5 évnél régebbi cikk

Megrongálták a Virágórát - Frissítés!
Fehérvár Médiacentrum fotója
facebook.com/hajnalka.borbely.3
Megrongálták a Virágórát - Frissítés!

Hétfőn adták át hivatalosan az Országzászló teret, de kedden reggelre már ismeretlenek meg is rongálták a Virágórát.

Frissítés! A két, nem nagykorú elkövetőt a közterület-felügyelet és a rendőrség gyors, közös munkájának köszönhetően azonnal megtalálták. A város a lehető legszigorúbb fellépést kéri a hatóságoktól, hogy elejét vegyék a hasonló, a közösség értékei ellen irányuló cselekedeteknek. 

A rendelkezésre álló információk alapján az elkövetők 15, illetve 16 évesek és ittas állapotban voltak. Az esemény hajnali fél egykor történt. Jogosan merül fel a kérdés, hogy mit kerestek ők hétköznap éjszaka, tanév közben, felügyelet nélkül a belvárosban. Ha pedig valóban ittasak voltak, ki és hol szolgálta ki őket?!

∗∗∗

Az óraszerkezet is megsérült, ahogy visszahajtották a virágóra egyik mutatóját, amitől az eltört. A tettet és az elkövetőket a térfigyelő kamera rögzítette, így remélhetőleg hamarosan kézre kerítik a tetteseket.

A felújított Országzászló teret már napok óta birtokba vehették a fehérváriak, ám hivatalosan hétfőn délután adták át. A gyönyörű közösségi tér ilyen szép lett a felújítást követően.

És így néz ki most a Virágóra:

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek