5 évnél régebbi cikk

A polgármester köszöntötte a Budai úti lövöldöző elfogóit
Fehérvár Médiacentrum fotójaA polgármester köszöntötte a Budai úti lövöldöző elfogóit

Három napon belül elfogták a rendőrök azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy április közepén Budai úti, hetedik emeleti otthonának ablakából emberekre lövöldözött és többeket megsebesített. Az akcióban résztvevő rendőröket a polgármester fogadta a Városházán.

Ekkora távolságból célzott és lőtt légpuskájával a lövöldözéssel gyanúsított férfi, aki öt embert is megsebesített. Ezek a képek három emelettel feljebb, a tizedik emelet egyik erkélyéről készültek.

A puskát, a lőszereket és a céltávcsövet a rendőrök az egyik Budai úti panelház hetedik emeleti lakásában találták meg, az ott élő gyanúsítottat pedig nem messze a lépcsőhztól fogták el. A nyomozás során több fülest is kaptak a rendőrök, ezek ellenőrzése után jutottak el a 35 éves dunaharaszti lakoshoz, aki albérlőként élt itt. A gyanúsított fél órán át lövöldözött a járó-kelőkre.

"Nem csak és kizárólag a buszmegállóba lőtt, hanem ott található egyik áruház parkolója és a parkoló felé történtek lövések. Ez közelebb volt neki, ezekben az esetekben menet közben sétáló emberekre történtek a lövések. A buszmegálló egy nehezebb célpont volt, ott valószínűleg az egy helyben álló és könnyű célpontot nyújtó emberek lehettek az áldozatok." - mondta Lórántné Varsányi Anna, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság nyomozója.

A törzszászlós és kollégái eredményes munkáját a város lakossága nevében a polgármester köszönte meg. Cser-Palkovics András kiemelte, a rendőrök visszaadták a fehérváriak biztonságát: "Nagyon gyorsan elfogták az elkövetőt, ő most azt gondolom, hogy a megfelelő helyen van, ezáltal pedig a köznyugalom szerencsére pillanatok alatt vissza is tudott állni a városban. Úgy gondoltuk, hogy a nyomozó hölgyek és urak mindenképpen megérdemlik azt, hogy a város közössége nevében köszönetet mondjunk nekik az elvégzett munkáért. Megköszönjük nekik, hogy visszaadták a város biztonságérzetét."

A fegyver szakértői vizsgálata folyamatban van, de úgy néz ki, ez egy erősebb típusú légpuska, melyet hazánkban nem forgalmaznak. A nálunk kapható légpuskákhoz képest nagyobb a kalibere és a csőtorkolati energiája is nagyobb lehet. A férfi korábban fegyveres rablás miatt már éveket ült börtönben, úgy tudjuk, az Ősz utcai és a Kelemen Béla utcai éjjel-nappaliban fosztogatott 2010 táján. A gyanúsított részleges beismerő vallomást tett, de hogy miért ragadott fegyvert, továbbra sem tudni.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek