteget változtak. A nőknek lehet tulajdonuk, ezért az elköteleződésük már nem létszükséglet.” – emelte ki Séllei Györgyi.

A helyzetet tovább árnyalja, hogy a fiatalok tovább maradhatnak gyerekstátuszban, mert sokan csak a diploma megszerzése után állnak munkába, addig otthon laknak, és a kiadásaikat a szüleik fedezik. A szülőknél lakók pedig nem szívesen vállalnak egymásért felelősséget, hiszen a házasság egyfajta elköteleződéssel jár. És miért kötnék le magukat, ha a netes párkeresők és a közösségi média világában bármelyik pillanatban kereshetnek maguknak másik partnert?

Elég egy jól beállított fotó, egy kreatívan kitöltött adatlap és néhány kattintás: máris több száz potenciális jelölt közül lehet választani. És akkor még nem beszéltünk az „offline térről”, hiszen a munkahelyen, egy klubban vagy nyaraláson is lehet ismerkedni, beszélgetni, netalántán udvarolni. Ez utóbbi a szexológus szerint kezd kikopni a divatból, hiába tartják sokra a nők.

Már nem a szülők döntenek

„Évtizedekkel ezelőtt megvoltak azok a társadalmi események – például bálok – amikor a fiatalok a leendő házastársukat megismerték. Jobban mondva a szülők nézték ki, kihez adják a lányukat vagy kit vegyen feleségül a fiuk. Ma már ez nem így működik. A férfiak-nők érzelmi alapon házasodnak, de a felgyorsult életnek köszönhetően fennállhat a veszélye, hogy a partnerüket az esküvő előtt nem ismerik meg a kellő mélységben, csak később jönnek rá, hogy rosszul választottak.” – Séllei Györgyi szerint egy jól működő házasság a szereteten, a bizalmon és a kölcsönös tiszteleten alapszik, és a közösen felállított értékek a sarokkövei.

Ennyi az egész?

Idén lesz ötvenöt éve, hogy Harsányi György és felesége, Piroska házasságot kötöttek. Ercsiben találkoztunk velük, a Székesfehérvári Egyházmegye hálaadó szentmiséjén, melyet a házasság hetének kapcsán tartottak. Hajlott koruk, reszketeg kezük ellenére még mindig ott van szemükben a láng, ha egymásra néznek. Őket figyelve felmerül a kérdés: mi az, ami ennyi év után, betegségek közepette is mosolyt csal az arcukra? Alig húszévesen házasodtak össze, és azt mondják, házasságkötésük nem racionális döntés volt, inkább megérzésen alapult.

„Egyszerűen tudtuk, hogy mi egy pár vagyunk, nem volt kérdés. Most több dolgot megfontolva köttetnek a házasságok, talán ezért köttetnek nehezebben. A vagyoni helyzet nálunk nem számított, egyszerűen csak megszerettük egymást, és nem volt kérdés a hogyan tovább!” – meséli Piroska, majd hozzáteszi: – „Szécsényben nőttem fel, nagyon fiatalon elkerültem Bagra, ahol húszévesen egy postát kaptam, egy férjet, egy háztartást, és ott helyt kellett állni. De otthon egy percig sem aggódtak értem!”

György körülbelül egy évig udvarolt. Kis családi esküvőt tartottak, majd több mint három évtizedig dolgoztak együtt a postán. Közben három gyermekük és hat unokájuk született. „Nagyon elégedettek vagyunk, és nem anyagi téren, hiszen nyugdíjból élünk. A mi kincsünk a hűségünk és a családunk!” – vallja a férj. Az idős házaspár szerint nem volt nehéz megtartaniuk a hűséget, a közösen töltött ötvenöt év pedig őket igazolja.

„Egyszerre ketten nem lehetünk a mélyben”

Zsuzsa és Edvin is részt vett az egyházmegye házasságmegújító szentmiséjén. Számukra az Ercsiben álló Nagyboldogasszony-templom különleges szereppel bír, mert itt házasodtak össze, és minden évben ellátogatnak ide. Ráadásul évről évre többen vannak: idén már három kisfiúval érkeztek. Miközben fél szemükkel az aprónépet őrzik, arról faggatjuk őket, vajon mit jelent számukra az a ma egyáltalán nem vonzó fogalom, mint az elköteleződés?

„Számomra azt jelenti, hogy mindent együtt lehet átélni. A szép pillanatokat, például amikor összeházasodtunk ebben a templomban, és a nehézségeket is, amikor hosszú évekig küzdöttünk, imádkoztunk a gyermekáldásért. Vagy amikor éppen gyermek születik! Ezek a pillanatok sokkal szebbek, ha nem egyedül kell ezt átélni, hanem tudunk egymásra számítani!” – válaszolja Edvin, aki holland létére Amerikában találta meg Zsuzsát, pontosabban ahogy ő fogalmaz: „Nem egymásra találtunk, hanem egymáshoz küldtek minket.”

„Azt az ember érzi, talán már az első pillanatban, hogy ő az igazi. Találkoztunk előtte több emberrel, lát az ember kapcsolatokat, de amikor találkoztunk, megmozdult odabenn valami, hogy igen, ő az, akivel szeretnék élni és mindenen keresztülmenni.” – vallja a feleség. Zsuzsa szerint a házasságban az a gyönyörűség, hogy Isten mindig segít: „Mindig kell az a harmadik személy, amikor nehézséged van, amikor morcos vagy a másikra. Mindig egy kicsit megrázza a csengőt, hogy most akkor lépned kell, most békülnöd kell, fel kell karolnod a másikat, mert egyszerre ketten nem lehetünk a mélyben. A másiknak mindig kezet kell nyújtania!”

Csak papír vagy annál több?

Előbb fészek, aztán fióka – vallja az egyház, mely szerint a család a házasságkötésre épül. „A házasság egy olyan közös küzdelem, olyan becsületes szolgálat, öröm és életadás, ami a jövőnket jelenti.” – magyarázza Brückner Ákos Előd. A Ciszterci templom plébánosa szerint a házasság még polgári szempontból is az élni akarást, a nemzetépítést jelenti, a gyermekeknek pedig biztos hovatartozást. – „A szentségi házasság pedig egy egészen sajátos istenközeliséget jelent. Ez annyira szent dolog, hogy nem lehet elővételezni. Ahogy a nagy eseményeket, mint például a születést, a halált, a szerelmet sem lehet kipróbálni, mert ezek nagyon nagy titkok. Tudom, hogy ezek a mondatok nem népszerűek manapság, de mi az iskolában is látjuk, ha egy gyermek harmonikus családból jön, és sajnos azt is, ha nincs meg ez a biztonság számára.”

A templomi esküvő egyre népszerűbb – Előd atya ezt érzékeli a Ciszterci templom plébániáján, és ezzel nincs egyedül: Fehérváron az egyházi házasságkötések száma növekvőben van.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek