6 évnél régebbi cikk

Bekúszott egy kis Japán a Munkácsyba
·KultJapán·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotójaBekúszott egy kis Japán a Munkácsyba
·KultJapán·Utolsó frissítés: undefined

Nem is kicsi, még Kosuge Junichi, a japán nagykövet is meglátogatta az iskolát. (今日は !!!iii)

Történt ugyanis, hogy egyfelől japán gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás az intézményben, másfelől pedig egy, a Denso által támogatott iskolafejlesztési projekt is megvalósult, a Munkácsy így egy interaktív táblarendszerrel gazdagodott. És bár ez nagyon hasznos egy iskola életében, úgy gondolom, hogy a japán gyerekek rajzainak kiállítása nagyon emberi. (どうもありがとう!!!iii) 

És persze határozottan jót tesz a kapcsolatoknak is, ami nem árt: Japán kulturálisan is a világ egyik legkülönlegesebb országa, gazdaságilag pedig a harmadik legnagyobb hatalom. Ezért is jó a japán nagykövet szájából hallani, hogy a két nép szeretetet és tiszteletet táplál egymás kultúrája és törekvései iránt.

Arról, hogy hogyan értékelte a kiállítást és a fejlesztést a Denso elnöke, illetve a Munkácsy igazgatója, a Fehérvár Televízió híradója számolt be.

Japán és Magyarország egyébként 2019-ben ünnepli kapcsolatfelvételének 150. évfordulóját.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek