5 évnél régebbi cikk

A székesfehérvári kosárlabdasport első bajnokait köszöntötték
Fehérvár Médiacentrum fotójaA székesfehérvári kosárlabdasport első bajnokait köszöntötték

Vastaps fogadta a fehérvári kosárlabda első bajnokcsapatának tagjait, az 1998-ban aranyat nyerő Albacomp-SZÜV kiválóságait az Alba Regia Sportcsarnokban.

Az 1990-es évek vége arany betűkkel vonult be Székesfehérvár sporttörténetének históriás könyvébe, elsősorban az Albacomp kosárlabda csapatának köszönhetően. A klub folyamatos fejlődésének és a tabellán is lemérhető előrelépésének köszönhetően a honi bajnokság meghatározó csapatává vált, majd 20 esztendeje, 1998-ban elhódította történetének első bajnoki címét, melyet azóta további négy trófea követett.

A 12 csapat részvételével megrendezett 1997/1998-as szezonban az alapszakaszt 19 győzelemmel és mindössze 3 vereséggel az első helyen zárta az akkor Albacomp-SZÜV néven versenyző csapatunk. A rájátszásban sem fékeztek le a fiúk, a Falco és a Szolnok kiverésével jutottak el a döntőbe, ahol 4-1-es összesítéssel a Budapest Honvéd ellenében söpörték be az aranyérmet.

- A játékosoktól a vezetőkig nagyon egységes volt a társaság, pályán és pályán kívül is, mondhatnám, ilyen egyszerű a dolog, ilyen egyszerű a siker kulcsa. A közönség és a csapat is maximálisan egymásra talált, kölcsönösen nagyon sok boldogságot, örömet szereztünk egymásnak azokban az években. Ez nyilván nem csak az aranyérmekben mérhető, hanem az azóta eltelt években is, barátságok, jó kapcsolatok alakultak meg és maradtak meg azóta is. Ha most körülnézek, rengeteg olyan arcot látok, akik már akkor is jártak a meccsekre és ez nagyon jó érzés - emlékezett vissza akkori csapatára Farkas Sándor, aki vezetőedzőként három aranyéremre vezette az Albacompot.

A két évtizeddel ezelőtti bajnoki aranyérem főszereplői közül (a játékosok, mezszámokkal: #4 Sajni Balázs, #5 Robert Shannon, #6 Béres Gábor, #7 Halm Rolland, #8 Matus Gábor, # Dávid Kornél, #10 Góbi Henrik, #11 Lance Blanks, #12 Baumgartner Balázs, #13 Gémes Levente, #14 Bodrogi Csaba, #15 Csaplár-Nagy Attila, valamint Posch Dániel és Képli Péter, illetve Farkas Sándor vezetőedző, az azóta elhunyt edző, Tóth Attila, Dr. Brenner Ferenc és Dr. Kovács Ignác csapatorvosok, Molnár Ferenc masszőr, Sohár Béla technikai vezető, a klub vezetéséből pedig Minárovits János és Nagy Gábor) többen eljöttek megnézni a kései utódokat, az első bajnokcsapat jelenlévő tagjait az Alba Fehérvár - Lukoil Levski mérkőzés szünetében köszöntötték.

A FIBA Europe Cup mérkőzésre kilátogató szurkolók vastapssal jutalmazták az egykori kedvenceket, akik örömmel elevenítették fel a zsinórban nyert három bajnoki cím (1998 után 1999-ben és 2000-ben is az Albacomp lett az aranyérmes) első állomását.

- Én három évet játszottam az Albacompban, zsinórban három aranyérmet nyertünk, ráadásul kétszer a Magyar Kupát is elhódítottuk, pályafutásom legszebb, legsikeresebb korszaka volt ez. Most elhoztam magammal a két gyermekemet és mutattam nekik: Látjátok azokat a bajnoki címeket és kupasikereket hirdető zászlókat? Azoknak részese voltam én is. Jó volt újra itt lenni, körülnéztem, és azt gondoltam: Igen, húsz év távlatából is hazai pályán vagyok! - mesélte mosolyogva a köszöntés után Gémes Levente, az Alba háromszoros bajnoka.

A legendák - mert ha valaki, hát ők kiérdemlik e titulust a fehérvári sportéletben - a meccs alatt és után persze kerítettek időt a régi történetek, meccsek, sikereke felelevenítésére, melyek alapjai voltak a fehérvári kosárlabdasport első nagy diadalának.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek