5 évnél régebbi cikk

Nagyon aranyosan reggeliznek a Vadmadárkórház megmenekült mosómacijai - videó!
Fehérvár Médiacentrum fotója
Vadmadárkórház
Nagyon aranyosan reggeliznek a Vadmadárkórház megmenekült mosómacijai - videó!

A vadállatnak a természetben a helye! Mégis vannak, akik úgy gondolják, hogy inkább családi kedvencként az otthonukban, pedig ezzel a hozzáállással könnyen a kisállatok vesztét okozhatják, és az élővilágot is veszélyeztethetik. A legjobb példa erre a Vadmadárkórházban most már biztonságban élő mosómacik története.

A Vadmadárkórház két megmentett mosómaciját egy idős házaspár nevelte, de eredetükről nem tudtak számot adni egy közúti rutinellenőrzés során. Így pedig az Európai Unió hatályos jogszabálya szerint a kisállatokat le kellett foglalni, hiszen a mosómedve inváziós faj, vagyis a természetbe kerülésük esetén megtelepedésükkel és térhódításukkal a természetes életközösségeket veszélyeztetik. Az inváziós vagy özönfajok ugyanis könnyen kiszorítják az őshonos növény- és állatvilágot, ezzel teljesen átformálják környezetüket, de egyes állatfajok veszélyes kórokozók terjesztésével, vagy éppen a fajok közti kereszteződéssel okoznak károkat. Az Észak-Amerikában őshonos szürke mókus például tünetmentesen hordoz egy olyan vírust, amely a Magyarországon őshonos mókust megbetegíti és elpusztítja.

"Hazánkban sok olyan növény- és állatfaj van, amiről nem is gondolnánk, hogy özönfaj, hiszen annyira elterjedt, hogy hozzászoktunk a jelenlétéhez. A szabályozás éppen a biológiai sokféleség megőrzése érdekében született, és minden tagállamra kötelező érvényű. A fajlistán szerepel például a korábban hazánkban bundájáért és húsáért tenyésztett nutria, az ékszerteknős és a mosómedve is." - tájékoztatott a Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya.

A kedvtelésből, de nem kereskedelmi céllal tartott állatokat ugyanakkor életük végéig megtarthatják a tulajdonosok, amennyiben az állatok már az uniós jegyzékbe való felvételüket megelőzően megvoltak, és természetesen zárt módon tartják őket, továbbá meghoznak minden megfelelő intézkedést annak érdekében, hogy azok ne szaporodhassanak és ne szabadulhassanak ki. Ellenkező esetben a hatóságnak kötelessége elkobozni az állatokat. (Az uniós jegyzékről illetve a jegyzékre kerülés évéről bővebben itt lehet tájékozódni!)

"Ez történt a közelmúltban a megyénkben lefoglalt két mosómedvével is, amelyeket a járási hivatal az elkobzás után a Vadmadárkórháznál helyezett el, aki az állatok jogszabályi előírások szerinti végleges elhelyezését, és ex situ (eredeti élőhelyen kívüli védelem - szerk.) megőrzését is vállalta, így a mosómedvék életük végéig itt maradhatnak." - erősítette meg a járási hivatal.

A mosómacik története végül jól végződött, de ebben nagy szerepe volt a hatóságnak és a befogadó Vadmadárkórháznak is. A kisállatok így most már békésen reggelizhetnek, de szigorúan őrzött körülmények között. Ők ugyanis nem válogatósak, a természetbe visszajutva komoly károkat okoznának a védett és persze nem védett madárfajok fészkeiben is, hiszen a mosómacik híresen jó tojásfosztogatók.  

Az azonban, hogy a mosómacik állandó lakhelyet kaptak, az öröm mellett egyben újabb teher is a Vadmadárkórháznak, hiszen az alapítványként működő civil szervezet csak támogatásokból tudja fenntartani magát. És míg utóbbiból korlátozottan érkezik, addig sajnos megmentésre váró állatokból bővelkednek.

"Éppen mostanában volt olyan pillanat, hogy azt gondoltam, ez már nem megy így tovább, és ki kellett tennem a táblát, hogy nem tudunk több állatot fogadni. Volt olyan nap, amikor egyetlen délelőtt hét madarat tettek be az inkubátorba, támogatás,illetve a kezelés költségeihez való hozzájárulás nélkül. Majd délután a rendelés alatt szintén érkezett öt madár, és ez így van szinte mindennap. A baj az, hogy sokan azt gondolják, hogy megmentettek egy madarat azzal, hogy leadták, pedig minden költség onnan kezdődik. Nehezen győzzük a madarak kezelési költségeit, és a működési költségeink is egyre magasabbak, nekünk pedig nincsenek más bevételeink, csak az adományok. Ha valaki szeretne megmenteni egy madarat, annak a kezelési költségekkel is segítenie kellene. Különben nem tudunk mást tenni, minthogy az aktuális anyagi helyzetünknek megfelelően fogadjuk a madarakat." - meséli dr. Berkényi Tamás, a Vadmadárkórház állatorvosa, kuratóriumi elnöke.

Sajnos az állandó lakók között marad már az az őzgida is, akinek a lábát roncsolta szét egy mezőgazdasági gép, de nemrég érkezett egy elbűvölő bagolyfióka is. Ő a szerencsésebbek közé tartozik, hiszen megerősödve újra szabad lehet, akárcsak a gyönyörű, szárnytörött vetési varjú vagy vörösvércse fióka is. Szóval, ha megmentünk egy állatot és elvisszük a Vadmadárkórházba, gondoljunk a kezelési költségekre is, és támogassuk felgyógyulásukat. Részletek itt! 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek