7 évnél régebbi cikk

A Fehérvár Bike Maffia első közösségfejlesztő főzése a Paraba udvarán
Fehérvár Médiacentrum fotójaA Fehérvár Bike Maffia első közösségfejlesztő főzése a Paraba udvarán

Ma délelőtt 11 órakor vette kezdetét a Fehérvár Bike Maffia első bemutatkozása, közösségfejlesztő főzése a Paraba udvarán. A csapat rászoruló családoknak, hajléktalanoknak nyújt segítséget azzal, hogy közösségi főzés keretében ételt visz nekik - természetesen biciklivel.

A Fehérvár Bike Maffia idén nyáron alakult, de ahogy azt a szervező, Rillyana Fox elmondta, már februárban szerveztek jótékonysági túrákat, melyeknek keretében meglátogatták a hátrányos helyzetű családokat és tartós élelmiszert vittek nekik. Nyáron végül a csapat rátalált a Budapest Bike Maffiára, és ehhez a családhoz csatlakozva megalapították a Fehérvár Bike Maffiát. A mai napon mutatkoznak be Fehérváron egy közösségépítő, rászorulókat segítő főzéssel, melyre várnak minden segíteni vágyót.

- Ez nem csak egy kis csapatnak a feladata, hanem úgy érezzük, hogy egy közösségé is, hogy felelősséget vállaljunk mindenkiért. Azt akarjuk bemutatni, hogy apró dolgokkal is nagy dolgokat tudunk csinálni - mondta az fmc.hu-nak Rillyana Fox.

Közös főzés a rászorulókért (Fotó: Horváth Reni)

Az esemény keretében tarhonyás húst főznek 8-10 kg húsból, 70-80 főre, majd dobozokba csomagolják és biciklivel kiszállítják a megadott címekre és a városba, a hajléktalanoknak. Ezentúl további programokkal is várják a fehérvári jótékonykodókat: a gyerekeknek lesz arcfestés, társasjáték, lufifújás, színezés, felnőtteknek vetélkedő, a későbbi órákban pedig DJ Zöld keveri majd a zenét. 

- Az elsődleges szempontunk a közösségépítés, hogy a program közösséget kovácsoljon, hogy ne csak idegenek legyünk a városban - tette hozzá. 

A Fehérvár Bike Maffia gyerek- és felnőtt programokkal is várja a segíteni akarókat
(Fotó: Horváth Reni)

A csapat magja körülbelül 5-8 főből áll, de mint ahogy Rillyana elmondta, vannak itt Szegedről, Budapestről, Várpalotáról, Veszprémből, az ország különböző szegleteiből, akik készek segíteni azokon, akiknek szüksége van rá.

Az esemény részletes programját a Fehérvár Bike Maffia facebook oldalán találhatod, mindenkit sok szeretettel várnak.

Bicikli: sport, élmény, találkozás, segítségnyújtás. Mi több kell még? (Fotó: Horváth Reni)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek