7 évnél régebbi cikk

12 híres világvége elmélet, amit franc tudja, hogyan éltünk túl
Fehérvár Médiacentrum fotója12 híres világvége elmélet, amit franc tudja, hogyan éltünk túl

Az emberiség századtól függően mindig más véget szánt magának. Míg a középkorban a Bibliában írt csapásoktól, és Jézus második feltámadásától rettegtünk, addig napjainkban a különböző méretű és alkotó elemű meteorit (vagy bármi más) becsapódásától félünk. Nézzük most időrendi sorrendben, mitől rettegtek a korábbi századok emberei.

1666: A sátán száma és a Nagy Londoni Tűzvész

A 666-os szám a hamis próféta száma, aki a sátánnak segít hatalomra jutni. E szerint Jézus Krisztus második feltámadása magával hozza az Apokalipszist, az ördög és az egyház harcba száll. Nem véletlen, hogy a keresztényközpontú világ rettegett az 1666-os évtől. Mégsem az Apokalipszis volt az, amit elhozott, hanem egy hasonló három napos poklot, a Nagy londoni tűzvészt.

A londoni tűzvész 350. évfordulójára épített emlékmű a Temzénél (Fotó: ABC)

1758: A Halley-rejtély

A Halley-üstökös sok mindenben egyedülálló. Ez volt az első olyan rövid keringési idejű üstökös, melynek ciklikusságát pontosan be tudták határolni,valamint űrhajóból is megfigyelték. Szabad szemmel a Földről is jól látszik, és ha szerencsénk van, életünkben akár kétszer is találkozhatunk vele: 75-76 évente tűnik fel és állítólag nem kis káoszt hoz magával. Legutóbb 1986-ban tűnt fel, és még 44 évet várnunk kell rá: 2061. július 28-án láthatjuk, ha addig túléljük az esedékes világvégéket.

Edmond Halley angol csillagász figyelte meg először a jelenséget, és számításaival 1758 karácsonyára jósolta a legközelebbi felbukkanást. Azóta fél az emberiség attól, hogy egyik visszatérésével talán túl közel kerül hozzánk a kis Halley. Az 1880-as évektől még az a tévhit is szárnyra kapott, hogy az üstökös egy főként cianidból álló kondenzcsíkot húz maga után. A legendák szerint számos történelmi katasztrófa okozójának tartják, például a kínai Sang Birodalom bukását is ez az üstökös segítette elő, sőt még a hunoknak is megmutatta az Európába vezető utat. 

Az üstökös még a Neoton Familiát is megihlette

1938: Amerika saját világvégéje

A Világok harca című mű úttörő volt a sci-fi regények világában. Ez volt az első olyan alkotás, ami az emberiség és egy idegen földöntúli faj összecsapását írja le. A Londonban és környékén játszódó történetet az író szemszögéből olvashatjuk. Az ötlet annyira megtetszett az amerikai Orson Welles filmrendezőnek, hogy a könyvből egy olyan rádiójátékot készített, ami bevonult a világ legnagyobb átverései közé: az emberek elhitték, hogy a földönkívüliek megszállták a bolygót, és elkezdtek bunkereket építeni. Az akkori lapok tömeges öngyilkosságról és hatalmas káoszról írtak, pedig a hanganyag lejátszása előtt és után is elmondták, ez csak fikció. 
A történetet többször is megfilmesítették, utoljára 2005-ben Steven Spielberg. 

Nse főszereplésé

Az 1999. év hetedik hónapja

1999 termékeny év volt világvégék szempontjából. Nem csak a ezredforduló, de még egy évszázadokkal ezelőtt élt asztrológus is borzolta a kedélyeket próféciáival. A nevét olyan jóslatokkal írta be a világtörténelembe, mint például Hitler uralmának, vagy akár Napóleon háborúskodásának megjövendölése. A saját korában talán úgy láthatták őt az emberek, mint napjainkban mi a telejósokat, de néhány száz év elteltével már komolyabban vesszük Nostradamus történeteit. Elmondása szerint: " 1999. év hetedik hónapjában az égből a rettegés királya fog érkezni." Bármit is jelentsen ez, a véget nem, csak a napfogyatkozást hozta el, és azt sem a hetedik hónapban, hanem a nyolcadikban.

A híres Michel de Nostredame azaz Nostradamus (Fotó: Wikimedia Commons)

Az év másik riadalmát a számítógépek átállása jelentette. Vajon mi lesz, ha a gépek egyszerre mondják be az unalmast? Lehet, hogy a repülők mind lezuhannak, Japán elsüllyed, atomháború tör ki és hasonlók? Mindenki remegve várta 1999 szilveszterét, de amikor az óra éjfélt ütött, nem történt semmi. Csak egy kérdés merült fel bennem: mégis melyik időzónát vette volna alapul a világvége? 

2000-ben még a csillagainkban is hiba volt

Nagy nehezen túléltük az 1999-es átállást, erre jött a következő világvége. Itt a csillagjegyeink babráltak ki velünk, vagy legalábbis a hozzájuk tartozó bolygók. A Szaturnusz, Jupiter, Mars, Vénusz, valamint a Merkúr kevesebb mint 26 fokos eltéréssel takarta egymást. Ez pont elég volt ahhoz, hogy vulkánkitörésekkel, földrengésekkel és egyéb természeti katasztrófákkal kezdjenek el riogatni a még a vakolat alól is előbukkanó, nevenincs tudósok. A poén az az egészben, hogy nemhogy a következményeket, de magát a jelenséget sem lehetett látni a Földről nézve.

(Fotó: tackk.com)

2012: a világvége, amit mindenki várt

2012. december 21-én a téli napforduló napján mindenki izgatottan várta, vajon a több száz éve halott majáknak igaza volt-e a jövőnkkel kapcsolatban. Igazából jóslat nagyon nem is volt, csak valami miatt abbahagyták a naptárkészítést 2012 után. Érdekes megfigyelni, hogy amíg a 2000-es évek előtt rettegve rohant mindenki a közeli kisboltba konzervért egy-egy világvége miatt, addig a 2000-es években már poénnak vesszük a dolgot. Még maja világvége órát is piacra dobtak, ami másodpercre pontosan megmondta még mennyi időnk van vissza.Ez a világvége sem kerülhette el a megfilmesítést. 2009-ben John Cusack volt a főszereplője.

2015, a vérhold éve

A véres Hold jelenség nem nagy durranás. Legalábbis nem kéne, hogy akkora legyen mint 2015-ben. Ez a jelenség akkor jön létre, amikor teljes holdfogyatkozás van. Bár tény, elég ijesztően néz ki egy hatalmas vörös korong az éjszakában, a Földre mégsincs sok hatása. A zsidók ijedtek meg leginkább, ugyanis 2014-2015 között négy piroshold is volt, és mindegyik valamilyen zsidó ünnepre esett. Ilyen legközelebb 100 év múlva azaz 2115-ben fog történni. 

(Fotó: ofi.hu)

2016

Ez az év is bővelkedett vesztünket hozó baljós árnyakkal. Az első árnyékot a Merkúr vetette, ami csak úgy elsuhant a Nap előtt. A beígért katasztrófából itt sem lett semmi. Márciusban egy ismeretlen, újonnan felfedezett bolygó akart a Földnek csapódni. Egy NASA kutató volt az, aki a Föld pólusváltásától rettegve biztatta az embereket a bunkereik éléskamrájának felfrissítésére. Szintén az amerikai űrhivatalnak dolgozott az az ember, aki a nyáron egy sötét foltot vélt felfedezni a Nap felületén, amiből arra következtetett, hogy szeretett csillagunk lassan kihűl. Végül kiderítették, hogy semmi gond, csak a Napból olyan gázok törnek ki, amik más hőfokúak, és az UV-szűrőkön ezért sötétebbnek látszódnak. 
Ezt láthatjuk ebben a videóban:

E

X-bolygó: 2017 - Az érkezés

Elérkeztünk napjainkig. Egy David Meade nevű úriember, aki magát kutatónak tartja, felfedezéséről még egy könyvet is írt Planet X: The 2017 Arrival (magyarul: X-bolygó: 2017 - Az érkezés) címmel. A jóslat szerint szeptemberben nekünk csapódik egy bolygó. Hiába írt könyvet, jóslatát eddig még senki sem vette túl komolyan, remélem tényleg nincs igaza.

Az említett könyv borítója (Fotó:writers-web-service.com)

2029, de az is lehet 2036, majd kiderül

Ha 2017-ben nem is, de 2029-ben biztosan a Földnek fog csapódni egy kisbolygó, ha nem kerül bele egy gravitációs kulcslyukba. 2004. június 19-én fedezték fel Arizonában, és a 99942 Apophis földsúroló kisbolygó nevet kapta. Nyugalomra semmi ok, ugyanis 2,7% esély van arra, hogy becsapódik, az pedig több mint az ami miatt eddig bármikor is bepánikoltunk. A nagy találkozás pontos időpontját is kiszámolták, úgyhogy mindenki vésse bele a naptárba: 2036. április 13.,vasárnap- VILÁGVÉGE!

1000 vagy még annyi se 

Stephen Hawking, korunk nagy gondolkodója, vezető angol elméleti fizikusunk hihető magyarázata szerint 1000 évet sem fogunk átvészelni anélkül, hogy ne kéne itt hagynunk a Földet. Meglátása szerint már olyannyira kihasználtuk természeti adottságait, hogy az életben maradás esélye csak úgy lenne biztos, ha keresnénk egy másik energiában gazdag bolygót. És méretre mondjuk jó lenne egy számmal nagyobb.

(Fotó:newyorker.com)

Baba Vanga a vak látó

Az 1911-ben született, macedón nő 11 éves korára teljesen megvakult, viszont különleges képességekkel áldotta meg az élet.  Állítólag tudott az állatokkal, növényekkel és a halottakkal is beszélni, de ami számunkra fontosabb: látta a jövőt. 1996-ban bekövetkezett haláláig számos dolgot megosztott a történelem várható alakulásáról.ilyen volt például, hogy 2016 után az Iszlám állam komoly veszélyt jelent majd a keresztény Európára, vagy az, hogy Kína lesz a világ vezető nagyhatalma, és az is megjövendölte, 2033-ra nem lesz jég az Északi-sarkon, de ez nem lesz hatással semmire, sőt, a világgazdaság felvirágzik, a tömegkatasztrófák megszűnnek. Hawkinggal szemben Baba Vanga azt állította, hogy csak a 7000. évben kell új bolygóra költöznünk, ekkor lesz ugyanis esedékes a Föld elpusztulása.  

Baba Vanga végrendeletében meghagyta, hogy házát múzeummá alakítsák át. (Fotó: news.com.au)

Ha még legalább százszor annyi világvégét élünk túl, mint eddig, akkor talán igaza lesz Baba Vangának, és kibírjuk 7000-ig. 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek