1 évnél régebbi cikk

Magyar kultúra napja: fehérvári programkavalkád, országos Himnusz-szavalás
Fehérvár Médiacentrum fotója
felvidek.ma
Magyar kultúra napja: fehérvári programkavalkád, országos Himnusz-szavalás

Sokszínű programmal ünnepli a magyar kultúra napját a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ január 21-én, szombaton: filmklasszikusok, előadás, kiállítás mellett Szabó Balázs bandáját is hallhatjuk.

A kézirat tanúsága szerint 1823. január 22-én tisztázta le a Himnusz kéziratát Kölcsey Ferenc – ennek emlékére ünnepeljük már több mint harminc éve a magyar kultúra napját. Tavaly decemberben a 200. évforduló tiszteletére az országgyűlés hivatalosan is emléknappá nyilvánította január 22-ét, amikor országszerte számos rendezvényt szerveznek, hogy bemutassák a magyar kultúra gazdagságát, sokféleségét, hagyományait.

A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ is színes programpalettát kínál az emléknap alkalmából. Az ingyenes rendezvény 14 órakor kezdődik – filmvetítéssel. Az SZKKK közösségi oldalán meghirdetett szavazáson a közönség döntött a vetítendő alkotásokról. Az ifjabb korosztály a Keménykalap és krumpliorr című filmet láthatja a kis kiállítóban. Hasonlóan nagy kedvenc a Hyppolit, a lakáj, a vígjátékot 17 órától láthatják a nézők. A kis kiállítóban a két nagy film között, illetve után a 2022-es Malter Filmfesztivál rövidfilmjeiből is levetítenek néhányat.

Négy órától pezsgős koccintásra és a házon belüli kultúrsétára invitálja a vendégeket az SZKKK: előbb a Székesfehérvári Balett Színház műsorát láthatja a közönség, majd az Alba Regia Szimfonikus Zenekar muzsikusai ajándékozzák meg klasszikus dallamokkal az esemény látogatóit. A nagyobbik kiállítóteremben a Vörösmarty Színház nagy sikerű Régimódi történet című előadásának jelmezeiből és kellékeiből nyílik tárlat, amely február 4-ig látogatható.

Polcz Alaine pszichológus, író szövegei ihlették azt az előadást, amely egy különleges művészi formában – a drámai színház, a táncművészet és a bábos műfaj határán – beszél az elmúlásról, a halálról. A KL Színház Alaine – Ideje a meghalásnak című darabját 17 órai kezdettel láthatja a közönség a színházteremben.

A rendezvény zárásaként 19 órától Szabó Balázs Bandája muzsikál a közönségnek. A magyar népzenéből táplálkozó, sanzonos világból, popos, rockos, funkos elemekkel és kamarazenei ízesítéssel megszólaló muzsikájukat rendre telt házas koncerteken hallgatják a rajongók.

A földszinti aulában verseket, magyar zeneműveket hallgathatnak majd a program során végig a magyar irodalom kedvelői fejhallgatók segítségével. Az eseményen a magyar társasjáték-tervezők játékait is megismerhetik a látogatók: 14 és 20 óra között játékmesterek tanítják meg a játékokat a 309-es teremben.

A Méhkas Dia Project 17 órától az alkalomhoz illő, a magyar kultúrához kapcsolódó képekkel öltözteti ünnepi díszbe az SZKKK Fürdő sori épületét.

A magyar kultúra napjához kapcsolódva a Barátság mozi január 21-én magyar filmeket tűz műsorára: délután háromkor Jankovics Marcell utolsó munkája, a Toldi – A mozifilm, 17.15 órakor a Larry, este fél nyolckor pedig a Jóreménység-sziget című filmek láthatók a város művészmozijában. 

A magyar kultúra napján, január 22-én 17 órától az Országház főlépcsőjén a 200. évfordulót szimbolizálva 200 gyermek szavalja majd a nemzeti imádságot Novák Katalin köztársasági elnökkel közösen. Ezzel egy időben négy határon túli helyszínen: Nagyváradon, Székelyudvarhelyen, Nagymegyeren és Zentán, valamint Kölcsey egykori lakhelyén, Szatmárcsekén és az Európa Kulturális Fővárosa Veszprémben is ugyanebben az időpontban szavalják majd a Himnuszt. A Kulturális és Innovációs Minisztérium a kommünikében arra biztat mindenkit, határon túli és inneni magyar közösségeket és egyéneket, hogy átélve a nemzethez tartozás érzését, kapcsolódjon be a közös szavalásba.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek