7 évnél régebbi cikk

Két napja várok a buszra a mínusz 10 fokban - A fagy támad, a KNYKK elvileg intézkedik
Fehérvár Médiacentrum fotójaKét napja várok a buszra a mínusz 10 fokban - A fagy támad, a KNYKK elvileg intézkedik

Ma az a járat maradt ki, ami tegnap még szerencsésen megérkezett. Lefagynak a buszok légrendszerei, az utasok pedig fél órákat dideregnek a megállókban.

Én legalábbis ma 40 percet vártam a buszra munkába jövet. Goromba hideg volt, a telefonom háromszor adta meg magát, kis túlzással pedig mire felszálltam a buszra már, jégkockák úszkáltak a kávémban. (Tudom, termosz.) Nem mai problémáról van szó, már tegnap is borult a menetrend, posztom megjelenése után pedig többen is jelezték, hogy hasonlóan jártak más járatokkal. Mivel tegnap nem értem el a KNYKK-t, egy sofőrt kérdeztem meg a helyzetről. Megtudtam, hogy a nagy hidegben lefagynak, ezért esnek el egymás után a buszok a téllel folytatott harcban. (A dühös utasok pedig a sofőröket anyázzák.)

Később aztán megérkezett a KNYKK válasza is, amelyben megerősítették azt, amit a sofőr nekem is mondott. Mint írták, hétfőn reggel üzemkezdetkor a fagyszolgálatos munkatársaknak köszönhetően rendben elindultak az autóbuszok, de útközben a kicsapódó pára miatt jellemzően a légrendszerek, az ajtómozgatók, a fékek fagytak el, de akár a megállóban fel- és leszállítás közben eltelt néhány percben is lefagyhat valamely eszköz a kora reggeli mínusz 10 fokban.

A közlekedési központnál télen az úgynevezett fagyszolgálatos munkatársak ügyelnek éjszakánként, akiknek az a feladatuk, hogy hajnalra minden autóbusz álljon indulásra készen. Ha lecsökken a hőmérséklet, ők az állásidőben többször is beindítják a buszok motorját a pályaudvarokon. Száraz időben a megszokott téli üzemhez képest hétvégéig nem kellett több műszaki hibával számolni, a párás idővel azonban a lefagyások is megjelentek. 

A KNYKK azt is tudatta, hogy a jelentős számú meghibásodás miatt a közlekedési központ további műszakok bevezetéséről intézkedett a székesfehérvári javítóműhelyekben annak érdekében, hogy mielőbb újra forgalomba állhassanak az autóbuszok.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek