Fair7 °C
2019. december 10. kedd Judit
Menü

Megérkeztek a Csónakázó-tó új csónakjai

Megérkeztek a Csónakázó-tó új csónakjai
A csónakok már a Bregyóban vannak (Fotó: Horváth Reni)

Már a csónakokat is megvették a teljesen felújított Csónakázó-tóhoz. A tavon májustól újra lehet majd csónakázni, a halak után pedig a horgászok is visszatelepülhetnek.

2015-ben vette kezdetét a Csónakázó-tó teljes körű felújítása, melyben a partfal újjáépítése mellett - a halak kihalászása és a víz leengedése után - az egész tófeneket kikotorták. Azóta már számos újítás történt: sétány épült, füvesítettek, fákat ültettek, padokat raktak ki.

Megérkeztek a Csónakázó-tó új csónakjai

Cser-Palkovics András polgármester nemrég a közösségi oldalán osztotta meg a legfrissebb fejleményeket: a tavaly rendelt új csónakok megérkeztek, és már a Bregyó udvarán pihennek, várva az éles bevetésre.  Nem csak a kis lélekvesztők érkeztek meg, hanem a múlthéttől kezdve folyamatosan telepítik vissza a horogérett halakat, elsősorban pontyokat és keszegeket.  

A víz közepén álló sziget tatarozása is a végéhez közelít. Idén tavasszal itt kap helyet a Deák kút, mely 2014-ig a Bartók Béla téren volt látható. 

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Ez van

A hét sztorija

  • Hétszáz tonna szaloncukor - rekordforgalomra számít az édességipar
    Hétszáz tonna szaloncukor - rekordforgalomra számít az édességipar
  • HÍRADÓ 1-kor 2019. december 10.
    HÍRADÓ 1-kor 2019. december 10.
  • Szijjártó: siker magyar szempontból is a múlt heti NATO-csúcson elfogadott nyilatkozat
    Szijjártó: siker magyar szempontból is a múlt heti NATO-csúcson elfogadott nyilatkozat
  • Nagyszülői gyed - biztosítottnak kell lenni az unoka születése előtti két évben
    Nagyszülői gyed - biztosítottnak kell lenni az unoka születése előtti két évben
  • További 8 milliárd a középiskolai campusra - a tanév végén kezdődhet a beruházás
    További 8 milliárd a középiskolai campusra - a tanév végén kezdődhet a beruházás
  • Erőszakos közlekedők a célkeresztben - civil autókból ellenőriz Budapesten a rendőrség
    Erőszakos közlekedők a célkeresztben - civil autókból ellenőriz Budapesten a rendőrség
  • Banksy - karácsonyi témájú graffitit festett a rejtőzködő művész
    Banksy - karácsonyi témájú graffitit festett a rejtőzködő művész
  • Változás lesz a boltokban - a húsok származási országát is fel kell tüntetni
    Változás lesz a boltokban - a húsok származási országát is fel kell tüntetni

Eseménynaptár

  • Lövöldözés volt egy ostravai kórházban
    Lövöldözés volt egy ostravai kórházban
  • Ünnepi nyitvatartási rend a Szent István Király Múzeumban
    Ünnepi nyitvatartási rend a Szent István Király Múzeumban
  • Székesfehérvár néprajzi értékei - könyvbemutató a múzeumban
    Székesfehérvár néprajzi értékei - könyvbemutató a múzeumban
  • Kevesebb baleset történt a vasúti átjárókban
    Kevesebb baleset történt a vasúti átjárókban
  • Foglalkoztatásbővítés - újabb pályázattal támogatják a kkv-kat
    Foglalkoztatásbővítés - újabb pályázattal támogatják a kkv-kat
  • Töretlenül fejlődik az internet
    Töretlenül fejlődik az internet
  • Űrtakarítást indít az Európai Űrügynökség
    Űrtakarítást indít az Európai Űrügynökség
  • A túlélésért küzd egy négygyermekes édesapa
    A túlélésért küzd egy négygyermekes édesapa
  • Mesterséges intelligencia - a szűrővizsgálatokat segítheti
    Mesterséges intelligencia - a szűrővizsgálatokat segítheti