7 évnél régebbi cikk

Vége a sorban állásnak és a sárga csekkeknek: használj te is iCsekket!
Fehérvár Médiacentrum fotójaVége a sorban állásnak és a sárga csekkeknek: használj te is iCsekket!

Ha csak egy dolgot kellene megnevezni, amit jobban utálok, mint a sorban állást, akkor az a sárga csekk lenne. De ha ez a két dolog egyszerre szerepel egy mondatban, azzal a világból is ki lehet kergetni. Szerencsére van megoldás: az iCsekk. Meg is mutatom, miért és mire jó ez az ingyenes alkalmazás.

A múlt héten már feszegettük a témát, hogy okostelefonunkkal szinte szimbiózisban élünk, de még mindig (sajnos) ez az eszköz többet tud rólunk, mint mi róla. Pedig ennek nem kéne így lennie, vagyis hát az lenne a kívánatos, ha legalább annyit tudnánk telefonunk, tabletünk kihasználhatóságáról, mint amennyit ő tud a mindennapi dolgaink intézéséről. Persze már hallom megint, sokan mondják, mert hogy a Google meg a Facebook, mint a nagytesó mindent figyel és különben is: még az új, elektronikus személyiben is GPS van és mindent tudnak rólunk. Hát, mit mondjak? Az ilyen és hasonló városi legendaként terjedő, a neten csak HOAX-nak nevezett baromságok miatt tartunk ott, hogy a felhasználók jelentős része nem meri belevetni magát a digitális ügyintézés lehetőségeibe. Pedig sokkal gyorsabb, kényelmesebb, egyszerűbb is tudna lenni a dolog. Sőt, még biztonságos is!

Az egyik ilyen általam igen hasznosnak tartott lehetőség a sárga csekk befizetés.

Én annyira nem vagyok lelkes sárga csekk használó, de nem azért, mert nem tartom hatalmas ötletnek az iCsekk alkalmazást, hanem mert én azoknak a talán még kicsit szűk táborát gyarapítom, akik már a bankügyeiket (is) a neten intézik. Igen, én még a számlakivonatokat is csak PDF formában, elektronikusan a bankom netes portáljáról töltöm le. Már ha szükségem van rá, mert a netbank egyik előnye, hogy a pénzügyeimet nem csak hó végén a postás által hozott havi összesítésben látom, hanem bármikor, amikor csak akarom, percre pontosan. Akár a telefonomon, akár az irodában, vagy otthon a számítógépen. De térjünk vissza a sárga csekkhez, ami manapság kicsit megfakult. Mind népszerűségében, mind színében, mert hogy mostanság már fehér csekkek vannak, ráadásul fekete-fehér kockás mintákkal az elejükön.

De mi is az a QR-kód?

A QR-kód nem más, mint a hagyományos, nagyáruházi bevásárláskor is látott, sima vonalkód XXI. századi reinkarnációja. Az egyszerű vonalkód, amit lecsippant a pénztáros bevásárláskor, pont annyi információt tartalmaz, mint amit el tudunk olvasni alatta. Egy igen hosszú, 13 számjegyből álló számsort. Ez alapján értelmezi az áruházi számítógép mit is vettünk. A QR-kód fekete-fehér sraffos négyzetei sokkal több információt tudnak tárolni, mint a cirka 40 éves elődje. Egy ilyen, a fehér csekken is megtalálható QR-kódba sűrítették bele az összes olyan információt, amire szükségünk van ahhoz, hogy a csekk befizetése végett ne kelljen felállnunk a kanapéról, hanem elég legyen csak odanyúlni az okostelefonunkért. Ez a kis apró ábra tárolja a csekken szereplő összeget, annak feladóját, címzettjét és a közlemény rovatot is.

Ez szükséges ahhoz, hogy a csekket sorban állás nélkül, otthon is befizethessük.

Az elektronikus csekkfeladáshoz azért még kell egy-két dolog. Az első ugyebár a telefonunk vagy tabletünk. Fontos, hogy legyen rajta jól használható kamera. Hiper-szuper minőségűnek nem kell lennie a készülék kamerájának, de azért lehessen vele közelről is fókuszálni, mert enélkül nehéz lesz a QR-kód beolvasása. Ha ez adott, akkor már csak a szükséges alkalmazást kell telepítenünk telefonunkra. Ez pedig az iCsekk nevű app lenne, mely az összes elérhető platformra elkészült és letölthető. Így tehát telepíthetjük Androidra, iOS-re, de még WindowsPhone-ra is. Na ez az a pont, ahol a kezdők és a kevésbé rutinosak azonnal feladják. De ne tegyék! Higgyétek el, megéri a macerát! A telepítés nem bonyolult, a telefon alkalmazás áruházából csak ki kell keresni az iCsekk programot (a fenti linkekre kattintva, telefonról olvasva cikkünket ez pofon egyszerű) kattintani a telepítésre és az esetleges engedélykérések jóváhagyását követően már települ is.

Ja, és a lényeg lemaradt! Bankkártya! Enélkül nem tudjuk befizetni a csekket. De ez már szerintem alap. Most, hogy javarészt már a nyugdíjat sem a postás hozza (szegény postások, lehet tüntetni is fognak, hogy kevesebb lett a jatt), hanem már azt is bankszámlára utalják, ez nem okozhat komoly fejtörést. Szerintem nincs is már olyan bankszámla, amihez ne lenne bankkártya. Főleg, hogy a munkabéreket is kényelmesebb és gyorsabb elutalni a munkavállalóknak, mint hosszú tömött sorokban állni a melóhely pénztárában. És már megint a sorban állás... 

iCsekk

Az iCsekk első használatakor szükséges egy gyors regisztráció, ezt az alkalmazás elmenti és többet nem fog ezzel zargatni minket. Ezután már mehetünk is a "számlakód beolvasása" menübe, ahol lehetőségünk van lefényképezni a csekken szereplő QR-kódot, ami megmondja a programnak, hogy ki, mennyit, kinek utal. Ha a QR-kód dekódolása sikerült, akkor már látjuk is a képernyőn a csekken szereplő fontosabb adatokat. Ezután lesz lehetőségünk a bankkártyás fizetési tranzakció indítására.

A tranzakciók indításához meg kell adnunk bankkártyánk adatait. Egész pontosan a 16 számjegyű kártyaszámot, a 4 számjegyű lejárati dátumot és a kártya hátulján, az aláírás mező mellett található 3, vagy 4 számjegyű CVC/CVS kódot. Amennyiben a kártyán nem találunk ilyen kódot, a beviteli mezőt üresen kell hagynunk. Ez jó hír, mert szemben a netes vásárlásokkal, itt lehet még a régebbi CVC/CVS kód nélküli bankkártyákkal is befizetni. (Amúgy az iCsekk alkalmazásban bármilyen, internetes vásárlásra alkalmas bankkártya használható.) Továbbá meg kell adnunk az alkalmazásban általunk beállított saját Fizetési jelszavunkat, mely nem azonos bankkártyánk PIN-kódjával. Nagyjából ennyi.

Kattintunk a Fizetés (küldés) gombra és a csekk befizetése megtörtént. Hátra dőlhetünk a kanapén. A sikeres befizetésről email értesítés is kérhető, már ha ezt az opciót beállítottuk. Ebben az esetben az igazoló e-mailben láthatjuk a befizetés összes fontos paraméterét, de mivel a csekkbefizetés ezen módja technikailag bankkártyás vásárlásnak minősül, így a bankunk által küldött SMS-ből is értesülünk a fizetés tényéről.

És a lényeg, hogy mindez nem kerül egy fillérünkbe sem. Az iCsekk használata teljesen ingyenes, pont olyan, mintha sorban álltunk volna a postán, hiszen ott sem kell fizetnünk a csekkek befizetéséért. A tranzakcióért csak akkor kell esetleg fizetnünk, ha számlavezető bankunk a bankkártyás vásárlásért számít fel tranzakciós díjat, de ez jelenleg szinte az összes banknál díjmentes.

Ha megtetszett a dolog és kedvet kaptunk a további használathoz és szeretnénk még gyorsabban, még kényelmesebben csekket befizetni, arra is van lehetőségünk, hogy ne kelljen minden egyes befizetés előtt bepötyögnünk bankkártyánk adatait. Az iCsekkben eltárolhatjuk és lementhetjük a bankkártya adatait, melyet így egy kattintással előhívhatunk befizetés előtt. Ebben az esetben a legközelebbi számlafizetéskor a bankkártya adatok megadása helyett már csak a korábban rögzített és megadott néven elmentett bankkártyát kell kiválasztani. Sőt, van lehetőség több bankkártya rögzítésére is: ha éppen a családban több kártya is van, akkor mindig azzal tudunk fizetni, amelyiken éppen van pénzünk. 

Az így befizetett összeg a hagyományos csekkes, sorban állós befizetésekkel azonos módon érkezik meg a számlát kibocsátó céghez, csak egy kicsit gyorsabban és kényelmesebben. Most őszintén! Ugye, hogy nem ördöngösség?

De ha valakinek az hasznos időtöltést, esetleg társasági életérzést jelent, hogy hó elején lebandukol a postára a köteg csekkel a kezében és sorban állás közben még beszélget is egy jót a szomszéddal, én megértem, de a mai rohanó, időhiányos világunkban ez már csak kevesek kiváltsága.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek