7 évnél régebbi cikk

Motiváció: így és ezért tanítsuk gyerekeinket felelősségvállalásra
Fehérvár Médiacentrum fotójaMotiváció: így és ezért tanítsuk gyerekeinket felelősségvállalásra

A mai reggel sok családban más volt, mint az előző hetekben, hónapokban. Nem csak a szülők készülődtek lázasan, hanem a gyerekek is. Elkezdődött az iskola, egy új tanév áll előttünk.

Szeptember 1-je kicsit olyan, mint az új év első napja. Legkésőbb ekkorra minden régit lezárunk és ráhangolódunk az újra. Nyitottak vagyunk és kíváncsiak, és a legjobb tudásunk szerint akarunk teljesíteni. Hisszük, hogy képesek vagyunk rá és meg fogjuk tudni csinálni, mert meg akarjuk csinálni.  Vagy ez egy álomkép? A valóság talán nem is ilyen: a diákok nagy része háta közepére sem kívánja az iskolakezdést és egyáltalán nem akar jól teljesíteni, csak éppen átsurranni a tanéven?

Az általános hozzáállás a tanévkezdéshez (Fotó: timothysykes.com)

Én azonban szerencsés vagyok: szívesen jártam iskolába és nem rémisztett a nyár vége. Talán azért alakult így, mert a családból is ezt a megerősítést kaptam. Velem örültek, megdicsértek ha jó eredményeket értem el, de ami még ennél is fontosabb: soha nem szidták a tanáraimat. Soha nem mondták, hogy „majd bemegyek és beszélek a tanító nénivel”. Ezzel nem azt erősítették, hogy fogadjam el megalkuvás nélkül a hatalmat, hanem megtanultam, hogy a felelősséget első sorban magamban keressem. No meg azt is, hogy ha úgy alakul, egyedül is ki tudjak állni magamért, az igazamért.


Vállald a felelősséget és állj ki magadért (Fotó: flickr.com)

A legfontosabb útravaló azt hiszem az volt tehát , hogy én vagyok a felelős. Nem a tanárok, nem a körülmények, nem az osztálytársak, nem az élet, hanem én. Ennek a hozzáállásnak köszönhetően soha nem éreztem magam áldozatnak, akinek nincs hatalma a sorsa fölött, akivel akarata ellenére történnek az események. Megtanultam, hogy mindig azt keressem, mit tehetek én, mik a lehetőségeim, vagyis mi az én felelősségem.  Kimondhatatlanul hálás vagyok ezért a szüleimnek.

Felelősségvállalással saját az életed felett is lesz hatalmad (Fotó: leica-geosystems.com)

Hiszem, hogy a boldog és teljes élethez kell a felelősség hatalma. Kell, hogy ne a körülményeket okoljuk, hanem keressük meg a saját szerepünket a kialakult helyzetben. Aztán tanuljunk belőle, és lépjünk tovább új lehetőségek, célok felé, aminek elérése szintén a mi felelősségünk. A felelősség a hatalmat, ha úgy tetszik az önrendelkezési jogot adja meg. És ezzel az attitűddel a lehetőségek sokasága nyílik meg előttünk. Felszabadító, kreatív érzés ez, ahonnan már csak egy lépés, hogy FLOW-ba kerüljünk!

A felelősség felvállalása gyakran nem könnyű, néha ijesztő.  Ezért aztán igényel némi bátorságot, rengeteg munkát és időnként például egy coach támogatását. Cserébe viszont fejlődünk, javul az önértékelésünk, nő az önbizalmunk. 

Eredmény: fejlődés, önbizalom, lehetőségek, siker (Fotó: hkstrategies.be)

Mindannyian végtelen erőforrással rendelkezünk, ötleteink kimeríthetetlenek, és a felelősségünk felvállalásával aktiválni tudjuk ezt a belső motort, hogy  teljesebb, a mostaninál  még jobb minőségű életet élhessünk

„Te vagy az egyetlen aki használni tudja a képességeidet! És ez egy hatalmas felelősség." (Zig Ziglar)

Ne a kifogásokat keresd, hanem vállald a felelősséget (Fotó: mindenamikinezologia.blog.hu)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek