7 évnél régebbi cikk

Sportos informatikus és nincsen anyagi gondja - Ilyennek látják magukat a fehérvári fiatalok
Fehérvár Médiacentrum fotója
nzp
Sportos informatikus és nincsen anyagi gondja - Ilyennek látják magukat a fehérvári fiatalok

A Magyar Városkutató Intézet megismételte a fehérvári fiatalok körében 2006-ban végzett korábbi felmérését. A most feltett kérdések a hétköznapi élettől kezdve a szórakozási lehetőségeken át kitértek arra is, miképpen képzelik el a jövőjüket. Az eredményekről Dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester sajtótájékoztatón számolt be.

Néhány adat a kutatásról és az eredményekről:

  • A vizsgálatba 5000 fiatalt vontak be, a gimisektől az egyetemistákig, egészen 35 éves korig.
  • A megkérdezettek 84%-a gondolta úgy, hogy családjukban nincs anyagi probléma.
  • A válaszadók aktívak, sok fiatal a testnevelés órákon kívül is sportol, a középiskolások főleg a konditermeket veszik igénybe, az egyetemisták különböző sportegyesületekben keresik a mozgás lehetőségét (számomra ez meglepő eredmény, mert személyes tapasztalatom szerint a Bregyó, illetve a Halesz Park látogatottsága elég alacsony, pedig a Bregyó rekortán pályájánál nincs jobb hely a futásra…).
  • A fiatalok a továbbtanuláskor főként az informatikai, illetve műszaki karok képzéseit veszik célba (bízva a gyors elhelyezkedésben és a borsos fizetésekben). Népszerű még az orvosi, illetve a jogi kar, amelyek szintén sikeres jövővel kecsegtethetnek.
  • Sokan tervezik, hogy felsőfokú tanulmányaikat a királyok városában folytatják, egyharmaduk arról is tud, hogy itt különböző ösztöndíjakra is pályázhatnak.
  • Van azért bizonytalanság is a fiatalokban a jövőjükkel kapcsolatban (mivel én is beletartozom a válaszadó korosztályba, ezt nem tartom problémásnak, hiszen folyamatosan fejlődünk, és előbb-utóbb mindenki számára kiderül, hogy mit tud majd szívvel-lélekkel csinálni).
  • Ami viszont szomorú, hogy a kutatás adatai szerint még mindig nagyon sok fiatal gondolja úgy, hogy külföldön szeretne huzamosabb ideg dolgozni, és akár ott is tervez családot alapítani.
  • Elgondolkodtató az is, hogy a középiskolás korosztály még mindig gyakran találkozik az online zaklatással.
  • Riasztó adat továbbá, hogy a hétköznapokon minden negyedik fehérvári fiatal él valamilyen fájdalomcsillapítóval, illetve altatóval.

A kutatás eredményeit az önkormányzati testület is napirendjére tűzte, és amint az a sajtótájékoztatón elhangzott, a városvezetés igyekszik megoldást találni a problémákra.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek