5 évnél régebbi cikk

A nagy meccsek után jön a legszebb nap
Fehérvár Médiacentrum fotójaA nagy meccsek után jön a legszebb nap

Két éve szerződött Fehérvárra, ahol új otthonra talált Pelczéder Orsolya. Az Alba FKC szurkolói által az év legjobbjának választott szélsővel csapatról, kézilabdáról és esküvőről beszélgettünk.

72 gólja mellett talán megalkuvást nem tűrő játéka, örök optimizmusa és lelkesedése emelte ki ebben a szezonban Pelczéder Orsolyát az Alba Fehérvár KC-ból, melynek szurkolói csoportja, a Fanat-X megválasztotta az év legjobb FKC-játékosnak. A csapat számára nyolcadik helyet hozó idény után a válogatottnál is számításba vett szélső keserédes emlékekkel tekint vissza az elmúlt hónapokra, hiszen az egyéni elismerés ellenére a sok egygólos vereség miatt a csapat nem érte el kitűzött céljait.

- Ez a sport szépsége, néha az olyan meccseket is meg kell élni, amelyeket mi ebben a szezonban egy gólokkal veszítettünk el. Érdekes, mert a bajnokság végi formánkkal biztosan nyertük volna ezeket és akkor kettő-három helyezéssel előrébb végezhettünk volna. De ez már csak játék a számokkal, az biztos, hogy a szezon végén mutatott játékunk alapján én nagyon bizakodó vagyok a következő idényt illetően. Ami a szurkolók döntését illeti, nagyon örültem ennek az elismerésnek és meg egyszer köszönöm nekik, hogy engem láttak a legjobbnak. Mindig olyan típusú játékos voltam, aki szereti kiszolgálni a közönséget, nekem ez mindig kiemelten fontos volt, amikor alkalom adódik rá, igyekszem egy-két trükkös megoldással a kedvükre tenni. Szurkolóink fontos részei a csapatnak, a hullámvölgyeken sokszor ők lendítettek át minket, köszönjük nekik az egész éves szurkolást és remélem, jövőre is velünk tartanak majd!

- A szurkolók elismerően nyilatkoztak a játékodról, de Pelczéder Orsolya is elégedett saját maga teljesítményével?

- Egyedül maradtam a posztomon, hiszen Tornóczky Sára megsérült, így még nagyobb tehet hárult rám. Igyekeztem meghálálni ezt a bizalmat, segíteni a csapatot. A saját kis céljaim elérésben fontos lépéseket tettem, gondolok itt a válogatottra, de van még hova előrelépni, úgyhogy igyekszem még többet, a maximumot kihozni magamból.

- Két esztendeje játszol Fehérváron, hogy érzed magad a városban?

- Mielőtt ideköltöztem, két városban éltem huzamosabb ideig, az egyik a szülővárosom, Győr, a másik pedig Vác, ami ugye a szerelem miatt nagyon édes, de nagyon szép is mellette. Amikor először Fehérváron jártam, épp erről beszélgettünk a vőlegényemmel, hogy ez a város épp az előbb említett kettő tökéletes egyvelege. Kellően messze van Budapesttől ahhoz, hogy legyen saját élete, ezt nagyon szeretem Fehérvárban. Imádjuk a helyi programokat, a Királyi Napokat, sűrűn látogatjuk a város közösségi tereit, megvannak a kedvenc kávézóink, helyeink, ráadásul nagyon jó összefutni a szurkolóinkkal a városban, elbeszélgetünk velük a meccsekről, a bajnokságról, szóval összefoglalva nagyon otthonosan érzem magam. Kiskoromban rengeteget költözködtünk a szüleimmel, ennek tudom be azt, hogy amikor valami változás készülődik az életembe, akkor én azt várom. Várom az új csapattársakat, az újabb meccseket, kihívásokat. Én gyorsan el tudom engedni a régit, de a jó és szép emlékeket megtartom belőle. Így jöttem Fehérvárra is, vártam, hogy itt élhessek és játszhassak, de megtartottam és magammal hoztam minden szépet és jót, ami korábban történt velem.

- Véget ért a bajnokság, jöhet a jól megérdemelt pihenő, bár úgy tudom, az év legszebb és legfontosabb napja is most jön el...

- Jól fog esni a pihenő, mert nehéz szezon volt. Elárulom, esküvővel fog telni ez a pihenő, ugyanis idén nyáron tartjuk az esküvőnket, utána pedig nászútra megyünk a párommal. Még azért várnak ránk feladatok, gondolok itt a szervezésre, de miután az előkészületekkel készen leszünk, utána már ennek az élvezete fog következni, úgyhogy izgalmas és emlékezetes nyár lesz!

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek