6 évnél régebbi cikk

Történelem, gasztronómia és gazdag kultúra - Székesfehérvár egyre népszerűbb turisztika célpont!
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Történelem, gasztronómia és gazdag kultúra - Székesfehérvár egyre népszerűbb turisztika célpont!

Évről évre népszerűbb turisztikai célpont Székesfehérvár – ez kiderült a március első napjaiban, az Utazás kiállításon ismertetett adatokból is: mintegy húsz százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma.

A jövőre nézve a legfontosabb kitűzött cél Székesfehérvár turizmusával kapcsolatban, hogy ne csak szezonálisan érkezzenek a látogatók városunkba, és ha már jönnek, minél több napot maradjanak is. Mindezt kiválóan elősegíti, ha a város környékének színes programkínálatát is megismerik az ideutazók. Városunk idén a Pákozdi Katonai Emlékparkkal és a Móri Borvidékkel közös standon mutatkozott be március elején a fővárosban rendezett Utazás Kiállításon a Hungexpon. A város turizmusának fellendülésével kapcsolatban rendkívül pozitív adatok hangzottak el a rendezvényen: F. Szegő Krisztina, a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, a vendégéjszakák száma 19 százalékkal nőtt tavaly 2016-hoz képest. Hozzátette: a helyi események, kulturális programok és fesztiválok népszerűsége is egyre nagyobb. A város kiemelt rendezvénye, a Székesfehérvári Királyi Napok programjai 2017-ben is telt házzal ment: a minőségi programokat a Fejér megyeieken kívül kétharmad részben Budapestről, Pest és Veszprém megyéből látogatták, de a látogatóknak idén már egyharmad része az ország távolabbi megyéiből érkezett a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. felmérése szerint.

A kiállításon szintén részt vett Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő is. Kiemelte, hogy Pákozdon található az ország egyetlen katonai nemzeti emlékhelye, amely a magyar honvédelemnek állít emléket. Elmondta, hogy tavasztól itt is nagyszabású programsorozat kezdődik annak kapcsán, hogy idén 170 éves a magyar honvédség.

Útikönyv Neked
Az Utazás kiállításon mutatták be a Székesfehérvár – Útikönyv Neked című hiánypótló kiadványt. A könyvben megtalálható minden fontos információ, amit a városról tudniuk érdemes az ide utazóknak: szállás, étterem, útvonal és kiállítóhelyek tekintetében egyaránt.


Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármestere hozzátette: „Elhoztuk a történelmi óriásbábokat, hiszen büszkék vagyunk történelmi múltunkra, és elhoztuk a Tele élettel című kisfilmet is, mert büszkék vagyunk arra a hangulatra is, amelyet a mi biztonságos városunk áraszt. Mindenkit szeretettel várunk Székesfehérvárra, aki szeretné megismerni az ország egykori történelmi fővárosának múltját, és kíváncsi Európa nemzeteinek értékeire, kulturális gazdagságára, gasztronómiájára, finom boraira.”

A megnyitón részt vett Törő Gábor országgyűlési képviselő is, aki örömét fejezte ki, hogy Székesfehérvár Mórral és a Katonai Emlékparkkal közösen jelent meg a nemzetközi seregszemlén. Fenyves Péter, Mór polgármestere a Móri Borvidék ízes nedűit ajánlotta a kiállítás látogatóinak figyelmébe.

Utazás Kiállítás Székesfehérváron is

Ahogy azt már hat éve megszokhattuk, Székesfehérvár városa is rendez utazáskiállítást a Hiemer házban. 2018-ban a március 24-25-i hétvégén tartják a színes eseményt, melyen a fehérvári és városkörnyéki utazási irodák, turisztikai szervezetek, turisztikai attrakciókat kínáló vállalkozások mellett az ország minden részéből részt vesznek kiállítók. A Székesfehérvári Utazás és Szabadidő Kiállításon több mint ötven kiállítóval találkozhatnak az utazni vágyó érdeklődők.

 További információk:
www.abctravel.hu
www.hotelpanorama.hunguesthotels.hu
www.hotelhelios.hunguesthotels.hu

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek