6 évnél régebbi cikk

Tanulók szépítették meg az Esélyegyenlőség Kertjét
Fehérvár Médiacentrum fotója
kovacs.v.orsolya
Tanulók szépítették meg az Esélyegyenlőség Kertjét

Tanulók csiszolták és festették a padokat az Esélyegyenlőség Kertjében, gyomláltak és virágokat ültettek az Esélyegyenlőségi Tematikus Programsorozat nyitórendezvényén. A plázával szemközti kert már megszépült, de az eseményeknek ezzel még nincs vége.

Ha szépül a város, már önmagában is nagy öröm. Az Alba Pláza bejáratával szemközti Esélyek Kertjében azonban ennél sokkal több is történt. Szorgos kezek gyomláltak, ültettek, padokat csiszoltak és festettek. Eközben közösség épült, és sajátos nevelési igényű tanulók tölthették tartalmasan, hasznosan az idejüket a napsütésben.  Az Arany János Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI (Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény) tanulói hatodik éve működnek együtt ilyen módon a Városgondnokság városszépítési programjával. Idén a Vörösmarty Mihály Általános Iskola tanulói is részt vettek a kertészkedésben.

A tanulók közelebbről is megismerkedhettek az eddig talán csak tankönyvekből ismert növényekkel (Fotó: Simon Erika)

Spanyárné Halász Szilvia városi főkertész büszkén emelte ki, hogy egész évben együtt dolgoznak a diákokkal a környezet szebbé tételéért. Idén mintegy kétszáznyolcvan évelőt ültetnek el az Esélyegyenlőség Kertjében. Elmondta, az akcióra már országos szinten is felfigyeltek, melynek keretében azokat a településeket díjazzák, ahol a tanulókat ilyen példaértékűen vonják be a hasznos tevékenységekbe. Az eseményről a Fehérvár Televízió is beszámolt.

 

Az eseményen részt vett Dr. Bocsi Andrea, a Magyar Turisztikai Ügynökség Marketing Koordinációs Főosztály vezetője. Hangsúlyozta: "A Magyar Turisztikai Ügynökségnek nagyon fontos az a kapcsolat, melyet az oktatási intézményekkel ápol. Székesfehérvárra kimondottan zászlóshajóként tekintünk, a város ugyanis élen jár a virágosításban és a környezet megszépítésében végzett munkában is. Azt gondolom, hogy a környezetszépítő munka egy olyan tevékenység, mely folyamatos odafigyelést igényel. Megtiszteltetés számomra, hogy részt vehetek az Arany János Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI akcióján, hiszen az intézmény tevékenységét február óta részletesebben is nyomon követem."

 

A piros lufikra sokan felfigyeltek (Fotó:Simon Erika)

A tanulók egy látványos flashmob-ot is előadtak a kertészkedés mellett, mellyel a környezetvédelem fontosságára hívták fel a figyelmet.

Minden növény helyét pontosan megtervezték (Fotó: Simon Erika)

Az Esélyek Kertjének megszépítése csak az első lépés volt. Az Esélyegyenlőségi Tematikus Programsorozat szerdán és csütörtökön további programokkal folytatódik.

Forrás: ÖKK

 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek