5 évnél régebbi cikk

Hogyan lesz valakiből jó sportfotós?
Hogyan lesz valakiből jó sportfotós?

Murányi Gábor gyerekként autóversenyző akart lenni, és egy rotakapával gyakorolt naphosszat a környék földes útjain. Pár év múlva már az autóversenyek kerekeiről kapargatta le a sarat, majd 16 évesen - életkorát papíron meghamisítva - versenybíró lett a Forma-1-en, később rallyzni kezdett, EB-futamokon is indult, ma pedig a Forma-1 hivatalos fotósaként dolgozik.

A következő hétvége az autóversenyzésről fog szólni – legalábbis azoknál, akik szerelmesei e sportnak. Július 29-én rendezik meg ugyanis a Forma-1-es Magyar Nagydíjat Mogyoródon. A versenyen ott lesz egy fehérvári fotós, Murányi Gábor is, akiről a múltkor már ejtettem néhány szót. A fiatalember már több mint tíz éve főállásban a fotózásból él, jelenleg 90 százalékban autóversenyeken dolgozik szerte a világban. A Forma-1 hivatalos fotósaként szinte minden nap láthatjuk képeit a médiában, mellette ő lett idén a strandröplabda hivatalos fotósa is.

Sőt, nemrég megnyerte a „Hankook Tire Award” fotópályázatot „Professional” kategóriában. „Európa legjobb autósport fotója” így Székesfehérvárhoz köthető. A kép a DTM (a világ egyik legerősebb túraautó-versenye) magyarországi futamán készült a Hungaroringen, ahol Gábor a magyarországi promóter megbízásából kattogtatta gépét.

S ha már a technikáról van szó: ő nikonosnak tartja magát, de két éve a Canon termékeit is használja. Szinte csak fix objektíveket használ. Ezek közül a 400 mm-es a kedvence. Sokszor vesz elő vakut és távkioldót. Amikor elmegy egy versenyre, akkor általában 15-20 kg-ot nyom a felszerelés, amit magára akaszt. Ez három gépet és három különböző objektívet foglal magába, amiket folyamatosan cserélget. Egy háromnapos versenyen olykor 50 km-t is kell gyalogolnia, ami nem egyszerű sem a súly, sem a forró napsütés miatt.

Szerencsére nagyon jól bírja az extrém meleget. Rengeteg folyadékot iszik, s ha különösen tikkasztó nap elé néz, akkor nagyon sok paradicsomot és narancsot fogyaszt, ami tapasztalatai szerint segít a hidratálásban.

– Így ételt és egyben sok folyadékot is adok a testemnek – mondta. – Mi nem azok az újságírók/fotósok vagyunk, akik állandóan egy csapat büféjében ücsörögnek és kényelmesen falatoznak a légkondi hűsében. A hideg egyébként sokkal nagyobb problémát okoz, mint a forróság, hiszen ha beöltözök jó meleg ruhába, akkor nehezebben mozgok, a technika is hamar lemerül. Szerencsére ritkán járok extrém hideg helyekre. Az esővel pedig az a helyzet, hogy szeretni kell, mert ha nem, akkor is esik, de így legalább nem lesz rossz kedvünk.

A profi technika szerencsére nagyon jól bírja a csapadékot. A biztonság érdekében azonban az objektíveknek és fényképezőknek is van saját esőkabátjuk, melyek néha jobbak, mint amit a média dolgozói magukra terítenek. A technika megóvása sokkal fontosabb egy fotós számára, mint a saját testének védelme. A fotósok úgy gondolják, hogy inkább ők ázzanak el, mert attól még tudnak dolgozni. A gépeknek viszont nem lehet soha bajuk. Gábor pedig valóban szereti az esőt, mert meglátása szerint olyankor teljesen más hangulatú képeket lehet készíteni, és így színesebb lesz egy anyag.

Bár fotói tényleg nagyon magas színvonalúak, mégsem szeretne kiállításokon részt venni, mert a munkái bemutatására tökéletesen alkalmasnak tartja a social media-t, azon belül is az Instagramot. Könyvet viszont szívesen adna ki, de ahhoz egy teljes szezont végig kellene fotóznia - ezt tartja a legnagyobb vágyának. Egy teljes szezon nyomon követését egy komoly bajnoksággal.

– Sok F1-es pályán jártam már, de egy full szezont még soha sem volt szerencsém végigcsinálni – mesélte. – Remélem, hogy egyszer majd megbízik bennem egy csapat vagy versenyző, és egy nagyon komoly képanyaggal tudom meghálálni a felkérést. Akkor biztosan kiadnék egy könyvet arról az évről, képekkel, sztorikkal. Úgy gondolom, nagyon sikeres kiadvány lenne, mert sok háttérinformációt, kulisszák mögötti titkot tárnék az olvasók elé. Én magam is szeretem a száguldást, volt szerencsém több évig rally-versenyeken indulni. Itthon és külföldön is versenyeztem, szép időszak volt.

No, igen: Gábor nemcsak kívülről ismeri ám az autók világát! A fotózáshoz vezető útja nagyon érdekes, hiszen szó szerint végigjárt minden lépcsőfokot.

– Az autósport már kisgyerek koromban is érdekelt – árulta el. – Nagyon sokat nyaraltam Nyíregyházán a nagymamám testvérénél. A fia nagy rally-fan volt, és állandóan azt mondogatta, hogy egyszer ő is rallyzni fog, én pedig majd a navigátora leszek. Hogy megvalósítsuk ezt az álmot, naphosszat a környék földes útjain gyakoroltunk egy rota kapa mögé csatolt utánfutón. Aztán elkezdtünk versenyekre is járni - mint nézők -, és nagyon hamar megfogott engem ez a közeg. Végtelenül boldog voltam, ha egy csapat megengedte, hogy segítsek valamiben. Például lemoshattam a szélvédőt, kikaparhattam a sarat a kerekekből. Ezektől a munkáktól fontosnak éreztem magam.

16 évesen láttam egy felhívást, amiben az állt, hogy a Forma 1-re bírói tanfolyamot indítanak. Feltörtem gyorsan a perselyemet, és jelentkeztem rá. Már nem emlékszem, hogy 17 vagy 18 év volt a korhatár, de mivel én még csak 16 voltam, más születési évet írtam be, csak hadd végezhessem el azt az iskolát. Természetesen, amikor tényleg 18 lettem, mentem panaszkodni, hogy elírták a születési évemet. A sikeres vizsga után már sportbíróként jártam a versenyekre. Ezért már pénzt is kaptam és nagyon büszke voltam magamra, hiszen már nem csak egyszerű nézőként, hanem hivatalos személyként vettem részt a futamokon.

– Egy baráti társasággal közben jártunk még rally-versenyekre, és ennek a baráti társaságnak köszönhetem, hogy megépítettük az első versenyautómat. A srácok a szabadidejükben kalapálták, hegesztették a 20 000 forintért vásárolt Ladát (hiszen mi mással mentünk volna, ha nem az általunk csodált orosz technikával), és 1997-ben elindultunk az első versenyünkön, ami a Veszprém Rallye volt. Az anyagi helyzetünket hűen bizonyítja, hogy azért lett kék-sárga a fényezés, mert egy cimboránk akkor a Volánnál dolgozott.

De a lelkesedés töretlen volt és szintén a barátokkal megalapítottunk egy sportegyesületet, a Murányi Motorsportot, így már saját nevünk alatt versenyeztünk. Ez jó pár évig ment is. Közben egyre profibbak lettünk, feljebb léptünk a kategóriákban is. Három évet töltöttünk a Horvát Bajnokságban, ahol sok EB futamon is indultunk. Az álomból, így lett valóság!

Közben bíróként is szépen lépkedett egyre feljebb Gábor a ranglétrán. Hamarosan a FIM (Nemzetközi Motorkerékpár Szövetség) felügyelője lett, külföldi versenyeken dolgozott, s hamarosan kezébe került egy gép, amit aztán bőszen kattintgatni is kezdett. A hobbi-fotózásból lassan főállású fotózás lett.

– Nagyon sok országban jártam már, Európában szinte mindenhol megfordultam – árulta el. - Dolgoztam Afrikában, a Közel-Keleten, többször is fotóztam Azerbajdzsánban, ami egy nagyon különleges ország, de a nagy kedvencem az Emirátusok. Akár Dubaj, akár Abu-Dhabi, mindig szívesen megyek oda dolgozni. Fotóztam ott 24 órás versenyt, sivatagi rallyt, jártam többször F1-en, V8 szuperkupán. Hogy miért a kedvencem? Elég nyitott az ország ahhoz, hogy egy európai is jól tudja érezni magát, de nekem a rend, a tisztaság és a jólét keveréke az, ami megfogott. Nagyon korrektek a megrendelők és olyan a környezet, hogy egyszerűen jó ott lenni, dolgozni. Csapatoknak fotóztam elsősorban, de készítettem képeket egy katari hercegről is. Az egyik legjobb ügyfelem viszont meglepő módon egy kelet-európai, bukaresti fiatalember volt. Vele három évig jártuk a Tereprally Világkupa futamait.

– Hogy mitől lesz valaki jó fotós, azt nem tudom megmondani. Az mindenesetre kell, hogy a fotós és a megrendelő úgymond egy húron pendüljön. Az én ügyfeleim szerencsére rám bízzák, hogy honnan, és mit fotózok, és ritkán instruálnak. Bár volt olyan, hogy valaki elmondta, hogy majd szeretne egy ilyen, meg olyan képet, erre megmutattam a fényképezőn, hogy olyat már készítettem. A harmadik ilyen beszélgetés után már soha többet nem szólt, mert látta, hogy tudom, mi a jó, és mire vágyik. Szerencsére a mennyiséggel sem zaklatnak. Látják, hogy a minőség számít, nem a mennyiség. Inkább legyen öt ütős kép, minthogy száz semmitmondót adjak le, nem? Úgy gondolom, hogy attól lesz valaki jó autósport fotós, ha szereti, és érti is a sportágat.

Borítókép: Murányi Gábor/SpeedLight
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek