6 évnél régebbi cikk

Heti 19 edzés mellett is mindenre jut ideje az öttusázó Demeter Bencének
Fehérvár Médiacentrum fotójaHeti 19 edzés mellett is mindenre jut ideje az öttusázó Demeter Bencének

Napi 3-4, összesen heti 19 edzése van a 27 éves öttusázónak. Hétvégénként találkozik a családjával, de a barátokra is jut ideje. Boldog párkapcsolatban él a szintén fehérvári öttusázó Kovács Saroltával, akivel már másfél éve össze is költöztek. Demeter Bencét faggatták az Ikonban.

Március végén nyitott meg az Ikon, a Kodolányi János Főiskola pinceklubja. A megnyitó vendége Gundel Takács Gábor volt és már akkor elhangzott, hogy minden második csütörtökön beszélgetésre invitálnak egy-egy ismert embert, akitől a közönség is kérdezhet. Április utolsó csütörtökén Demeter Bence, az Alba Volán világ- és Európa-bajnok öttusázója volt a vendég. A beszélgetés elején kiderült, hogy miért egyedül érkezett az Ikonba, és miért maradt távol a beszélgetéstől klubtársa, Kovács Sarolta.

– Sacit mindig is vonzotta a katonai pálya, mivel ez volt édesapja hivatása is. A Budapesti Honvéd Sportegyesület a közelmúltban létrehozott egy profi sportszázadot, melybe felvették őt is. Ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen katona lett, néhány hónap múlva befejeződik a kiképzése is és részt kell vennie néhány eseményen, valamint versenyeken a honvédség színeiben. A sportpályafutása befejeztével pedig akár a katonai pályára is léphet. Ma azért nem tud itt lenni, mert orvosi vizsgálatra kellett utaznia Budapestre, és ez csak néhány napja derült ki. Ez az egész egy elég különleges helyzet, de nem jelenti azt, hogy egy másik klubban folytatja a pályafutását: Saci továbbra is a Volán színeiben vesz majd részt a versenyeken – mondta el Demeter Bence.

A két fiatal sportoló egyébként egy párt alkot, sőt másfél éve össze is költöztek. Talán így könnyebb is elviselni azt a terhelésmennyiséget, amit heti szinten kapnak.

– Naponta 3-4 edzésem van, hetente összesen 19 – folytatta Demeter Bence. – A napjaim jelentős részét az teszi ki, hogy edzésre járok. Ez főképp akkor volt nehéz, amikor még iskolába jártam, de a suli befejezése után azonnal profi lettem és azóta csak a sportra koncentrálok. Ettől függetlenül mindig mindenre van időm, mert azt vallom, hogy mindenkinek arra jut ideje, amire igazán szeretné. Így hétvégente tudok találkozni a családommal, és egyszer-egyszer sikerül összehozni ugyanezt a barátaimmal is. Saci pedig ott van velem minden nap, hiszen együtt járunk edzésre, és utána közösen töltjük a nap hátralévő részét is.

Demeter Bence elárulta, hogy több fehérvári sportolóval is remek kapcsolatban vannak, így ha tehetik, gyakran megnézik a kosaras fiúk mérkőzéseit, és a hokimeccseken is össze lehet futni velük. Azon kívül, hogy nézőként szurkolnak egymásnak, a város sportolói baráti viszonyt is ápolnak és amikor úgy alakul, magánemberként is találkoznak. Demeter Bence és Kovács Sarolta leggyakrabban azonban a kézilabdás lányok társaságát élvezheti, hiszen közös az erőnléti edzőjük.

Két hét múlva csütörtökön újabb beszélgetés az Ikonban, érdemes figyelni a Facebook oldalukat a további részletekért.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek