7 évnél régebbi cikk

Fehérvár Szalon 2016, ahol a fotókat fotózó fotós fotósa voltam
Fehérvár Médiacentrum fotójaFehérvár Szalon 2016, ahol a fotókat fotózó fotós fotósa voltam

Elsőre talán nehéz követni a címet, de máris magyarázom.

Volt az úgynevezett Fehérvár Szalon 2016 megnyitója. Ez az a kiállítás, amelyre fehérvári (vagy a városhoz valamilyen módon kötődő) művészek alkotásait várják, festményeket, fotókat, szobrokat, vagyis képző- és iparművészeti munkákat állítanak ki. Idén 67 alkotó adott be pályaművet, közülük 52 művész munkáját be is válogatta a zsűri a szalon repertoárjába. 

A megnyitón kis túlzással a fehérvári műkedvelő réteg jelen volt és le se tagadhatta volna senki, hogy az egyébként remek hangulatú eseményen olyan emberek vettek részt, akiknek az életében a vizualitás fontos szerepet tölt be. Nézzetek csak rá erre a képre:

Vagy erre:

És akkor becsüljétek meg, hogy átlagosan hány fényképezőgépet (vagy képrögzítésre alkalmas masinát) lehet látni a képeken.

S azt is vegyétek figyelembe, hogy ez csak egy kis szelete volt a Szalonnak, ahol az egyszeri tudósító úgy érezte magát, mikor a közönséget szerette volna megörökíteni, mintha ő a fotókat fotózó fotós fotósa lett volna. Mivel azonban a tudósító nem igazi fotós, jobbnak látta, ha képes beszámolója mellé leírja, hogy a tárlat a Fehérvár Médiacentrum két kollégájának, Horváth Reninek (fmc.hu) és Kiss Lászlónak (FehérVár Magazin) munkájának is helyet biztosított. 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek