7 évnél régebbi cikk

Ma az egész világ Szent Patrik napot ünnepel
Fehérvár Médiacentrum fotójaMa az egész világ Szent Patrik napot ünnepel

Amíg mi forradalmunk nagyjaira emlékezünk március 15-én, addig az írek egy több napig tartó utcabállal adják meg a tiszteletet Szent Patriknak március 17-én. Talán mindenki hallott már erről az ünnepről, na de hogy miért és hogyan folyik az ünneplés, azt már kevesebben tudják.

Bár Szent Patrik Britanniában született, már a hetedik században az írek védőszentjévé vált a Zöld Szigetnek tett szolgálata miatt. A legendák szerint ő űzte ki a kígyókat Írországból, valamint ő terjesztette el a keresztény hitet az egész sziget területén. A lóhere is a vallás miatt vált szimbólummá: hogy a nép könnyebben megértse, a Biblia hármasegységét (atya, a fiú és a szentlélek) a növény szorosan egymáshoz kapcsolódó három leveléhez hasonlította.

Halálának évfordulóján, minden március 17-én milliók ünnepelnek, nem csak Írországban, hanem világszerte. Ezen a napon általában zöldbe borulnak a világ látványosságai: többek között a riói Megváltó Jézus szobor, a London Eye és a római Kolosszeum is ír színekben pompázik, sőt még a Chicago folyót is zöldre festik. A karneválozók hatalmas kalapokban és feltűnőbbnél feltűnőbb jelmezekben vonulnak az utcára, hogy ír zenével, valamint Guinness sörrel emlékezzenek meg Szent Patrik missziójáról.

Fehérváron is megemlékeznek az írek ünnepéről: a palotavárosi Petz Sörözőben szerveztek egész estés Guinness sörös, ír zenés, zöldbe burkolózós bulit.

 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek