7 évnél régebbi cikk

Meghalt Laux József
Fehérvár Médiacentrum fotójaMeghalt Laux József

73 éves korában, rövid betegség után meghalt az Omega és az LGT alapító dobosa, Laux József – közölte a család nevében Laux Ádám és Laux Thomas. A legendás dobosra három felvétellel emlékezünk.

A zenész 19 évesen, 1962-ben alapító tagja volt az Omega együttesnek. Az ő szerzeménye a jórészt dobszólókból álló Kérgeskezű favágók című dal.

1971-ben Presser Gáborral együtt kivált az Omegából, és megalapították a Locomotiv GT-t. 1976-ig volt a zenekar dobosa.

Később disszidált és Los Angelesben telepedett le. Először 1985-ben látogatott haza, majd a 90-es évek elején végleg hazatelepült. Ekkori zenekara már a Laux Trio.

 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek