5 évnél régebbi cikk

Egy hétvége a rocky jegyében
Fehérvár Médiacentrum fotójaEgy hétvége a rocky jegyében

Mozgalmas hétvégéjük volt a KID Rock and Roll SE táncosainak. Szombaton a Dunántúli Akrobatikus Rock 'n' Roll Táncversenyen mutatták be tudásukat, vasárnap pedig a Székesfehérváron megrendezett Fejér-Kupa Országos Táncművészeti Fesztiválon remekeltek.

Évente több száz gyermek tanul Székesfehérváron rocky-t a KID Rock and Roll SE keretein belül. A 2006-ban alakult egyesület alapítója egy többszörös világbajnok, Putics-Bondor Virág, aki több, mint 15 éve foglalkozik akrobatikus rock and roll-lal versenyszerűen. (Ezen kívül tanult még versenytáncot, jazz balettet, fashion dance-t.)

Putics-Bondor Virág (Fotó: Putics-Bondor Virág)

Virág többszörös Budapest Bajnok és ranglistavezető volt „ifjú éveiben” Páros Serdülő kategóriában. Kis-és nagyformációban háromszor szerzett Magyar Bajnok-címet, 2002-ben Köztársaság Kupát nyert, s kétszeres világbajnoknak is mondhatja magát az IDSF versenyrendszerében. (A Modern Táncsportok Európa- és Világbajnokságán az akkori csapatával remekelt.)

Később a Boogie Tonight, és a Surprise felnőtt kis- és nagyformációkat erősítette (mint táncos). Legjobb helyezéseik a területi ezüst és a Magyar Bajnoki 5. hely volt. Jelenleg sajnos nem táncolhat „hivatalosan”, mert három éve hazai pontozóbíróként is részt vesz versenyeken, s ez (természetesen) kizárja, hogy ő is induljon.

Putics-Bondor Virág edzőtársaival Sváb Orsival és Kalmár Dórival 2016-ban (Fotó: Putics-Bondor Virág)

Virág 2006-ban szerzett sportoktatói képesítést a Pannon Egyetemen, s ekkor alapította meg a KID Rock and Roll Sportegyesületet. 2008-ban a Testnevelési Egyetemen töltött két éves tanulmányai befejezésével sportedzői végzettséget is kapott.

Célja, hogy tudását és a rock and roll iránti fanatizmusát átadja a gyerekeknek, s minél több diákot terelgessen az egészséges életmód felé.  Az elmúlt 12 évben több ezer gyerek tanult egyesületében táncolni.

Párosaik általában mindig benne vannak a világversenyek nyolcaddöntőjében (vagyis az első 24-ben), formációik pedig a középdöntőkben (ami az első 12-t jelenti). Tavaly az egyik junior párosuk 14. lett a világbajnokságon! Az egyesület egyik C kategóriás párosa tavaly országos bajnoki címet szerzett, s magyar bajnoki második lett.

Virág egy versenyen magyaráz a tanítványainak (Fotó: Putics-Bondor Virág)

A heti négyszer két órás tánc és az erőnléti edzések láthatóan mindig meghozzák az eredményeket a szakértői irányítás alatt. Ennek legújabb példája volt az elmúlt hétvége is, amikor két napon át, két különböző versenyen vettek részt a fiatalok. Szombaton a Dunántúli Akrobatikus Rock 'n' Roll Táncversenyen jártak a táncosok. Az ajkai programon 10 érmet szereztek, s az egyesület minden párosa és formációja döntőt táncolt!

A versenyen aranyérmet szerzett a  Csinizsaruk felnőtt kisformáció (területi ranglista 1. hely) és a Sevinger Dávid – Gönczöl Regina felnőtt B páros (területi ranglista 1. hely).

Az edző - tanítványaival (Fotó: Putics-Bondor Virág)

Ezüstérmet kapott: Venga girls serdülő nagyformáció (területi ranglista 2. hely), Baby Dolls, felnőtt nemzetközi nagyformáció (területi ranglista 2. hely), és a Kirchkeszner Máté – Bartl Zsófia felnőtt C páros (területi ranglista 2. hely).

Bronzérmet szereztek: Pocahontas, children nagyformáció (területi ranglista 3. hely), Radnai Kristóf- Nagy Noémi, children páros (területi ranglista 3. hely), Rock- it! serdülő kisformáció (területi ranglista 3. hely), Grusokk serdülő nagyformáció (területi ranglista 3. hely), Rocker Ladies junior nagyformáció (területi ranglista 3. hely).

Negyedik helyezést ért el Veres Balázs - Veres Anasztázia children páros, akik a területi ranglista 4. helyén állnak, valamint a Prodigy Project felnőtt nemzeti kisformáció, akik a területi ranglista 3. helyezését mondhatják magukénak.

A hétvége eredményesen zárult a KID Rock táncosai számára (Fotó: Putics-Bondor Virág)

Ötödik lett a Ghostbusters, junior kisformáció (területi ranglista 5. hely), hatodik a Gömöri Örs- Karádi Kata, children páros (területi ranglista 5. hely), Pisch Roland- Márta Kíra, serdülő páros (területi ranglista 6. hely), Heroes, serdülő kisformáció (területi ranglista 5. hely) és a TiniStyle felnőtt kisformáció (területi ranglista 5. hely).

Hetedik helyezést ért el a Sweeties, children kisformáció, Schaffer Márk- Balogh Réka serdülő páros (területi ranglista 7. hely).

A szombathoz hasonlóan vasárnap is éremeső hullt a táncosok nyakába. Az egyesület ekkor rendezte meg Székesfehérváron a VIII. Fejér Kupa Országos Táncművészeti Fesztivált. A verseny fő szponzora a Székesfehérvári Önkormányzat volt, a fővédnökséget pedig Dr. Cser-Palkovics András polgármester vállalta el.

A sok edzés jutalma (Fotó: Putics-Bondor Virág)

A program során hip-hop, fitnesz, társastánc, modern tánc és rocky kategóriában mutatták be produkcióikat a versenyzők.

A versenyen a KID Rock gyermekei közül arany minősítést szerzett a Minimanók, a Kiscsibék, a Coolcats, a Unstoppable, a Cool girls, a Bokodi Botond-Fekete Boglárka páros, Behina Róbert Bednarik Lucával, Radnai Kristóf Nagy Noémivel, a Gömöri Örs- Karádi Kata formáció, Veres Balázs Veres Anasztáziával, a Rock and Roll csajok, a Picurock, a Bad girls, a Virgoncok, az Inkognito, a Pretty girls, a Csacsogók, a Gold girls, a Sweet girls, a Sweeties, a Törtetők, a Gyilkos rock, a Sunny girls, a Black cats, a Pocahontas, a Rock-It!, a Rainy girls, a TiniStyle, a Spirit, a Rió! és Rendes Linda. (Felsorolni is hosszú a remek csapatokat, de örömteli!)

Ezüst minősítést kapott a Rainbow girls, a Huncutkák, a Szupercsajok, a Starock, az Eighteen girls, a Trollok, a Flame Princess, a Wild cat, a Metal ladies, a Firegirls, az Örjöngő ötös, a Black magic, a Teens, az Amazonok, valamint Berényi Dorka és Moór Petra.

Sikeres hétvégét tudhatnak magukénak a táncosok (Fotó: Putics-Bondor Virág)

Bronz minősítéssel jutalmazták a The Force, a Girlsrock és a Happy days produkcióját.

A KID Rock and Roll SE által indított táncosokat Putics-Bondor Virág, Horváth Zsófia Ibolya, Kalmár Dóra, Sváb Orsolya, Stieber Csaba, Bánhidi Dániel, Putics Bence, Köbli-Mohr Bernadett és Köbli-Mohr Laci készítette fel a versenyre.

Putics-Bondor Virágtól megtudtuk, hogy a következő verseny a két napos OB lesz Budapesten április 28-29. között.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek