6 évnél régebbi cikk

Már három éve hódít az Arakocska
Fehérvár Médiacentrum fotójaMár három éve hódít az Arakocska

2014 márciusában egy álmatlan éjszakán pattant ki az Arakocska ötlete Babos Rita fejéből, három év elteltével pedig már majd félszáz kisgyermek ismerkedik a sportolás és a testmozgás örömeivel a Bregyóban.

Néhány éve még a magas-, távol- és hármasugrás megkoronázott hazai királynőjeként nyerte a bajnoki címeket Babos Rita, manapság azonban talán még nagyobb kihívással néz farkasszemet. Hetente kétszer hangos gyermekzsivaj tölti be a Bregyó közi Regionális Atlétikai Centrumot. Az Arakocska, az 5-7 éves gyerekek számára elindított játékos sportfoglalkozás hihetetlen népszerűségnek örvend Fehérváron. A program kitalálójával, az immár edzőként dolgozó Babos Ritával az egyik foglalkozás előtti percekben ültünk le beszélgetni.

– Határozottan emlékszem, hogy három esztendeje a Fehérvár Televízió stúdiójában milyen lelkesen mesélted nekem az Arakocska ötletét. Elevenítsük fel, hogyan is született meg a pici gyermekeknek szánt program ötlete!

– Igazából az egész úgy indult, hogy nekem az egyik éjjel jött maga az ötlet és vele együtt a név, az Arakocska, másnap pedig ahogy bejöttem az ARAK-hoz, közöltem is az elnökünkkel, Hirt Károllyal, hogy én mit is gondoltam ki. Ő rábólintott, hogy rendben, csináljuk és szépen elkezdtük szervezni. Ha jól emlékszem, az első foglalkozáson 7-8 gyerek volt, de viszonylag gyorsan 20-25 főre fel tudtuk tornázni a létszámot. Jött a nyár, véget ért az iskola és óvoda, mi is tartottunk egy kis pihenőt, aztán amikor augusztusban újrakezdtük a foglalkozásokat, hirtelen már 45-50 gyerekünk lett. Azért azt hozzátenném, a résztvevő gyerekek száma eléggé függ az időjárástól vagy épp egy esetleges betegséghullámtól, de összességében nagyon büszkék vagyunk, hogy ilyen sok csöppségünk van.

(Fotó: Pápai Barna)

– Mikor beszélgetünk, kint épp esik az eső, de így is harminc feletti lesz a mai "osztálylétszám". Nem könnyű ennyi gyermekkel foglalkozni.

– Volt olyan időszak, amikor már kevésnek éreztük magunkat, mert szerencsére olyan sokan voltak. Éppen ezért most már hárman dolgozunk a gyerekekkel. Lengyel Kati nénivel együtt indítottuk a kezdeményezést, az idei évtől pedig már Leiner Viktória is a csapat tagja. Így már nagy létszám mellett is adott a megfelelő képzés lehetősége, sőt, várjuk az újabb gyerekeket is! Alapvetően úgy találtuk ki, hogy az 5-7 éveseknek szóljon az Arakocska, a gerincet az óvodai nagycsoportosok és az általános iskolák első osztályosai adják.

– Ha valaki most gondolkodik azon, hogy elhozza a gyermekét, mire készüljön, mivel várjátok itt a fiúkat, lányokat?

– Sokan azt hiszik, méghozzá tévesen, hogy mivel ez az ARAK-hoz kötődik, akkor ez csak és kizárólag atlétika egészen piciknek. Nyilván vannak a feladatokban a sportághoz kötődő elemek, de nem atlétikaedzésnek nevezném. Sőt, edzésnek sem. Mi játékos foglalkozásnak hívjuk. Főleg a nagycsoportosok számára lehet hasznos, hiszen 45 percesek a foglalkozások és hasonlítanak az általános iskolák első osztályának testnevelésóráihoz. Van egyfajta szabályrendszer, egymáshoz alkalmazkodni kell, türelmesnek kell lenni, szóval egy sor olyan dologgal találkoznak a kicsik, melyek a suliban is várnak rájuk. A gyakorlatokat tekintve pedig az ebben a korban nagyon fontos koordinációs fejlesztésből, a testtudat kialakításából áll. Kúszunk, mászunk, ugrunk, futunk, pont azért, hogy később bármilyen sportágat is választ a gyermek, legyen hozzá egy megfelelő alapja. Aki esetleg az atlétikánál szeretne maradni, nekik sikerült kialakítanunk azt, hogy az Arakocskából tovább tudjanak lépni nálunk. Az első foglalkozásokon részt vevő gyermekeink már a Sport XXI versenyeken szerepelnek.

(Fotó: Pápai Barna)

– 23 magyar bajnoki cím birtokosaként vonultál vissza az atletizálástól, és gyakorlatilag azonnal elkezdted szervezni az Arakocskát. Ez is inspirálta a program elindítását? Kellett Babos Ritának valami olyan feladat, mely az aktív versenyzés helyébe lép?

– Elképzelhető, hogy tudat alatt ez is belejátszott, de én már nagyon régóta foglalkozom gyerekekkel. Még bőven atletizáltam, amikor már edzősködtem általános iskolás gyerekekkel. Én ráadásul pedagóguscsaládból származom, a véna úgymond adott volt az edzősködéshez, aztán valahogy úgy alakult, hogy az egészen picikkel kezdtem foglalkozni.

(Fotó: Pápai Barna9

– Ezek szerint Babos Rita nem bánta meg, hogy StarWars-osan szólva átállt a "sötét oldalra", és versenyzőből edző lett?

– Én úgy érzem, megtaláltam magam ebben a történetben. Amikor pályát kellett választanom, volt bennem egy kis dac, mert mindenki azt várta tőlem, hogy a sport és a családom miatt majd pedagógus, testnevelő leszek. Ez a dac vitt a környezetmérnöki szakra, melyet el is végeztem, aztán fél év után jöttem rá, hogy ez a szakma nem nekem való. Épp ekkor indult egy edzői tanfolyam a TF-n, ezt el is végeztem 2006-ban és azóta gyakorlatilag folyamatosan foglalkozom gyerekekkel.

Babos Rita és kis csapata vidáman és ereje teljében dolgozik tovább, az Arakocska pedig várja a piciket, minden kedden és csütörtökön 18 órától a Bregyó közi Regionális Atlétikai Centrumban.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek