5 évnél régebbi cikk

Még a gyerekeik sem ismerik a legendás lángosrecept titkát
Fehérvár Médiacentrum fotója
Horváth Reni
Még a gyerekeik sem ismerik a legendás lángosrecept titkát

Negyed évszázada indult az a családi vállalkozás Velencén, melynek az ország távoli szegleteiből is akadnak visszatérő vendégei. A Gajdos házaspár számára ez az igazi sikerélmény, és persze az, hogy az unokáik is megnyalják mind a tíz ujjukat a frissen sütött lángos után!

Zalaegerszegről is van visszajáró vendége Gajdos Attila és felesége, Julianna lángosozójának Velencén. „Az egyik törzsvendégünk ingázik onnan évek óta, horgász nagykereskedő. Lejön az M1-esről Tatánál, bejön, eszik lángost, csomagoltat halászlét a feleségének. Elmegy Pestre, aztán viszi haza a halászlét, meg a snidlinges-sajtos-tejfölös lángost. Nekünk ez a sikertörténet.” – foglalja össze Gajdos Attila. – „A vendégeink nyolcvan százaléka visszatérő. Felnőtt rajtunk egy generáció, aki az anyukájával meg apukájával járt ide. Most meg már hozza a gyerekeit. A hozzánk betérők már tudják mire számíthatnak: rajtunk ne keressenek extra hamburgereket, a lángos az, amit tökélyre fejlesztettünk. Abból viszont tizenöt féle van! Azt is tudják, hogy itt mindig várni kell: cserébe frisset, kapnak, és minőséget!”

Mint mondja, számukra az az igazi elismerés, amikor visszatér a vendég. Akár húsz éven keresztül is. Ennél nagyobb dologra nem is vágynak. „Szoktunk afféle közvéleménykutatást végezni a vendégek között, hogy mit szeretnének, min változtassunk. Mindig az a válasz, hogy az égvilágon semmit, mindent hagyjunk úgy, ahogy van. Így szeretik, így szokták meg!”

Így aztán Gajdosék lángosozójában huszonnégy éve ugyanaz fogadja a vendégeket. Ők nem hirdetik divatos szóval, hogy retró hely lennének: egyszerűen csak negyed évszázada változatlan minőséget nyújtanak. Ami pedig leginkább megalapozta ezt, az egy jól eltalált lángos recept, melynek titkára bizony nagyon vigyáznak.

Még a gyerekeink sem tudják a receptet! Ivett sem, aki hármójuk közül a leginkább tudja csínját-bínját a dolgoknak, rá szerettük volna hagyományozni az üzletet. Már kitanult mindent, de időközben kiderült, hogy a kisfia után hamarosan ikrei születnek. Úgyhogy még jó darabig az anyaság köti majd le minden figyelmét.”

A receptet még csak le sem írták sehova, kizárólag Attila és Julianna fejében van meg. „Véletlenszerűen fejlesztettem ki, mert van egy unokaöcsém, aki allergiás az olajos lángosra. Vörös foltok jöttek elő a bőrén tőle. Elkezdtem addig-addig csiszolgatni a receptet, amíg a negyedik napon nem volt tőle semmi baja. Ez lett a tökéletes recept. Ezt a lángost sütjük minden nap azóta, 24 éve változatlanul. Biztos, hogy nemhogy a tóparton vagy Velencén, de a megyében sincs ilyen lángos.

Könnyebb a tészta mikor sütés után kiveszem az olajból, mint amikor beleteszem. Na ezt szeretném, ha mindenhol így lenne az országban! ”

Aki pedig a lángossütők életét afféle nyaralásnak vagy kellemes sziesztának képzeli el, azt ki kell ábrándítsuk: az ő munkanapjuk bizony már hajnalban elkezdődik és késő estig tart!

„A feleségem itt a lelke mindennek. Ő hajnali ötkor kel, készíti a tésztát, az összes krémet, feltétet. Én a logisztikáért felelek, azért, hogy mindig meglegyen minden alapanyag. Az ötlet egyébként az édesapámtól származik. Azt mondta: Fiam, anyád szakács, te pincér vagy, a testvéred hentes, a feleségeitek boltosok. Hozzatok létre magatoknak valamit!”

Így indult a családi lángosozó 1994-ben. Attila számára akkor még másodállásként. Sokáig ugyanis a büntetés végrehajtásban dolgozott, majd az Alba Volánnál volt buszsofőr 2012-ig. „Édesanyám is keményen kivette a részét mostanáig a munkából, most azonban sajnos csípő és térdprotézisre vár.”

Az évtizedek során természetesen kialakultak a csak rájuk jellemző specialitásaik, ezek közül az egyik legnépszerűbb a snidlinges-füstölt sajtos-tejfölös lángos. „Az például azért született, mert a feleségem nagyon szerette a hagymás-tejfölös chipset. Lebeszéltem róla, hogy azt egyen, inkább kikísérleteztük lángosból azt az ízkombinációt.” És nagy kedvenc természetesen a család specialitása, a Gajdos lángos.

Nemcsak a vendégek, a család is előszeretettel fogyasztja nap mint nap a lángosokat. „Minden nap azt eszünk reggelire, elvégre le kell ellenőriznünk, hogy mit tálalunk fel! " – jegyzi meg félig tréfásan Attila. Arról is büszkén mesél, hogy az unokáikat milyen élvezettel kényeztetik ezzel a hagyományos finomsággal. „Jelenleg a négy unokánk közül három van abban a korban, hogy már fogyasztók. A hétéves Dávid az oviban válogatós, de itthon biztos, hogy mindig lecsúszik két sajtos-tejfölös lángos! A másfél éves Dani mindenevő, és bizony ő sem mond nemet soha a lángosra! A kétéves Dia hasonlóan. Vince még csak 5 hónapos, neki még egy kicsit odébb van.”

Viszont éppen a család az, akik miatt a házaspár úgy érzi, a jövőben már kevesebb időt szeretnének szentelni a munkának, és többet a szeretteiknek. Hamarosan hat unokájuk lesz, a lángosozót, és a hozzá tartozó nagy családi házat pedig el szeretnék adni. Persze azért egy kisebb konyhát szívesen fenntartanak majd, hogy a legendás ízek ne vesszenek el teljesen.

Idén nyáron azonban tárt karokkal, vagyis ajtókkal várják a visszatérő vevőket, akik - mint említettük is már – nem csak a környékből érkeznek. „Sokan járnak ide Budapestről is. A volt némettanárnőm pedig Bajáról jön, igaz, ő elsősorban a halászlé miatt. Hozza magával a kis tésztácskáját, és jön halászlét enni.” 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek